Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

Egy prejékt halála 121 kálisai fogalmazták, akik önkényesen tüntették fel magukat szászok és magyarok szóvivőinek, bár kétségtelen, hogy az összejövetel résztvevői közt magyarok és szászok is akadtak. A beadvány nem a pesti minisztérium, hanem az erdélyi Gubernium intézkedését kívánta, hallgatólagosan is demonstrálva ezzel, hogy ez utóbbit, mint Erdélynek a forradalom előtti legfőbb és mindmáig működő kormányszervét elismeri ugyan, a magyar kormányt azonban nem. Szerzői ugyanakkor követeléseik teljesítése esetére sem tettek semmiféle ígéretet. Sőt, az összeírás tüsténti megszüntetésének követelésével összefüggésben nemcsak arra hivatkozott a petíció, hogy annak megrendelése nem a császártól ered, hiszen ő nem szentesítette a vonatkozó törvényjavaslatot, hanem mást is hangsúlyozott. Azt, hogy még azon esetben sem hajlandók az egybegyűltek a magyar kormány részére katonát adni, ha az említett törvény szankcionálást nyer, mert az uniót a román nép megkérdezése és beleegyezése nélkül mondták ki, így e nép semmiképpen sem ismerheti el azt. A petíciót a káptalan két tagjával haladéktalanul útnak indította a Guberniumhoz, valamennyi jelenlevő tagjának — élükön Bat ideiglenes konzisztoriumi elnöknek — aláírásával ellátott kísérőlevél mellett, amelyben a nép lecsendesítése ós a folyvást gyülekező tömegek békés eloszlása végett a kérvény pontjainak teljesítését ajánlotta. A futárok Nagyenyeden találkoztak az éppen Balázsfalvára készülő Vay val, aki elolvasta a fenti dokumentumokat, majd a kérvényre vonatkozó javaslatait külön futárral küldve a Guberniumhoz, engedte azokat Kolozsvárra vinni. Vay már szeptember 15-én ajánlotta Szemerének az újoncösszeírás felfüggesztését, hangsúlyozva, hogy ha a nép lecsillapítására nem történik valami, ereje nem lesz elég „a legiszonyatosb parasztlázadást meggátolni". Az óráról órára riasztóbb hírek nyomása alatt azonban még Szemere válaszának, valamint a konskripció elodázására engedélyt adó szeptember 13-i miniszterelnöki rendeletnek vétele előtt, éppen Vay kifejezett kívánságára, a Gubernium szeptember 16-án leállította az összeírás folytatását. Vay tehát most nyugodtan ajánlhatott a kérvény e pontjára oly választ, hogy e kívánságnak a Kormányszék már elébe ment. A politikai foglyok ügyében azt indítványozta, hogy a vásárhelyi delegált bíróság működésének megkezdéséig valamennyi lefogottat engedjék kezességre szabadon. Az újabb román nemzeti gyűlés tartását tárgyazó igényre viszont, mivel a királyi nyilatkozatot íjíaguna már kihirdette, tagadó, illetőleg az összejövetelt későbbi időre halasztó feleletet javasolt, sőt kívánatosnak tartotta a jelenlegi csoportozás rosszallását és haladéktalan eloszlatását is. Végül kérte, hogy a fentiekkel egyező választ a káptalannak címezze, de lepecsételve hozzá küldje a Gubernium, mert ő csak akkor szándékozik azt kézbesíteni, ha kellő ereje lesz a felelettel esetleg meg nem elégedő népet Balázsfal várói szétoszlatni. A Kormányszék mindenben Vay állásfoglalása szerint járt el. Szeptember 18-i válaszában hivatkozott rá, hogy az újoncösszírás félbehagyásáról már két nappal korábban kiadta rendeletét. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta azt is, hogy egyrészt a törvény szentesítéséig csupán konskripcióról és nem tényleges katonaállításról volt szó, másrészt ennek elrendelésével a románságot nem érte külön sérelem, hiszen az erdélyi szászok és magyarok — köztük a korábbi kiváltságosok — ugyancsak az összeírás hatálya alá estek. Tudatta továbbá a káptalannal, hogy még aznap intézkedik az összes politikai fogoly kezességre történő szabadlábra helyezéséről, amíg a vásárhelyi Királyi Táblánál szervezés alatt álló külön osztály meg nem kezdi mind a már letartóztatot-