Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

Egy prefekt halála 123 szentesítette Magyarország és Erdély unióját, így Vaynak tartózkodnia kellett az olyan ígéretnek még a látszatától is, hogy Magyarország Erdélyből soha többé nem szed katonát. Ugyancsak óvakodnia kellett attól, hogy a törvényhozásra tartozó ügyekben elhatározóan járjon el, márpedig az olyan kérdések, mint például a számarány meghatározása a közhivatalok betöltésénél és az új tisztviselők beállításának ideje, nemzetgyűlési határozatot igényeltek, a vonatkozó elképzelések viszont Pesten még csupán az előkészítés stádiumáig jutottak. A kormánybiztos — megelőzendő a robbanást — elment addig, ameddig funkciója engedte. Szeptember 22-én, mintha a balázsfalvi tömeg feltételekhez nem kötött ígéretet tett volna — maga Vay fogalmazott így — „azonnali" eloszlására, királyi biztosi minőségben nyomtatott salvus conductust adott a jelen voltak mindegyikének. Ebben felszólította a hatóságokat, hogy a hazatérőket „valamint útközben, úgy hon is" „minden ittlétükből eredhető megtámadásoktól biztosítani és biztosíttatni" tartsák kötelességüknek. A politikai foglyokat időközben kiengedték, kivéve az egyetlen Micast, akinek pedig szabadlábra helyezéséhez a románság leginkább ragaszkodott. Nem akadt ugyanis Vásárhelyen olyan kezes, aki kellő anyagi biztosítékot vállalt volna érte. Az ő ügyéről a balázsfalviak eltorzított formában értesültek: a hatóságok nem hajlandók őt fogságából elbocsátani. Erre Vay, a katonai hatóságok egyetértésével, egy sorezredbeli tisztet küldött nyílt paranccsal Vásárhelyre, hogy onnét Micast Balázsfalvára kísérje, és a nép közvetlenül győződjék meg elengedéséről. Végül Kolozsvárra sietve, informálta a Guberniumot: személyes tapasztalata szerint a Balázsfal vára gyűlt román nép „békés és csendes" magaviselete garanciát nyújt arra, hogy az általa kívánt nemzeti gyűlés „minden rendzavaró kitörés vagy lázadási mozgalom nélkül" megtartható. A kormánybiztos meglehetősen optimista és nyilván befolyásolási szándékkal adott tájékoztatója arra bírta a Guberniumot, hogy módosítsa szeptember 18-i határozatát. E hó 25-en értesítette Vayt: engedélyezi, hogy november 1 -én a románok az alábbi feltételek mellett — ha maga Vay ezekkel egyetért — gyűlést tarthassanak: a balázsfalvi tömeg haladéktalanul és csendben eloszlik; az engedélyezett gyűlést Gyulafehérvárott, valamely épületben a két püspök elnöklete alatt, kinevezendő kormánybiztos, valamint a rendfenntartásra oda vezénylendő katonaság jelenlétében rendezik meg; minden esperességből csak az esperes és egy másik személy vehetnek rajta részt; a tanácskozás nem megy túl az ország alaptörvényein és az alkotmányos rend korlátain. Ha az utóbbi kikötést megszegi, vagy ha a ki jelölteken kívül mások is megjelennek a helyszínen, akkor a kormánybiztos az ülést nem nyithatja meg, illetőleg köteles feloszlatottnak nyilvánítani és szükség esetén erővel is szétoszlatni. Vay a Gubernium döntését sürgöny útján saját álláspontjaként közölte szeptember 26-án a káptalannal, amely másnap az egybegyűltek képviselőivel ismertette azt. Az összejövetel már szeptember 25-én úgy határozott, hogy mivel gyűléstartási kérelmét a kormányszék szeptember 18-án elutasította, egyenesen a „felséges császártól" kér engedélyt „az egész Erdély nagyfejedelemsógi öszves román nemzetet képviselő gyűlés" egybehívására, és a vonatkozó petíció megszerkesztésének napjául szeptember 27-ét tűzte ki. Most ugyanezen a napon immár csak „A Balázsfalván öszvegyült román nép" aláírással nyilatkozatban reagált Vayék intézkedésére: a császár által is elismert tavaszi gyűlésre támaszkodva, visszautasítja a „magyar minisztérium" biztosának rendeletét,