Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

118 Varga János—Miskolczy Ambrus hagyasson fel"; helyette — a képviselőház határozatának megfelelően — toborzás útján igyekezzék mielőbb kiállítani azt a kvótát — 127 lakosra számítva 2 újoncot —, amely a vonatkozó, de még szentesítetlen törvényjavaslat értelmében Erdélyre esik. A miniszterelnök rendelete azonban már megkésett. Kiadásának napján megtörtént az aranyoslónai tragédia, és Vay különben is csak szeptember 18-án kapta kézhez Batthyány utasítását. Időközben — szeptember 14-én — megjelentek Balázsfalván a gyűlésen részt venni szándékozó első egyének, majd 15—16-án bevonultak a tömegben érke zők első csapatai is. A görög egyesült káptalan hírét vette ugyan az összejövetel tervének, most mégis meglepődött. Ez a gyűlés jellegében eltért a májusi nemzeti gyűléstől. Egybehívására nem adtak engedélyt az illetékes hatóságok, — igaz, nem is kért tőlük ilyent senki. Megnyitásának és bezárásának nem volt hivatalosan kitűzött időpontja. Minden választott vagy kijelölt elnökséget nélkülözött, és egyértelműen körülhatárolt programnak is híjával volt. Célkitűzéseinek csak azok az indokok tekinthetők, amelyekkel a népet mozgósították a román nemzeti mozgalom agitátorai: az Innsbruckban adott császári válasz meghallgatása, tiltakozás az újoncösszeírás ellen, valamint a román népet szakadatlanul érő sérelmek megtárgyalása és eszmecsere orvosoItatásuk mikéntjéről, beleértve a politikai ténykedés miatt lefogottak vagy üldözöttek ügyét is. Hiányzott — Pesten tartózkodott — mindkét román egyházi felekezet püspöke: az egyesült görög Ioan Lemény, és a nem egyesült görög Andrei j^aguna. A résztvevők különböző időpontokban érkeztek, és nagy többségük néhány nap elteltével, konkrét panaszai előadása után távozott is. A hazamenők helyét később érkezettek foglalták el, ők hozták Aranyoslónának és Úrban fellépésének a kedélyeket tovább borzoló hírét. A Balázsfalván táborozók száma tehát napról napra változott; volt amikor a 6000-ret is alig érte el, és volt, amikor a 40 000-ret is felülmúlta. Lauriani és Barnutiu is csak a második héten jelentek meg. Érkezésétől az összejövetel végéig kitartott viszont a mozgalom jórészt fiatal — értelmiségi vagy félértelmiségi — gárdája, amely az összekötő és közvetítő szerepét játszotta a legfőbb vezetők és a bázis: a nép között. Vay előbb üzenet útján kísérelte meg, hogy szétoszlásra bírja a gyülekezetet, és ilyen közbelépésre kérte Puchnert is. A főhadparancsnok azonban csak részlegesen és oly formában engedett Vay kívánságának, hogy Klokocsán őrnagy vezérlete alatt egy kisebb katonai egységet küldött Balázsfalvára a rendnek, — és egyúttal a tárgyalás rendjének — biztosítására. Klokocsán katonáinak megjelenését az összegyűltek nem annyira hatósági felügyeletnek, mint inkább a sorkatonaság rokonszenve jelének fogták fel, főleg azután, hogy az őrnagy csak távolból és beavatkozás nélkül figyelte az események menetét, amelyre egyébként bizonyos kettősség volt jellemző. A káptalan helyben maradt kanonokjai és, a források szavaival ,,az értelmesebbek" bent a városban főleg arról tanácskoztak, hogyan lehetne a tömeget, amely egyébként a több mint két hétig tartó gyűlésezés alatt semmi kihágásra sem vetemedett, szelíd módon és mielőbb eltávolítani. A városon kívül inkább az agitátorokhoz tartozó fiatalok fogadták a folyamatosan érkező csoportokat, hallgatták meg azok panaszait, sérelmeit, és igyekeztek rávenni őket, hogy sorakozzanak fel az előterjesztendő indítványok támogatására. A fentieket ismertető források szerzői rátapintottak a román mozgalom két irányzatára: a mérsékeltére, amely sem a nép tényleges mozgósítását, sem a magyar kormánnyal való teljes szakítást nem kívánta, és a radikáliséra, amely viszont mindkettőt célul tűzte ki.