Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

262 Trócsányi Zsolt szükséges az ortodox papságnak a türelem feltételeiről való tájékoztatása, hogy aztán ők adják ezt tovább híveiknek. Még Khevenhüller is elfogadja ezt a javaslatot, hangsúlyozva azért, hogy ő a kérdés vitájában korábban is az unió megtartása és terjesztése szempontját tartotta az elsődlegesnek — s hogy az újabb rendelet kihirdetésekor ügyelni kell rá, hogy a schizma ne hatoljon be újabb helységekbe, sőt az unió növekedjék. Binder mindenben Kaunitz álláspontjához csatlakozik. Uhlfeld ebben a helyzetben kénytelen elfogadni azt, hogy az erdélyi tisztekre hárul a felelősség az eddigi kudarcért, el kell fogadni az újabb pátensre tett javaslatot. Mária Terézia pedig azzal adja ,,placet"-jét a Bartenstein—Kaunitz javaslathoz, hogy a pátens mielőbb készüljön el.

82 A türelem ellenzőinek tábora ismét csatát vesztett — pedig nagyon fontos tartalékát vezette a harcba: az erdélyi vezető elit katolikus részét. A Bartenstein—Kaunitz párt erre azzal felelt, hogy a helyi kormányzatot tette felelőssé a türelmi rendelet addigi kudarcáért — nem alap nélkül. A helyi kormányzat olyan támadási felületet nyújtott magán, mint a két evangélikus vezető, Hutter és még inkább Binder kompromittálása a türelmi rendelet erőszakos végrehajtásába való bevonásukkal — ami Kaunitz nívójú politikusok tetszését aligha nyerhette el. De egészében csak támadható volt a vallási türelemnek olyan értelmezése, amely a türelem megszabott korlátain túlmenő mozgás visszaszorítását tekintette fő céljának és nem a türelmet a végre akceptált másik féllel szemben. Az 1760. február 4-i konferenciának van egy utójátéka. Az Erdélyi Udvari Kancellária kidolgozza a pátens tervezetét. Ennek köröztetésénél Bartenstein megkísérli kiharcolni, hogy csak a türelmi rendelet kihirdetése után elfoglalt templomokat adassák vissza az ortodoxoknak (ne az utolsó 2—3 évben elfoglaltakat, ahogy a Kancellária javasolja). 1760. február 28-i megjegyzéseire Uhlfeld március 2-án azzal vág vissza: a Kancellária tervezete a türelmi rendelet kitételeinek szó szerinti ismétlése, megváltoztatása csak növelné a zavart. A konferencia-miniszterek végül is változatlanul hagyják jóvá a Kancellária tervezetét; Mária Terézia is.

83 Egy jó hónap telik el csak az új pátens megfogalmazásával, köröztetéses megvitatásával és jóváhagyásával. S Erdélyben ismét tovább mozdulnak az események. Sofronie-t, aki eredményesen működik az erdélyi ortodoxok között, elfogják, és Hunyad megye börtönébe zárják. Erre jelentős számú ortodox megtámadja a börtönt, s kiszabadítja a szerzetest. Az onnan a tömeg élén egy másik ortodox pappal együtt, aki a kiszabadítási akciót vezette, beveszi magát a nehezen megközelíthető, magashegységi zalatnai uradalomba, az ottani román nép legnagyobb részét a maga oldalára vonva (többek között az illír privilégiumok — az érchegységi jobbágyok nyelvére fordítva a jobbágyságból való szabadulás és az adómentesség — ígéretével). A központi kormányzat eközben az újabb türelmi pátens hatását várja, ,,dissimulando" kezeli az ügyet — a pátenst azonban csak 1760. március 28-án [!] küldik le a Guberniumnak azzal az utasítással, hogy fordíttassa le és nyomtassa ki (Bécsben állítólag nincs megfelelő fordító és nyomda [!]), majd újabb revideáltatás után 82 Az 1759. július 21-i konferencia óta történtekre (a már hivatkozottakon túl) és az 1760. február 4-i konferenciára lásd: EK: AG 1760: 41. 8. Dragomir az üléssel kapcsolatban csak Bethlen deductiójáról tud (i, m. II. kötet 141 —142.). 83 Bartenstein megjegyzései, Uhlfeld replikája és március 10-i felség-előterjesztése (a királynő resolutiójávai): EK: AG 1760: 125.