Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

122 Varga J ános — Miskolczy Ambrus tak, mind a netalán még befogandók pereinek sietős lefolytatását. A petícióban külön is kiemelt Micasról megjegyezte, hogy őt már korábban kiengedte volna a Gubernium, de Micas nem volt hajlandó kezest állítani. Román nemzeti gyűlést viszont nem engedélyezhet, mert az annak okául felhozott királyi választ Saguna egyházi úton már közhírré tette, a románság újabb összehívása pedig ,,a kedélyek ily ingerült állapotában" csak „kedvetlen kitörésekre" szolgáltatna alkalmat. Felhívta egyszersmind a Káptalant: magyarázza meg a népnek a balázsfalvi csoportozás helytelenségét, továbbítsa hozzá a Kormányszék e feletti rosszallását és „tösténti" szétoszlást rendelő parancsát. A Balázsfal vára e válasszal szeptember 21-én érkező Vay ott időközben több mint negyvenezer főre duzzadt tömeget talált. Ezzel közölte a Káptalan útján a Gubernium feleletét, megtoldva azzal, hogy saját nevében és nyomatékosan is követelte ,,a bujtogatok" által egybecsődített sokaság haladéktalan elszélesztésót. A mozgalom vezetői még aznap írásban tagadták meg a szétoszlató parancsot és fejezték ki elégedetlenségüket a nyert válasz miatt. Kijelentették: összejövetelük célja az, hogy megszabaduljanak az uralkodó által nem szankcionált újoncállító törvényjavaslat következményeitől, valamint a megyei tisztek és a nemesek által rajtuk gyakorolt — az innsbrucki fejedelmi választ semmibe vevő — zsarnokoskodásától, mégpedig következetesen a tavaszi balázsfalvi eskühöz, amelyben őfelségének és a Habsburg-háznak örök hűséget fogadtak, és amely szerint senkit sem kívánnak, de önmagukat sem engedik elnyomni. Ismét csak az erdélyi románok, szászok ós magyarok nevében visszautasították a bujtogatás vádját: azok, akik „tanácsot adtak" nekik, nem nevezhetők bujtógátoknak. Sokkal inkább bujtogatok azok — jelentették ki viszontválaszukban — akik Mihálcfalván és Lónán embereket öltek, akik nem engedték Micast szabadon a májusi gyűlésre, és akik a Császár tudta nélkül Erdélyből 60 000 fiatalt akartak katonának adni. Leszögezték: addig nem távoznak Balázsfalváról, amíg nem kapnak biztosítékot rá, hogy csakis a császár számára kívánnak tőlük katonákat, Magyarország részére viszont soha, amíg a politikai foglyok ténylegesen el nem nyerik szabadságukat, amíg nem kapnak engedélyt gyűlés tartására, mert a jövőben csak abban hisznek, amit teljesítve látnak, márpedig mindeddig nem váltak valóra az uralkodó és az országgyűlés által tett ígéretek, hiszen egyetlen román szolgabíró vagy biztos sincs, illetőleg a létezők az idegeneknél rosszabb renegátok. Maradniuk kell azért is, mert több kérlevelet akarnak még szerkeszteni az úri szolgálatra kényszerítések és a telkekből való kirakások ellen. Végül azért sem mehetnek szét, mert útközben megverik őket, mint Balázsfalva után, amikor a székelyeket küldték ellenük. Ha tehát a Kormányszék eloszlásukat kívánja, akkor teljesítse felsorolt kérelmeiket és intézkedjék, hogy hazatérésük során a legkevésbé se bántsa őket senki. Ha a Gubernium ilyen értelmű parancsát olvassák fel előttük, elhagyják Balázsfalvát, minden más rendeletnek viszont őfelsége nevében mondanak ellene. E megnyilatkozásból egyértelmű, hogy az Öntudatos válaszadók előtt ismert volt Ferdinánd innsbrucki felelete; hogy annak meghallgatása csupán ürügyül szolgált az újabb nemzeti gyűlés összehívására, hiszen többek közt éppen a benne foglalt ígéretek foganatosításának hiányát hánytorgatták fel. Vay mégis szorult helyzetbe került. Tapasztalnia kellett az egybegyűltek állhatatosságát ós minden rendbontástól mentes viselkedését. Ugyanakkor jogkörének túllépése, sőt egyértelmű törvényszegés nélkül nem állhatott rá a balázsfalvi követelések mindegyikének teljesítésére. Az uralkodó ket törvényben is