Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

210 Mályusz Elemér kuló állapotukban ábrázolják, s így nehéz megállapítani, mikor mondható korainak, mikor későinek az intézmény fejlődésének valamelyik szakasza. Az azonos jellegű oklevelek egybevetése sokat segíthetne. Ezeket, amelyek tehát bizonyíthatólag hitelesek, Csánki Dezső felsorolja: 1360, 1380, 1390, 1394,1399 stb.

47 Eszerint 1363-ból eredeti oklevél nem ismeretes, s mert nem említ ilyent a Documenta Valachorum sem, helyesnek látszik a szász kutatók álláspontjára helyezkedve az eredeti oklevél előkerüléséig nem tekinteni hitelesnek Péter alvajda oklevelét. Esetünkben ez annál tanácsosabb, mert a Densu§ianu-féle nagy román forrásgyűjtemény, ahonnan a Documenta Valachorum szerkesztői átvették, teljes egészében a Magazint írta át, azonban elhagyva a megjegyzést, hogy az eredeti oklevél a Zalasdi család levéltárában található.

48 A székely és román vonatkozású oklevelek viszonylag csekély számával magyarázható, hogy mindkét nép súlyos veszteségének érezve, ha egy-egy oklevéllel kisebb lenne forrásállománya, ennek kiadásakor, amennyire lehetett, mellőzte a szigorú kritikát. A Székely Oklevéltár 1872-ben megjelent első kötete a jelek szerint Kemény másolatait kivétel nélkül hiteleseknek fogadta el. Belelapozva, az Anjoukoriak közül több látszik gyanúsnak. A Zsigmond-koriak közül Nádasi Mihály székelyispán 1407. november 24-i oklevele (I. 102.), amely szerint a háromszéki székelyek közgyűlésén Torjai Lépes hozzájárulásával felesége egy malmot átenged Szentgyörgyi Daczó Lászlónak, a regeszta elkészítésekor,

49 oly mindennapinak látszott, hogy hamisításra gondolni eszembe sem juthatott. Miután azonban észrevettem, hogy az oklevél korántsem sablonos, mert a primipilus megjelölés itt fordul elő először s a királyi megbízottal azonos, a iudex terrestrisről sincs korábbi említés, s a felek a torjavásári közgyűlésen unacum duodecim personatis senioribus Siculorum együtt szerepelnek, bizonytalanná kellett lennem, hogy a székely társadalmi fejlődésnek tulajdonképpen melyik fokát is jelzi a jogi eset leírása. Ha pedig most megfontoljuk, hogy az oklevelet 1414-ben átíratta Székely Balázs ugocsai esperes, az Ő oklevelét ,,a nélkül, hogy annak hol létét följegyezte volna", Benkő József lemásolta s ez a szöveg 1849-ig megvolt az enyedi református kollégium könyvtárában, mára azonban már csak Kemény másolatát ismerjük, a székelyispán 1407-i oklevelét utólag kétségtelen hamisítványnak kell bélyegeznem. Nem kell gondolkoznunk az erdélyi káptalan 1421. július 6-i oklevele felől (I. 115), mivel hamis voltát az Urkundenbuch szerkesztősége már eldöntötte azzal, hogy kihagyta kötetéből. Tartalma szerint lehetne hiteles: két Sepsi széki székely 30 ezüst márkáért eladja Felső- és Alsórákos prédiumok harmadát, amely az Olt és Homoród folyók, valamint Bárót birtok közt fekszik, az utalás azonban, hogy itt valaha a besenyők éltek s az eladók ősei a szebeni hét szász szék igényeivel szemben 1276-ban bírói utón biztosították birtokjogukat, bizonyossá teszi, hogy az 1757-i periratot, amelyre Kemény hivatkozik, ő hamisította. 47 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1913. V. 37. 48 Documente privitóre la istoria Románilor. Vol. I. Partea II. 1346 —1450. Culese, adnotate si publicate de Nie. Densusianu. Bucuresci, 1890. 72 — 74. 49 Zsigmond-kori Oklevéltár (A továbbiakban: = ZsO) II. Második rész. (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 4) Budapest, 1958. 6817. sz.