Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.
Egy prefelet halála 129 A hatóságok hamarosan rádöbbennek, hogy korántsem helyi akciókkal, hanem — a Székelyföld egy részének kivételével — egész Erdélyt átfogó szervezkedéssel állnak szemben. Olyannal, amelynek Balázsfalván alakították ki a kereteit. A szervezők a tegnapi fejedelemség területét katonai körzetekre és alkörzetekre — prefektúrákra és azokon belül tribunátusokra — osztották, minden egyes helységet az utóbbiak egyikébe vagy másikába sorolva be. Megállapodtak egymás közt a prefektúrák irányítóinak személyében, akik egyszersmind hatalmat kaptak arra, hogy kijelöljék saját körzetük alkörzeteibe az egymástól hierarchikusan függő, az alájuk rendelt népesség katonai és polgári vezetésére egyaránt hivatott tribunusokat, centuriókat ós decuriókat, akik azután hozzá is fogtak feladataik végrehajtásához. A tömegeken úrrá lett, mesterségesen úrrá lenni segített pszichózist két vezérmotívum állandósította: a császár megmentése és megvédése annak a románságnak, amelyre rátámadni készülnek a magyarok. Ez utóbbi, egyébként alaptalan hiedelem, a tények félreértelmezéséből táplálkozott. Volt már szó róla, hogy Batthyány szeptember 13-i rendelete az újoncösszeírást leállította, és toborzást rendelt el helyette; szeptember 21-én pedig, amikor a bán csapatai már a Balaton északi partjáig közelítették meg a fővárost, a toborzás erélyes folytatását sürgette az erdélyi hatóságoknál is a miniszterelnök. Sőt pár nappal később Vay mellé egész Erdélyre kiterjedő jogkörrel külön kormánybiztost nevezett ki Berzenczey Lászlónak, a nemzetgyűlés egyik székely képviselőjének személyében a minisztérium, ő és a törvényhatóságok, hogy az érvényes utasítások mindkét pontjának eleget tegyenek, egyrészt mindent megmozgattak a toborzás sikeréért, másrészt — összefüggésben az előbbivel — a toborzást a magyar és székely vidékekre és helységekre korlátozták. És most a románság, amely előzőleg szinte egyöntetűen lépett fel az újoncozás előkészületeivel szemben, mindebben ellene irányuló akciót látott! Hiedelmét meggyőződéssé szilárdította Berzenczeynek egy nem eléggé átgondolt, ám a későbbiekben részlegesen igazolódott lépése. Batthyány már szeptember 22-én felhatalmazta Vayt, hogy ha szükségesnek látja, a magyarok és székelyek körében hirdessen népfelkelést, de csak akkor és oly módon, amikor és amilyen formában ezt tanácsosnak véli. Batthyány álláspontját szeptember 27-én, amikor Jelacic már Székesfehérvárt is elfoglalta — immár a közben létrejött Országos Honvédelmi Bizottmány nevében — Szemere Bertalan és Madarász László megismételték. Vay azonban — az erdélyi helyzet ismeretében és annak végleges elmérgedését, a románok és szászok ingerlését kerülni akarva — nem nyúlt a népfelkelés eszközéhez. Nem így Berzenczey. ő — túllépve a megbízatásában kijelölt jogkörön — Vay és az erdélyi Kormányszék előzetes beleegyezése, sőt tudta nélkül egy kiáltványban október 16-ára székely nemzeti gyűlést hívott egybe Agyagfalvára, hogy ott a teendőkről, a székelység egészének felfegyverzéséről, a védekezés módjáról és az indítandó akciókról tanácskozzanak. Lépését Erdély katonai és polgári hatóságai egyaránt helytelenítették. Puchner a Kormányszéket a gyűlés betiltására szólította fel, maga pedig, a székely határőrezredeknek, mint azok legfőbb parancsnoka, megtiltotta, hogy a gyűlésen részt vegyenek. A Kormányszék tudta, hogy az összejövetel megtartása csak rossz vért szülhet a román és a szász lakosság körében. Először, egyetértésben Vayval, az akció leállítása mellett döntött. Mivel azonban Berzenczey kiáltványa már publikussá vált az érintettek körében, a székelyek felzúdulásának kockázata nélkül nem látta célszerűnek, ha Berzenczeyt teljes visszakozásra kényszeríti. Ezért most csak 9