Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

Gr. Kemény József oklevélhamisítványai 213 Kristyóri család és a fiscus közötti perben bemutatásra 1773-ban. Nem tudta azt, amit mi, hogy Kemény gyakori félrevezető fogása volt, hogy XVIII. századi kutató kézírásában fennmaradtnak vagy — mint a jelen esetben — periratban foglaltnak állított középkori szöveget. Talán nem olvasta Tagányi bírálatát ? Bármily hosszúra nyúlott tájékoztatóm, bizonyos, hogy még sok további oklevél került ki Kemény tolla alól. Hogy mennyire így van, arra ékes példát találhat az olvasó „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéké" közelmúltban megjelent kötetében. Ennek sajtó alá rendezése közben bukkant Borsa Iván III. András 1299. augusztus 12-i oklevelére, amelyben a király megerősíti Katzendorf lakóit IV. Bélától nyert kiváltságukban, hogy nem kell a királynék számára macskabőrt beszolgáltatniuk.

59 Az oklevél rendelkező része oly részleteket tartalmaz, amelyek magukban is kétségessé kellett hogy tegyék a hitelességet. De ez ellen szól az egyébként szász, magyar, román kiadványsorozatokban egyaránt hozzáférhetővé vált oklevél proveniencája is. Kemény, (a legelső, az 1839-i kiadó) szerint a királyi oklevélnek az erdélyi káptalan által 1446. november 1-én készített átiratát neki 1824-ben, amikor Bécsben járt, a Hofkammerarchiv igazgatója, Johann Georg Megerle mutatta meg. A példás levéltári rendnek köszönhetően sikerült tisztázni, hogy Kemény neve nem szerepel a levéltár 1821 — 1827 közötti kutatóinak lajstromán, Megerle pedig 1824-ben már nyolc éve halott volt. De az is megállapítást nyert, hogy az oklevél a levéltárban ,,nemcsak nem található, de egyetlen segédkönyvben sincs nyoma". A hamisítás tehát kétségtelen. Számíthatunk azonban arra is, hogy Kemény névtelenül közölt oklevelet. A Hon és külföld 1842. évfolyamában „Erdélyi régi vajdai levél" cím alatt olvasható oklevél kiadója nem nevezte meg magát, de bizonyára vele azonos. Geréb Péter vajdának Nagyszelindekről Doboka megyéhez 1478. február 2-án intézett parancsa ez, amellyel a király személyében meghagyja a nemeseknek, hogy valamennyien fejenként, kivéve az egytelkes szegénynemeseket, jöjjenek Medgyesre a szokásos bírság terhe alatt; itt ő, a vajda is köztük lesz, hogy kölcsönös tárgyalások folyamán határozzanak az ország haszna és állapota felől, elkerülve ily módon, hogy hanyagságból veszélyeknek és az örökös szolgaság igájának vettessenek alá. Ha ez az oklevél hiteles lenne, a XV. század második felében az erdélyi országgyűlések a teljesen kifejlett rendiségre jellemzően működnek! Valószínűleg több más hamisítvány volna található Kemény másolatgyűjteményében, amely az Erdélyi Múzeum birtokában van.

60 Talán ma sem volna érdektelen tudnunk, mekkora a hamisítványok száma, csak a középkorra korlátozódnak-e, s bizonyára nem volna nehéz, könyvtári segédeszközök birtokában, a gyanús okleveleket külön választani. Kétséges azonban, hogy valójában érdemes volna bárkinek is idejét ily munkára fordítani. Kemény Józseffel kapcsolatban a történeti kritikának feladata talán elég is volna, ha megakadályozza a XIX. századi képzelődéseknek történeti tényékké erősödését, kéziratos szövegeknek esetleg nyomtatásban megjelentetésének veszélyére pedig felhívja a figyelmet, óvatosságra int. 59 II. köt. 4. füzet. Budapest, 1987. 4264. sz. 60 Fr. Zimmermann és G. Werner beszámolójából (Urkundenbuch I. köt. XVII. sk. 1.) tudjuk, hogy a másolatok példás rendben három csoportba osztva állottak mindenkor a kutatók rendelkezésére. 2*