Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - IRODALOM - Nagy Ádám: Iványosi-Szabó Tibor: Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások. Bács-Kiskun megye múltjából VII. Kecskemét, 1985 / 183–187. o.

Irodalom 185 könyvekből származik, így kézenfekvő a következtetési lehetőség a népesség számának, gazdasági erejének alakulásáról. Jól kirajzolódik a három, különbözően jellemezhető pénzforgalmi szakasz is: a hódoltság utolsó évtizedei, a török kiűzésétől a Rákóczi szabadságharcig és maga a szabadságharc ideje. A fontosabb pénznemek egymáshoz viszonyított értékének alakulásáról újabb tíz táblázat, grafikon és ezek értelmezése tájékoztat. Különösen a török pénzek azonosítása ós előfordulásuk jellemzése kapcsán vetődik fel a pénzleletek hasznossága. Egyetérthetünk abban, hogy a helyi viszonyok részletes leírása és elemzése akkor igazán hasznos, ha lehetőség van a más országrészek hasonló jellegű adataival való összevetésre. Van erre példa a tanulmányban is, ugyanis vannak ismert adatok a tallér és az arany dénár értékének alakulásáról Budáról és Felső-Magyarországról. Az előtanulmányok jelentőségének hangsúlyozása mellett megemlíthetjük, bár a szerző természetszerűleg nem tartotta feladatának, igen fontos teendő lenne annak megállapítása, hogy az egyes pénznevek milyen megjelenésű, immár numizmatikai tárgyat jelentő tényleges pénzt takarnak. A pénzek kibocsátása rendeletre történik valamilyen meghatározott forgalmi feladatra, pontosan leírva. Az ettől való eltérés lehet csak helyi jellegű, de lehet országos tendenciájú is, ami utal a piaci viszonyokra, a bel- és külföldi gazdasági helyzetre. A források pénzneveinek és a pénzeknek az összevetése, azonosítása pontosabbá teheti a helyi pénzforgalom megítélését, a rendeletek segítségével pedig a pénztörténeti jelenségek értékelését. Jó példa erre Búza János öreggaras identifikálási eljárása vagy a timon eredetének eldöntése, pontosan az e tanulmány folyóiratcikk formában megjelent változata után kibontakozó polémia eredményeképpen. Rögtön felmerül a korszak pénzleleteit feldolgozó mű hiánya is. Mennyire fontos lenne összehasonlítani az írást a földből előkerült pénzleletekkel ! Ugyanilyen fontos ós hasznos a gabona űrmértékekkel foglalkozó következő tanulmány is. A különböző termények mennyiségét és értékét a mértékek pontos ismerete nélkül nem lehet meghatározni. Ez is elhanyagolt területe gazdaságtörténetünknek. A feldolgozott levéltári források szerint a Duna—Tisza közén közel két évszázadon át a gabonaneműek mérésére a fertály, a kila, a mérő és a véka szolgált. A fertály nagyságáról a XVII. századból nem maradt fenn pontos adat. Mindenesetre lehetséges, hogy önálló, egész mértékegység, nem pedig valaminek a negyedrésze. A XVIII. század 20-as éveitől egyre gyakrabban említik a vékát. Az általánosítához vezető adatsorokat gabonafajtánként (árpa, búza, zab), évenkénti bontásban, azok egységárának dénárba átszámított árával táblázatba rendezve, közli a szerző. Az 1703 és 1750 közötti adatok alapján a fertály előbb 8, később 6 vékával volt egyenlő. Ugyancsak 3 táblázatban láthatjuk a véka, a pozsonyi mérő és a kila egymáshoz viszonyított arányának az összehasonlítását is. A pénzek, az értékek a mértékegységek ismerete a termények mennyiségének és árának a pontos meghatározásához elengedhetetlen. Mindezek nélkül pedig elképzelhetetlen az árak és bérek alakulásának a hiteles feltárása. így következik tehát a kötetben a kecskeméti árak 1662 — 1790 közötti változásának az ismertetése, ami gazdaságtörténetünkben — sajnos — egyedülállónak mondható. A szerző e tanulmányában egy város adataira koncentrál. Forrásul szolgálnak a település gazdálkodása során keletkezett adópénztári, városi pénztái'i iratok, a város számvevőjének iratai, és a város önálló termelő-, gazdasági tevékenységével kapcsolatos vásárlásokról rögzített adatok. A többféle nyilvántartásban, sokszor párhuzamosan, azonos kiadásokat is feljegyeztek. Külön forráscsoport a török és a magyar földesuraknak juttatott ajándékok beszerzését tanúsító nyilvántartások és a református egyházi gondnok számadása. A hódoltság utolsó negyedszázadában az adatvétel a szűkösség és töredékesség miatt minden előfordulásra vonatkozik. A később bővülő források lehetővé, sőt szükségessé tették, hogy az adatvétel 5 évenként történjen, természetesen nem mechanikusan alkalmazva ezt az elvet. A közölt árulistába csak olyan adatok kerültek be, melyek megfelelőek voltak a pontos számításhoz (érték és mennyiség). Fontos szempont az is, hogy az árak a valódi piaci adásvételeket tükrözzék, ne pedig a limitációk kényszer-árfolyamait. Az árak dénár értékben szerepelnek, 1 (számítási) magyar forint =100 dénár alapján. Az adattárba közel 600 áruféleség adatai kerültek be úgy, hogy olvashatjuk a mennyiségi megjelölést, az előfordulás évét, az adott évben a legkisebb és a legnagyobb árat, valamint ennek átlagát, feltüntetve az esetek számát is. A különböző áruk keresését bizonyos elvi csoportosítás könnyíti meg. Tíz nagyobb egységen belül (termelés, háztartás, közlekedés, alapanyagok, lakásfelszerelés, élelmiszerek, ruházat, katonai felszerelés, igazgatás, kultúra, szórakozás, ingatlan) értelem szerint kisebb csoportok sorakoznak ábécé sorrendben. A 125 oldalon közölt adatsorok, bőséges lehetőséget kínálnak az elemzésre, továbbgondolásra. A szerző megpróbál bizonyos tendenciákat felvázolni néhány kiemelt áruféleség áralakulása alapján. A lakosság közélelmezési ellátásában igen nagy szerepet játszott a búza és a köles. Állattenyésztő vidékről lóvén szó, nagyon lényeges az