Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

114 Varga János—Miskolczy Ambrus esetén magánházaknál helyezik el. Hamarosan ki is ment az utasítás az érintettek — többek közt Simion Balint lelkész — Marosvásárhelyre szállítására, ahol egyébként a még tavasszal letartóztatott Florian Micas, a román mozgalom legnépszerűbb vezetőinek egyike raboskodott. Mindez a román mozgalom résztvevői szemében a ,,magyar terrorizmus" újabb megnyilvánulása volt. Azé a terrorizmusé, amely — és ezt hitették el a köznéppel — a nemzetük ügyéért ártatlanul szenvedők elítélésével magát a román nemzetet készül lefejezni. Minden másnál nagyobb vihart váltott ki Szemere belügyminiszter augusztus 29-i rendelete. Augusztus utolsó napjaira nem maradt kétség afelől, hogy hamarosan kenyértörésre kerül sor a forradalomból, de alkotmányos úton született polgári Magyarország és a birodalom Bécsből — egyelőre még a háttérből — irányított ellenforradalmi, a forradalom magyar nemzeti vívmányait egészében, társadalmi eredményeit pedig legalább részlegesen felszámolni óhajtó erői között. A magyar vezetés csak a teljes megadás vagy a védekezés megkísérlése közt választhatott. Az utóbbi azonban a katonai potenciál erősítését feltételezte. Ennek megalapozása végett utasította Szemere Magyarország és természetesen a vele egyesített Erdély törvényhatóságait a 19 — 23 éves ifjak összeírására és orvosi megvizsgálására, hogy szükség esetén a megkívánt újoncszám kiállítható legyen közülük. Bár Erdélyből baljós jelek előzték meg intézkedését, nem gondolta, hogy puskaporos hordóba vet csóvát vele. A staféta útján vett rendeletre az erdélyi törvényhatóságok haladéktalanul kiküldték — területük nagyságától függő számban — összeíró biztosaikat a falvakba, akiktől már másnap befutottak az első riasztó jelentések: a lakosság — sokhelyt a magyar népesség is — szinte általánosan áll ellent a rendelet végrehajtásának. Vagy a konskriptorokat nem engedik be helységükbe, vagy a papokat tiltják el az anyakönyvek előmutatásától, illetőleg erőszakkal ragadják el tőlük, semmisítik meg, rekkentik el a matrikulákat; nem hajlandók megjelenni az összeírok előtt, számtalan helyen futásra kényszerítik azokat; nem ismerik el a kiküldöttek illetékességét, minden engedelmesség megtagadásával fenyegetőznek vagy fel is mondják azt; azon csekély számú település legtöbbjében is, ahol az összeírás a legnagyobb üggyel-bajjal végbement, a megbízatást csak félig sikerült tejesíteni, mert az érintett ifjúságot vagy apáik ,,dugták el", vagy csapatosan vonult a hegyekbe és erdőségekbe az orvosi vizsgálat elől. A törvényhatóságok tisztségei részint a legközelebbi katonai parancsnoksághoz, részint az erdélyi főhadiparancsnoksághoz folyamodtak karhatalomért. Am a megkeresettek — a katonai kasztban uralkodó magyar- és forradalomellenes szellem ismeretében és azt követve — vagy különféle ürügyekkel elutasították a kérelmet, vagy csupán immel-ámmal és nem a szükséges mértékben tettek eleget neki, sőt egyesek nyíltan az ellenállók mellett nyilvánították rokonszenvüket. A törvényhatóságok kénytelenek voltak végleg rádöbbenni, hogy a nemmagyar származású katonaság nagy része nem használható a „császár" nevében fellépő ellenállókkal szemben. De azt is tudomásul kellett venniök, hogy teljes mellőzése és a pusztán magyar-székely katonákra támaszkodás viszont csak a nép azon hiedelmét erősíti, amely szerint kizárólag az urak és a magyarok ügyéről van szó, amelyhez neki nemcsak semmi köze nincs, de egyenesen ellene és a román nemzet ellen irányul. Ahol lehetett, arra törekedtek hát, hogy a kivezénylendő karhatalom vegyes — magyar-székely és nem magyar —