Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

198 Mályusz Elemér Az elsőbe a középkori hamisítványok tartoznak. Jól kellett a környezetet, a kor hiteles képét ismernie, hogy ehhez mérve megállapíthassa az eltérést jelentő gyanús szövegeket, megindokolhassa az utólagos változtatások tényét és tisztázza a hamisítás indító okát. Azt a munkát végezte el utólag, ami az oklevéltár szerkesztőinek lett volna feladata s amire ők több idővel is rendelkeztek. Hogyan tudott pár hét alatt megállapításaira rájönni, oly kérdés, amelyre csak egy választ adhatunk: tehetségének köszönhetjük eredményeit. Észrevette, mely pontokon kell tovább mennie a nyomtatott szövegeknél, hol kell hozzányúlnia kiadatlan oklevelekhez, s mert emlékezett, hogy az erdélyi káptalan XV. és XVI. század fordulójáról származó oklevelem ugyanazon kéznek az írását látta, mint amely a XV. század közepéről származókon is felismerhető, egész oklevélcsoport szerzőjéül tudta Nyiresi Tamás mester káptalani jegyző hamisító szerepét megállapítani. Ezek az oklevelek, figyelmeztet, nem értéktelenek, mert keletkezésük korára hiteles adatokat szolgáltatnak, segítségükkel helytálló következtetések vonhatók le. Teljesen értéktelenek, s ilyenek gyanánt is tárgyalja őket Tagányi, a XIX. századi hamisítványok. Ezek annyira használhatatlanok, hogy az oklevéltárban szövegüket akár át is lehetne húznunk, hogy véletlenül se vezettessük félre magunkat. Ezeknek az okleveleknek utólag költött voltát oly könnyű észrevenni, hogy felismerésüket Tagányi szemmelláthatóan nem is tekinti említésre érdemes munkának. Indulatát azonban nem tudja elfojtani. A hamisítót közöséges hazudozónak nevezi. A hamisító, gróf Kemény József (1795 — 1855) erdélyi mágnás volt.

4 Tekintélyes úr, aki nemcsak kiállott a kulturális értékek védelmére, hanem azokat jelentős mértékben gazdagította is. Fő része volt az Erdélyi Múzeum megalapításában, s végrendeletében irodalmi hagyatékát, köztük okleveleit, hiteleseket és hamisítottakat, arra hagyta. Javára írható, hogy hamisítványait nem közvetlen anyagi érdekből készítette. Velük nem valamiféle birtokpert próbált a bíróságok előtt saját javára eldönteni. De ne engedjük szívünket meglágyulni! Voltak céljai a hamisításokkal. Általánosságban: az érdekes, vagyis a feltűnő tartalmú okleveleket a kortársak többre értékelték, mint a sablonosokat. Velük elismerést nemcsak erdélyi mágnásoknál, hanem tudós körökben, a magyar akadémiánál s ami fontosabb, a bécsi császári akadémiánál is lehetett szerezni. Utóbbi 1847-ben választotta rendes tagjává.

5 Tagányi bírálatában nyolc hamisítványt tárgyalt. Könnyen felismerhetők voltak, mert valamennyi csak Kemény másolatában maradt fenn. Eredetijüknek azokban a levéltárakban, ahonnan szövegüket állítása szerint megszerezte, nincs nyoma. A bírálat igyekezett megállapítani, mi lehetett a hamisítás indító oka. A 382. számú oklevél, Károly Róbertnek az erdélyi vajdához intézett 1321-i parancsa, amely a csicsói várnagy birtokainak elkobzását rendeli el, azt hivatott igazolni, hogy az erdélyi magyarságnak is volt hadijelvénye, éspedig a sas. Károly Róbert 1324-i iktató utasításának (428. sz.) megvan a hiteles előzménye, különbözik azonban ettől, mert pótlólag szerepelteti Wesselényi Miklós fia Já4 Veress Endre: Gróf Kemény József (1795 — 1855). Erdélyi Múzeum. 38 (1933) 3 — 38, 129-158, 257 — 306. 5 Uo. 37. Egyidejűleg a római Istituto di Correspondenza Areheologica-val, míg a mainzi Verein zur Erforschung der Rheinischen Geschichte und Alterthümer az előző évben tette ezt. Állítólag a párizsi akadémia tagságát is elnyerte, de a bécsi kormány nem engedte meg elfogadását, ez a kérdés azonban tisztázásra vár.