Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.

Diplomatika és politika 107 Levelek" léteztek már a XI. századtól fogva, ahogy ezt Horvát több oklevélrészlet idézésével bizonyítani igyekszik, akkor ebből egyértelműen következik, hogy a régi nemzetségtáblák összeállíthatók hazánkban.

116 Sok oklevél, különösen a világi levéltárakból a Szent István uralkodását követő belső és külső viszályok, pusztítások valamint főleg a tatárjárás okozta nagy veszteségek miatt elveszett, és azok, amelyek megvannak, nehezen hozzáférhetőek, mivel „szoros zárak alatt" tartatnak. Ezek az okai többek között annak — állapítja meg Horvát —, hogy ezekből a XI—XIII. századra vonatkozólag teljes genealógiai táblákat még a korabeli történetírók műveit felhasználva sem lehet jószerével összeállítani; a kutatónak be kell érnie a töredékes anyaggal. De ez utóbbiakat elhanyagolni nem szabad, mivel sok felvilágosítást nyújthatnak a korra vonatkozólag. IV. Béla uralkodásától kezdve már sokkal könnyebb a genealógiai táblákat készíteni kívánó tudós helyzete, mivel „ettől kezdve okleveleinknek számok nőttön nő, s oly tulajdonokkal díszeskedik, hogy a különbféle Nemzetiségeket azokból könnyen megkülönböztethetni".

117 Ezekhez már a történetírók is tudnak kiegészítő adalékokat nyújtani, ha pl. egy elveszett oklevélről van szó. Ebből Horvát azt a következtetést vonja le, hogy IV. Béla korától datálódó nemzetségtáblák készítése lehetséges a korabeli oklevelek alapján. Ezt az állítását Horvát szembeállítja az ,,Oskola"-t képviselő, pesti egyetemen a segédtudományokat oktató Schwartner véleményével, aki azt tanítja, hogy a „Magyaroknak tsak egyetlen egy Nevek lévén, lehetetlen a X. XI., XII., XIII. és XIV. Századokból Nemzetség Táblákat hitelesen öszve szerkeszteni".

118 A „Magyar Diplomatika" oktatójának ezt a megállapítását, valamint a IV. Béla uralkodását követő időszakról ebben a tárgykörben mondottakat nem szabad cáfolatlanul hagyni. De ennél sérelmesebbeket, „vadabbakat" is előadott az egyetem oktatója: „durvasággal, s holmi e féle motsokkal" szólva a magyarságnak azon vitéz őseiről, akik előtt fél Európa rettegett. Schwartner állításaival — Horvát szerint — nemcsak a hajdani századokban élt dicső elődöket, illetve hírnevüket „gyalázza", hanem az akkori magyar nyelvet is. Sőt, továbbmenve, Schwartner nemcsak a „Nemzet, Név és nemzeti Nyelvi durvaságáról" tesz kijelentéseket, hanem ami ennél súlyosabb, hogy a magyarok még jó idővel Szent István uralkodása után pogány neveket használtak, jóllehet ezeket a neveket Schwartner nem tudja megadni művében.

119 Horvát azért is tartja felháborítónak volt tanítójának ezt a kijelentését, mert ennek nyomán királyainkat maholnap szintén pogányoknak tarthatják majd. Ahhoz, hogy az ilyen nézetek kiküszöbölhetők, helyesbíthetők legyenek, át kell vágni azokat a gordiusi csomókat, amelyek ezidáig megakadályozták a nemzetségtáblák készítésében a kutatókat a helyes út megtalálása, a magyar diplomatika és genealógia rendszabásainak meghatározása terén. Ezt a célt szolgálták feltehetőleg Horvát műve első szakaszának következtetései, amelyek azonban nem állnak rendelkezésünkre. Mindenesetre tény, hogy az itt felvetett gondolatok egyértelműen jelzik Horvátnak azt a törekvését, hogy a történeti segédtudományok területén, elsősorban a diplomatikára és genealógiára vonatkozó külföldi általános szabályokat és a hazai kutatás által 116 Uo. 43. f. in uo. 44. f. 118 Uo. — Horvát idézi Schwartner művének idevágó gondolatait. Vö.: Introdnctio in rem Diplomaticam, praecipue Hungaricam. Pestini, 253 — 254. 119 Verbóczi emlékezete 45. f. — Vö.: Schwartner: Introductio. . . 253.