Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

234 Trócsdrwi Zsolt Mária Terézia resolutiója az Uhlfed—Königsegg-Erps—Bethlen-csoport győzelmét jelenti: a királynő nemcsak a karlócai érseket tiltja el az Erdély ügyeibe való beavatkozástól, hanem a Hofdeputation in Illyricisnek sem enged ezekbe beleszólást.

34 Mindez 1756. áprilisában történt.Kevesebb,mint fél év múlva II. Frigyes csapatai Szászországban állnak, 1757-ben már Kolinnál kell hadakozni velük. Igaz, az orosz seregek elérik Königsberget, de ez a Habsburg Birodalom ortodox népessége vonatkozásában is érezteti hatását. Hogy azonban a kérdés teljes összetettségében érzékelhető legyen, a Habsburg központi kormányzat számára, nem is az ortodoxia területén jelentkeznek először erősen nyugtalanító jelenségek. 1757 elején robban ki a szakirodalomból jól ismert Áron kontra Kallyani és Grigore Maior-botrány,

35 s az Erdélyi Udvari Kancellária 1757. márciusában hosszasan vitatkozik róla: mi történjék a két „zendülő" bazilita szerzetessel, akik Bécsbe tartanak, hogy panaszaikat a királynő elé tárják. Végül is Bethlen Gábor kancellár álláspontja győz; ha már viharos előzmények után a két szerzetes mégis útnak indult, ne fordítsák őket vissza a határszéli veszteglőintézettől, engedjék fel Bécsbe, ott azonnal vegyék őket házi őrizetbe, s aztán halgassák ki őket, püspöküket is és az otthon maradt szerzeteseket is. Attól lehet ugyanis tartani, hogy a Bécsbe indult két szerzetes Inochentie Micu-Klein példáját követve Rómába szökik, vagy Balomiri módján az ortodoxiára áll és esetleg Havasalföldére vagy Moldvába távozik. Uhlfeld még a kancellár álláspontján is mérsékel, a volt birodalmi külügyminiszter rutinos nagyvonalúságával: nem kell Kállyániékat megérkezésük után azonnal házi őrizetbe venni, mert annak majdnem ugyanolyan következményei lennének, mint a veszteglőintézettől való visszafordításuknak. Minden „strepitus" nélkül (ez a ,,strepitus" állandó réme az 1750-es évek Habsburg vezető elitjének) be kell őket engedni Bécsbe, és az udvarnál való jelentkezésük után is el lehet járni ellenük. Mária Terézia Bethlen és Uhlfeld véleményét fogadja el.

36 A volt külügyminiszter rutinja a helyén volt; annál is inkább szükség volt erre, mert Áron püspök azt is a világi hatóságok tudtára adta, hogy a 60 körül járó Inochentie Micu-Klein vissza készül térni Rómából. A lemondott püspök még 1756. november 27-én Rómából jelezte Áronnak ezt, azzal, hogy egészsége hanyatlik, és a balázsfalvi kolostorban akarja eltemettetni magát. Azzal is igyekezett megnyerni utódát tervének, hogy egyrészt arra utalt: kezénél maradtak bizonyos irományok, amelyek az utódok tudomására és az ő emlékezetére valók — ezeknek legalább egy részét vissza is küldte volna, ha lett volna rá megfelelő embere, másrészt az iránt érdeklődött, hogy mivel tudna inkább szolgálni a balázsfalvi kolostornak (vannak-e megfelelő harangjai és órája)? 1757. húsvét után kívánt Erdélybe érkezni (Bécsen át, hogy útja legalitását és biztonságát biztosítsa) — egyelőre látogatóként. Az Erdélyi Udvari 34 „Weder der metropolit, noch die illirische Comission in Siebenbürgen keinen einfluss habe." A konferenciaülés felség-előterjesztése: EK: AG 1758 [ !]: 325. Königsegg-Erpsnek az 1701-i diploma körüli vitára utaló felség-előterjesztése: uo. 1756: 372. Az ülésről röviden (az 1755-i előzetes értekezletek említése nélkül) szól S. Dragomir: Desrobirea religioasa II. kötet 28. »I. Tóth Z.:i. m. 196—9. 86 „Piacet opinio cancellary cum limitatione comitis ulfeld." Az Erdélyi Udvari Kancellária 1757. március 22-i felségelőterjesztés-tervezete, Uhlfeld 1757. március 27-i állásfoglalása és a resolutio: EK: AG 1757: 116.)