Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

208 dal, András király példáját követve, egész Erdély védelmét a törökökkel szemben a Hunyad megyei Vaskapuig a lovagrendre bízni. De mert azóta, hogy a lovagok eltávoztak, nagy változások következtek be, szükséges a nemesekkel és a szászokkal, az erdélyi püspök részvételével, megtárgyalni a megtelepedés kérdéseit. Az alvajda, hangzik utasítása, megbeszélései során készítse elő döntését, amelyre közeli Erdélybe jövetelekor kerülhet majd sor, hogy azután a nagymesterrel és a pápával véglegesen megállapodjék. (Magazin II. 98—99.) A levél tartalma annyira megfelelt a XIX. századi rendiség szellemének, hogy kimaradása a német—magyar kapcsolatok történetének forrásanyagából mintha akaratlanul is hiányérzetet ébresztett volna egyik kortársunknál.

40 Az 1437-i parasztháború történetét Kemény családja múltjába helyezett mozzanat leírásával színesítette. Forrása az elképzelhető legjelentéktelenebb s természetesen legunalmasabb fajtájú oklevél: a perhalasztó. De a körülmények ! Csupa lélekzetelállítóan érdekes és fontos részlet. Az idő és hely: 1437. szeptember 30., a Szamos folyó menti táborhely. Az oklevél kibocsátója Városkeszi Lépes Loránd erdélyi alvajda, az ok, amely miatt a tordai közgyűlésen tárgyalásra kitűzött pert el kell halasztani: a parasztok szüntelen támadásai a nemesség ellen, s mert a peres felek egyike, Gyerőmonostori Balázs halálosan megsebesült a döntő ütközetben, amelyet a nemesség a parasztsággal a napokban vívott (Magazin II. 365.). Az oklevelet Kemény családi levéltárában levőnek állítja,

41 ahol azonban ma nem található, s nem éppen lovagiasan megrója a szász los. Carl. Edert, amiért Observationes criticae címmel (Szeben, 1803.) megjelent könyvében nem szól a véres összecsapásról. Mellesleg megemlíthetjük, hogy a Gyerőmonostori család több tagját felsoroló pápai supplicatio nem tud Balázs nevűről. Az oklevél egyébként hitelre talált a parasztháború történetét kutatók körében.

42 Felderíthetetlen, miért tért vissza Kemény a Kusalyi Jakcs család Kraszna megyei monostorához. Talán tartott attól, hogy valaki további felvilágosítást kér tőle a monostor felől? Vagy arra kívánt választ adni, hogy a Jakcs család helyett miért a Bánffyak a birtokosok Zoványban? Bármi volt is az indító oka, oly oklevelet szerkesztett, amely határozottan megmondja, hogy a monostornak már a középkorban sem volt nyoma. Erzsébet királynénak Győrben 1440. június 9-én kelt oklevele ez, amellyel Losonci Dezső (fia) Lőrinc kérésére neki adományozza Zovány királyi falunak azt a jelentéktelen terjedelmű, gazdátlan és teljesen lakatlan részét, amelyen valamikor a Szt. György-monostor állott, kiköti azonban, hogy az új birtokos ünnepnapokon köteles saját költségén papot hozatni a falu lakossága lelki szükségletének ellátására (Magazin I. 182.). Losonci Dezső erdélyi vajdának nem Lőrinc, hanem László nevű fia volt, ez a hiba azonban szándékos lehet. Kemény ugyanis nem eredeti oklevélre utal, hanem 1735. évi átiratra. Mind a XV, századi Desew helyett Deseo névalak, mind a Ladislaus eltévesztése, ezek a XVIII. századi másolatokban szokásos tévedések oly kor jellemző sajátságok, amelyek a hitelességet hivatottak igazolni. Az oklevelet erős fenntartással, de közölte a Magazin után Varjú Elemér ,,egy állítólag a Bánffy grófok levéltárában levő 1735-beli átiratból".

43 40

Zimmermann, Harald: Der Deutsche Ritterorden in Siebenbürgen. In: Harald Zimmermann. Im Bann des Mittelalters. Sigmaringen, 1986. 182. sk. 1. 41 „meines Familienarchivs". 42 Demény Lajos: Az 1437 — 38-as bábolnai népi felkelés. Bukarest, 1960. 212. 43 Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy család történetéhez. Budapest, 1908. I. 636. sk. 1. Mályusz Elemér