Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

214 Mályusz Elemér / Bármennyire negatív jelenség a magyar történetírás történetében Kemény működése, oly annyira, hogy kár is vele tovább foglalkoznunk, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Tagányi előtt nem akadt senki, aki kimondta volna: következetesen tudva valótlant állít. Nem a főúr tekintélye fojtotta a szót a kortársakba. Kemény tudós akadémikus volt, polémiában érvekkel próbált győzni, s hogy ez — egyes kivételektől eltekintve — sikerült is neki, azt kora fejletlen kritikai érzékének köszönhette. Amivel ,,gazdagította" a múltat, az tetszett olvasóinak. Egyhangú, szürke képek helyett erős színekkel festett mozgalmas jeleneteket ábrázolt. Visszamehetünk messze a középkorba, amikor ugyanily felfogás jellemezte az elmúlt iránti érdeklődést. Akkor a származástudat jelölte ki a határokat, amelyeken belül az egyes ember képes volt tárgyszerűen gondolkozni. Keményt ugyanez az őstisztelet tartotta hatalmában. Minél inkább híjával voltak barátai az ősöknek, annál inkább volt kész ilyenekkel megajándékozni őket. Jellembe vágó, hogy ugyanígy járt el családja, sőt önmaga érdekében is. Az első lépést ezen a téren azzal az állításával tette meg, hogy középkori okleveleket tartalmazó saját családi levéltára van. Családja bárói és grófi ágainak ma is meglévő önálló levéltáraival szemben saját levéltárán a kolozsvári Erdélyi Múzeumban őrzött oklevélgyűjteményét értette, ebben azonban nincsenek családjára vonatkozó oklevelek. Mivel a fond okleveleinek fényképei megtalálhatók az Országos Levéltárban, megállapítható, hogy zömük Szatmár megyei és Partiumban élt családok tulajdonából származik. A jelek szerint vásárlás útján kerülhettek Kemény tulajdonába. Érdeme, hogy megmentette azokat, de ő emlegetésével többet kívánt elérni. Növelni próbálta annak a csodabogár jellegű hamisítványának hitelét, hogy Henrik portugál gróf magyar eredetű. Amidőn Fejér György az 1361-i oklevél hitelessége ellen szóló érvül hozta fel, hogy benne a bonae memóriáé, jóemlékezetű jelző Comes Magár neve mellett található, holott ,,ezen tisztelkedés csak a fejedelmeknek adatott meg, annak legalább mássát a [. . .] kezében forgott oklevelekből nehezen adhattya", elővarázsolta a kolozsmonostori konvent 1318. január 16-i oklevelét, amelyben Gyerő mester Mihály és Kemény nevű testvéreivel együtt atyjukat, Mikolát boldog emlékezetűnek mondja. Az egész terjedelmében közölt szöveg feljogosítja, hogy bebizonyítottnak tekintse: „nem csak fejedelmeink, hanem őseim is, kik csak egyszerű nemesek valának s egyéb rendű honfiak is bonae memóriáé kitétellel tiszteltettek". Az oklevél, amely — jelenti ki büszkén — ,,eredetileg családom levelei között találtatik s a'mellynek hitelességéről mindenkoron jótállhatok",

61 ez az inhibuerit prohibendo et prohibuerit inhibendo jellegű késői latin stílusban írt tiltó levél, a többihez hasonló hamisítvány. ПОДДЕЛКИ ГРАФА ЙОЖЕФА КЕМЕНЯ Эммер Маюс Фальсификатор (1795—1855) был знатным магнатом, членом венгерской и венской императорской академий наук, прилежным исследователем трансильванской истории. Он спас от гибели и опубликовал много письменных исторических памятников, но много сфабриковал и новых. Руководствовался он при этом отнюдь не корыстными соображени61 Kemény József: Végső szavam Henrik portugáliai gróf ügyében. Tudományos Gyűjtemény, 1840. IV. 79 — 82.