Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.
148 Varga János— Mishqlczy Ambrus Szembesitések I. Szembesittetik Simonis László rab III.-ik tanu Dózsa Sándorral azon körülményekre nézve, miszerint a nevezett rab Palatkán azt mondta a népnek: hogy többé már magyar tisztviselők nincsenek, már a román nép feljül van, s azokból lesz minden tisztviselő, továbbá rendelést tett a falusiaknak, hogy a falusi kovácsokat szorítsák reá, hogy bizonyos kiszakasztott fizetésért csináljanak láncsákat, s ha nem akarnának, ültessék a kohóra s két oláh fújja a fúvót — mely körülményeket, hogy a feladottak szerint voltak, s hogy azonképpen mondta és tette legyen, elismeré Simonis László, azon hozzá adással: hogy nekie Baternai Sándor rabtársa által lett volna az ki nyilatkoztatva, hogy ezentúl már az oláh parancsol. Azt azonban tagadja, hogy a földes urak iránt Palatkán azoknak szétszaggatását illetőleg rendelést tett volna. II. Szembesittetik továbbá ugyan Simonis László VIII. tanu Nagy Antallal, arra nézt, hogy Simonisnak elfogatásakor töltött pisztoly volt a kezében, s azt a nevezett tanu facsarta volna ki; mit azonban Simonis tagad állhatatosan, ellenben nevezett tanu Nagy Antal erősitőleg szemébe mond. A fennebbieket megismerem Simonis László [saját kezű aláírás] III. Szembesittettnek végre egymásközt: Simonis László és Baternai Sándor azon körülmények iránt, miszerint: a.) Simonis azt vállá: hogy Baternai mondotta volna: hogy Urbánis a leendő Balázsfalvi gyűlésben jelen leend, és továbbá hogy a Szászok testvérek és az oláhokkal nem ellenkeznek, mire Baternai azt nyilvánitá: hogy az igaz, hogy mondotta Urbánról a felhozottakat, de csak ugy mint hallomást, melyet ő Balázsfalváról jöttében egy Naszódi daszkeltől, kinek nevét nem tudja, hullott. Továbbá a szászokról azt mondta: hogy azok az oláhokkal testvériesen élnek jó egyet értésben, s Őket nem háborítják. b.) Simonisnak fennebb a Dozsávali szembesítéskor tett állítására pedig hogy t.i.: ő azaz Baternai azt mondta volna, hogy ezentúl az oláh parancsol, azt nyilvánítja, mikép ezt az oláh nemzeti gárdára értette. A fentebbieket elismerjük Simonis László Bétréneanu Sándor [saját kezű aláírások] 7-szer A Simonis László vallomásában felidézett iromány az emiitett vallomás 2-dik pontjában fennebb már beiktatva levén, a Baternai Sándor vallomásában meg emiitett s nála elfogatásakor talált irományok ide beíratnak, azok eredetileg is az alább jegyzett betűk alatt ezen jegyzőkönyvhöz csatoltatván, a Simonis emiitett levelével együtt. Az irományok A. Forma juramintului pus de adunarea generala a Natinei romane in Cimpul Libertátii la Blaj in 3. Maiu.