Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - IRODALOM - Draskóczy István: Blazovich László: A Körös–Tisza–Maros köz középkori településrendje. (Délalföldi évszázadok.) Békéscsaba, Szeged, 1985 / 347–349. o.
348 Irodalom rálni. Hangsúlyozta, hogy a névsor a kiadatlan források alapján ugyan még tovább bővíthető, de az bizonyos, hogy a XV. század első felére minden jelentős település a szemünk elé került. Az, hogy egy-egy hely mennyire volt állandó vagy milyen nagy volt, csak annak alapján ítélhető meg, sajnos, hogy milyen gyakran tűnt fel a forrásokban. Az Árpád-kortól örökölt struktúra alapvetően nem változott meg. A főbb helyek továbbra is a nagyobb vizek mellett találhatók. A jelentős pusztásodást ugyanakkor településszerveződési folyamat kísérte. Blazovich különösen sokat foglalkozott a -kert, -háza, -laka, -telke utótagú helynevekkel. Elemzése szerint az ilyen típusú települések a rideg állattartás tanyaszerű helyei voltak. Ide sorolhatók az alkalmanként feltűnő -kút/kuta végződésű helynevek. Létük azzal magyarázható, hogy a földművelés fejlődésével, a jobbágyság kialakulásával párhuzamosan a rideg, a nagyállattartó gazdálkodás továbbra is a táj fő gazdasági ága maradt, így a tanyaszerű helyek tulajdonképpen már a középkorban feltűntek ezen a vidéken. Ezeknek a tanyáknak a jelentősége azzal párhuzamosan nőtt, ahogy a szarvasmarha jelentősége fokozódott az ország kivitelében. Érdekes mindaz, amit a XVI. századi változásokról olvashatunk a könyvben. Blazovich a szakirodalom eddigi eredményeiből kiindulva vizsgálta a települési folyamatokat. Megállapította, hogy a pusztásodás határozottan felgyorsult. A defterek a XVI. század első harmadáig összegyűjtött mintegy 650 helynévből mindössze 254-et tartalmaztak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a török összeírásokban 27 eddig ismeretlen nevet találunk. A 27-ből 18 ekkor már puszta volt. Noha ezek a tények közvetett módon a lakosság csökkenésére utalnak, gyors, radikális változásokról nem beszélhetünk. Az 1551/52. évi hadjárat, Gyula 1566. évi ostroma idején a lakosság elmenekült, s csak fokozatosan tért vissza lakhelyére. Ebben az időben szaporodott meg a déli bevándorlók száma. Blazovich fontos következtetése, hogy a hódoltság előtti településszerkezet nem változott. Ezzel szemben a lakosság területi elhelyezkedése módosult. Ekkor duzzadt fel például Makó lakossága. Kimutatható, hogy a népességi súlypont a Kőrösök vidékére helyeződött át. Az a tény, hogy a településhálózat ritkábbá vált, a szerző véleménye szerint nem csak a török megjelenésével együtt járó pusztásodás és pusztulás számlájára írandó, hanem a nagyállattartó életforma terjedésével járt együtt. A terület népsűrűsége 1570/80 táján 7 — 8 fő/km 2-nél nem lehetett nagyobb, ami alig több annál, mint amit az Árpád-kor végére feltételezhetünk. Súlyos következményei voltak a tizenötéves háború hadi eseményeinek. Amikor a béke helyreállt, az egykori lakosok többsége vagy elpusztult vagy más tájra költözött. A településhálózat ekkor változott meg. Mint látjuk, a különböző településalakulási folyamatok ellenére Blazovich szerint az Árpád-kori struktúra lényegében a tizenötóves háborúig maradt fenn. Ugyancsak a honfoglalás óta jellemző erre a vidékre a rideg nagy állattartás. Ennek a gazdálkodási ágnak a jelentősége a XIII— XV. században valamelyest csökkent, majd a következő két évszázadban növekedett. A földművelés térhódítása nem gazdasági kényszerből következett be, hanem az Árpád-kor végének társadalmi változásai tették szükségessé. A szerző külön fejezetet szentelt a terület mezővárosainak. A városi fejlődés gazdasági vonatkozásait hangsúlyozta. Kialakulásukat a kereskedelem fejlődéséből magyarázta, mivel az iparosok számának alakulása mindig a helyi piac igényeitől függött. A városok száma a Maros mentén, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál volt magas. A régió városias települései közül Szeged emelkedett ki. Mögötte állt Lippa, Gyula, Csanád, Arad. Hódmezővásárhelynek, Makónak, Nagylaknak, Békésnek, Pankotának, Simándnak, Sirinek a jelentősége már kisebb volt. Kubinyi András kutatásaira támaszkodva Szegedet három piacgyűrűs településnek tartotta, míg Lippát, Gyulát, Aradot és Csanádot a kétgyűrűs helységek közé sorolta. A többi városnak csak szűkebb helyi körzete volt. Blazovich részletesen foglalkozott néhány mezőváros történetével. Különösen nagy hangsúlyt kapott könyvében Hódmezővásárhely, amely két település egyesüléséből alakult ki. A szerző mondanivalóját alapos, részletes térképanyaggal illusztrálta. Eljárását helyeselni tudjuk, hisz történeti földrajzi munka enélkül a fontos segédeszköz nélkül nem képzelhető el. Csak dicsérni tudjuk, hogy minden lényeges megállapítását ezek a vázlatok kísérték. Blazovich könyve a táj településalakulási folyamatainak lehetőségek szerinti komplex elemzését adta. Mint mondtuk, nem a birtoklástörténeti feldolgozást választotta, így is sikerült a lényegi összefüggéseket feltárnia. Ugyanakkor fontosnak tartjuk* hogy az ő kutatási eredményeinek az alapján a lehetőségek szerint birtoktörténeti összefoglalások is készüljenek. Reméljük, hogy a mű nem a táj középkori településtörténeti