Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

212 Mályusz Elemér János mester magyar és román jobbágyai,

53 az oklevélnek ugyanazon levéltár „inter Irregistrata" csoportjában kellene lennie, de ott nem található. Egyes oklevelek Kurz Magazinján keresztül jutottak ide, mások lelőhelye a Was család levéltára volna, a Vásárhelyi Gyerő személynév a Kemény család rokonsága figyelembevételét ajánlja, s máshol is a felkutatható forrásanyag szükség esetén hozzásegíthet az oklevelek hitelességének tisztázásához. A román vonatkozású oklevelek egy^ csoportját, amely a Zaránd megyei Kristyóry családról szól, Kemény az Űj Magyar Múzeumban együttesen adta ki. Célját közleményének címe találóan fejezi ki: Magyar hazánkban létező oláhok hajdani vajdaságairól.

5i Tehát feudális birtokszervezetben élő román nemesek hazájuknak érzik Magyarországot. Hurmuzaki az oklevelek közül csak egyet közölt.

55 Nem szándékosan hagyta el a többit. Kemény kiadásáról nem volt tudomása; azt az oklevelet, amelyet közzétett, a kolozsvári múzeumi másolatból ismerte. A folyóiratban hozzáférhetővé vált 1404—1416. évi okleveleket 8. Dragomir 1930-ban beható vizsgálat alá vetette,

56 és belső érvek alapján hamisítvány jellegüket megállapította. Túlzás volna egyenként tárgyalnunk az okleveleket, mivel azonban. Dragomir kritikája segít megérteni Kemény eljárását, ismertetjük okfejtését

57

: 1. A szóban forgó oklevelek eredetije sehol sem található. 2. Bálea 1404-ben, hiteles adat szerint, már nem él, unokája: László pedig tulajdonában tartja családi birtokaikat. Bálea hűtlenségbe esése és lefejezése 1404-ben puszta kitalálás. Hasonlóképpen az, hogy Ozorai Pipo 1415-ben visszaadta volna Lászlónak kivégzett nagyapja, a szöveg szerint: apja, elkobzott birtokait. 3. Boszniában nincs is Balavar nevű vár, amit Bálea fia László vitézül védelmezett volna. 4. Nürnbergi János, Zsigmond familiárisa, akit Bálea meggyilkolt volna, kitalált személy. 5. A hamisító egykor valóban élt személyek nevét keveri bele szövegébe, otthonos a középkori magyar oklevél- és pecséttanban, bár László „nobilissimus" jelzője szokatlan. Fehérkörös districtus akkor még nem volt, Kristyor Világosvár tartozéka, neve nem Keresztúr. A hamisító ismeri Thuróczy krónikáját.

58 Hamisítóról szólva, Dragomir nem gondolt Keményre, mondhatnók, ez eszébe sem jutott. Azt hitte, hogy eredeti középkori oklevelek kerültek a 63 Ösánki: i. m. V. 303.; Sörös Pongrác: Az elenyészett bencés apátságok (A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. XII. B. Budapest, 1912. 74.; Beké Antal: A kolosmonostori konvent levéltára. Történelmi Tár, 1896. 725. 64 Űj Magyar Múzeum 4 (1854) II. 119-132. 55 I. m. 433. 56 Dragomir, Silviu: Vechile Biserici din Zarand si cititorii lor in sec. XIV. si XV. Anuarul comisiunii monimentelor istorice. Sectia pentru Transilvania. 1929. Cluj, 1930. 233. sk. 1. 57 Amint azt kedves barátom, Jakó Zsigmond egyetemi tanár lekötelező szívességgel megfogalmazta. 68 Az oklevelek egyikét, Zsigmond 1404. aug. 25-i adománylevelét {ZsO. II, 3365) vele szoros kapcsolatban lévő két másikkal (ZsO. II. 3366, 3423) együtt, Dragomirra hivatkozva, hamisnak mondottam. Úgy látom, tévesen. Az oklevél interpolált lehet, lényegében azonban hiteles, mivel több más, ugyanazon napon kelt oklevéllel együtt Zsigmondnak környékbeli román nemes családok javára tett sorozatos intézkedéséhez hasonló rendeletét tartalmazza. (ZsO. II. 3361 — 3365, 3367—3370).