Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.

108 Soós István feltárt eredményeket felhasználva, egyrészt felkeltse a diplomatika és genealógia iránti tudományos érdeklődóst, s ezzel együtt előmozdítsa e tudományágak művelését Magyarországon, másrészt megteremtse egy olyan diplomatika ós genealógia alapjait vagy legalábbis kísérletet tegyen annak megteremtésére, amelyek kizárólag a magyarországi okleveles anyagon nyugodnának. Ennek érdekében is bocsátotta közre művének második, a Werbőczycsaláddal és a Hunt-Pázmán nemzetséggel kapcsolatos okleveleket tartalmazó gyűjteményes kötetet.

120 Túl azon, hogy az oklevélgyűjteménnyel a Werbőczy életét és életművét tárgyaló könyvéhez eredeti forrásokat akart nyújtani, közvetlen célja elsősorban az volt, hogy ,,legyen már egyszer legalább egy Nemzetségről bővebb Levél Gyűjteményünk", amelyből a vérségi elágazások is jól megfigyelhetők, továbbá ,,az Atyafiság meghatároztatásáról bizonyosabb esméreteket" szerezhetnek.

121 Horvát lényegében véve az oklevélkiadással, egyáltalában a diplomatika művelésével, illetve tanulmányozásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a diplomák Magyarországon — Európa más országaitól eltérően — a „Nemzeti Büszkeség" tárgyán túl ,,a Vagyonnak és Birtoknak különféle Perekben erős, vagy gyenge talpköveit teszik, s egész Famíliáknak boldogságokat, vagy ínségeket szülhetik".

122 Ahhoz, hogy a leendő ügyvédek és ügyészek a különböző bíróságok, törvényszékek előtt megfelelőképpen tudják védelmezni egy-egy birtokos jogait, szükség van arra, hogy az oklevelekről, az azokkal kapcsolatos szabályokról megfelelőképpen tájékoztatva legyenek. S mivel a felsőbb bíróságok, mint pl. a Királyi Hétszemélyes Tábla, bírái megfelelő gyakorlottsággal rendelkeznek az oklevelek hitelességi kérdésének eldöntését, megvitatását illetően, velük szemben csak a magyar diplomatikában jártas jogi személyek képviselhetik egy-egy perben megbízóikat. Horvát tehát az oklevelek publikálását, továbbá magát a diplomatikát is a mindennapos gyakorlat szolgálatába szeretné állítani. Célja következésképp elsődlegesen arra irányul, hogy a nemesség ősi privilégiumait, jussait a hazai okleveles anyag alapos megismertetésével és gyakorlati alkalmazásával is igazolja. A gyűjteményt tovább szerette volna bővíteni, egy újabb harmadik kötettel megtoldani, de ez a terve is csupán terv maradt.

123 A Gyűjtemény összesen 150 oklevelet (1226 — 1594 között) foglal magában. Minden oklevél közlése után feltünteti azok származási helyét. A diplomákat legnagyobbrészt teljes formájukban, szinte szóról szóra közli, csak ritkán él a kivonatolás módszerével. Az oklevelek túlnyomó többsége, melyeket jórészt kommentár nélkül közöl, a jászói és a leleszi prépostság levéltárából származik, amelyek addig nem kerültek kiadásra; ugyancsak első alkalommal közli Horvát a Kovachich Mártontól és fiától kapott diplomákat, továbbá az Újhelyi-nemzetség és a fentebb említett beregszászi aljegyző, Pápay Zsigmond által küldött hiteles másolatú okleveleket. Nem voltak publikálva addig a gyulafehérvári (károlyfejérvári), garamszentbenedeki káptalanból, az esztergomi főkáptalanból származó oklevelek sem. Több diplomát kapott Jankóvich 120 Verbőtzi István emlékezete, mellyet a Hármas Törvény Könyv törvényes bevételének harmadik századára készített Horvát István, a Széchényi Országos Könyvtár Őrzője a Magyar Nemzeti Múzeum mellett. II. kötet. Levél Gyűjteménv Verbőtzi István emlékezetéhez. Pesten, 1819. 360. 121 Uo. Elő Szó. 5. 122 Tud. Gyűjt. 1819. VIII. 82. 123 Uo. 6. '