Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 263 hirdettesse ki. A Kancellária (a Konferenz 1760. június 3-i ülését tett előterjesztésében) még azt is megjegyezte; gyanítható, hogy a pátens lefordítása és kihirdetése időbe kerül, s közben Sofronie és hívei újabb kihágásokat követnek el. Bethlen kancellár hatósága 1760. június 3-i ülésén adta elő az ügyet. Ott egyhangú álláspont alakult ki abban a kérdésben, hogy Sofronie-1 s a mellette lévő másik ortodox papot katonai vagy közigazgatási karhatalommal — vagy ha az erőszak alkalmazása nem tanácsos, csellel el kell fogni, s egy erődítménybe kell vinni fogságba. (Két kancelláriai tanácsos egyenesen azt javasolta: ha élve nem lehet elfogni őket, a közjó érdekében el kell tenni láb alól.) Az ügy még aznap a Konferenz elé került.

84 Ott Bethlen tett oly értelmű előterjesztést, ami lényegében kivette volna az ügy intézését az erdélyi civil hatóságok kezéből. Javaslata szerint a Guberniumnak csak annyit kell rendelkezni: legyen rajta, hogy a lázítók mielőbb kézre kerüljenek (úgy, hogy a dolog ne fajuljon zendülésig). Híveiket a nép bizalmát élvező személyek révén hazatérésre kell bírni. Az érdemi rendelkezést az erdélyi főhadi-parancsnokság kell hogy kapja (a Haditanács útján): minthogy a nyugtalanság még nem oly nagy, hogy az Erdélyben lévő csekély katonaság ne tudná elfojtani [!],

85 titkon (a Ouberniummal sem közölve ezt) küldjön mustra ürügyén két század huszárt a helyszínre (a gyulafehérvári helyőrségből és melléjük adván, amennyi kell), s ezek éjszakai rajtaütéssel kerítsék kézre Sofronie-t, vezetőtársait és minél több hívüket, majd kísérjék őket Gyulafehérvárra. Az akció közben lehetőleg kerüljék a vérontást. A pillanatnyi helyzet Uhlfeldék számára előnyösebb: az ortodoxok mozgalma most már a hatóságokkal való nyílt szembeszállásnál tart. Schmidlin arra hivatkozva, hogy ő ismeri a román nép kedélyét (sem értelmes eszközökkel, sem erőszakkal nem lehet hatni rá), korábbi tapasztalatokra utalva katonai beszállásolással fojtaná el az ortodoxok mozgalmát. Uhlfeld a két uralkodó jelenlétében is megengedi magának azt, hogy nyíltan ironizáljon a türelempártiakon. Meg kellene várni a türelmi pátens hatását — kezdi —, hisz azt rövidesen kihirdetik Erdélyben. De mindjárt egy további pátenst is javasol, Sofronie-ék akcióira való tekintettel [!]; ennek tartalma az legyen: nem fogják megengedni a türelem más helységekre való kiterjesztését, mint amelyek már az előző pátensben is szerepeltek. Sofronie-nek pedig ne higyjenek (az hazudozó, félrevezeti őket). Annál mindenesetre óvatosabb, mint hogy nyakra-főre belerohanna egy katonai akcióba: megkérdeztetné az erdélyi főhadi-parancsnokságot, hogy jelen katonai erejével tehet-e fegyveres lépést anélkül, hogy a hadsereg reputációját veszélyeztetné? Még arra is felhívja a figyelmet, hogy a lázadás szellemét nem lehet katonasággal megfojtani, s egy ilyen akció nemcsak Erdélyben, hanem a szomszédos országokban is (elsősorban Havaselvén) hamis benyomásokat vonhatna maga után. KhevenhüUer láthatólag keveset érzékel a kérdés bonyolultságából. Tanácsosnak tartaná Sofronie-t katonai erővel, de „tumult" nélkül letartóztatni, s közben várni a türelmi rendelet hatását. A türelem-pártiak közül Batthyány nincs jelen, Bartenstein pedig (feltehetően 84 A konferencia ülését feltehetően jóval előbb összehívták, hisz azon Mária Terézia és a császár is részt vett. 85 A türelem híveinek mindig érve volt: nincs megfelelő katonai erő Erdélyben az erőszakos megoldáshoz.