Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

134 Varga János— Miskolczy Ambrus estek és egyértelműen beigazolódtak, a bíróság csakis halálos ítéletet mondhatott ki. Más kérdés, hogy a teljesen törvényes eljárás és következménye használt-e a magyar forradalom ügyének. Erre csak nemleges felelet adható. Az elrettentés helyett minden eddiginél jobban felkorbácsolta a szenvedélyeket. A román mozgalom, a benne résztvevő tömegek újabb érvet és indítékot kaptak az erőszakos fellépésre: megbosszulni az ő szemszögükből ártatlan nemzettestvérük, illetőleg testvéreik halálát. A vásárhelyi és kolozsvári akasztásokat, amelyeknek híre hihetetlen gyorsasággal terjedt szét, a románság újabb ós beszédes bizonyítékául könyvelte el annak, hogy a magyar urak megkezdték a román nemzet, mindenek előtt pedig e nemzet szóvivőinek tervszerű kiirtását. Pop és Batrineanu kivégzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy október közepétől tömegessé váltak az atrocitások, és Erdély tényleges lángba borítása-borulása oly sok ártatlan magyar kínhalálához és oly sok román vér kiomlásához vezetett. Batrineanu perével összefüggésben kiderült viszont a román mozgalom radikális szárnyának végcélja is. A prefekt, mielőtt nyakán összeszorult volna a hurok, Dákoromániát éltette. A Dnyesztertől a Tiszáig terjedő, következésképpen a magyar államterület szétdarabolását feltételező dákoromán birodalom eszméjének léte ismeretes volt a magyar politikai vezetés előtt, horderejét és elterjedtségét azonban nem súlyának megfelelően mérte fel: agyrémnek, csak néhány gőzösfejű fiatal képzelégésnek vélte. Gyanakvását a Kárpátok túloldalán fekvő román fejedelemségek politikusai segítettek altatgatni: a dákoromanizmust olyan orosz találmánynak állították be előttük, amelynek célja éket verni a románság és szomszédai közé. Most kiderült, ennek bizonygatása részükről inkább csak hitegetés, mert az eszmének nagyobb a vonzereje és a tábora, mint amekkoráról a felszín árulkodik. Még akkor is, ha ez az eszme az adott időben nem annyira konkrét politikai programot és jól körvonalazott célkitűzést jelentett, hanem inkább egyfajta politikai mozgatóerő funkcióját töltötte be, és ha képviselői — számot vetve a nemzetközi helyzettel — nem is tartották reálisnak, hogy nyíltan lépjenek színre vele. Batrineanu minden esetre Dákorománia éltetésével adott kivégzése pillanatában értelmet halálának. Öt nappal a prefekt felakasztása után döntő lépést tett Puchner főhadparancsnok: október 18-án kiáltványban jelentette be, hogy az anarchia és a nemzetek közt dúló ellenségeskedés megszüntetése, valamint a rend helyreállítása végett az uralkodó nevében ő, illetőleg a katonaság veszi át a hatalmat, felfüggeszti minden polgári hatóság működését, és Erdélyt ostromállapotba helyezi. Puchner akciója az ellenforradalom hivatalos meghirdetésével volt egyértelmű. A román prefektúrak mozgósított népét ugyancsak parancsnoksága alá vette, egyidejűleg hivatásos katonatiszteket küldött ki a prefektúrak hadi ténykedésének szervezésére és irányítására. Az már csak fellépése valódi tartalmának álcázását szolgálta, hogy ezt követően nemzeti békebizottmányok alakítását rendelte el, illetőleg engedélyezte. Október 18-a az erdélyi tragédia újabb fejezetének nyitánya lett. Az alábbi dokumentum a Batrineanu ellen lefolytatott statáriális eljárás jegyzőkönyve, amely a Magyar Országos Levéltárban az 1848. évi Igazságügyi Minisztérium Büntetőtörvénykezési Osztálya anyagában a 102. kútfő 37. tételét alkotja. A jegyzőkönyvet — leszámítva néhány összekötő mondat rövidítését — szó szerint közöljük. Rövidítés nélkül publikáljuk a Batrineanunál talált és a