Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.
104 Soós István ráti és ismeretségi köréből kerültek ki. Közöttük található Kölcsey Ferenc, Pethe Ferenc a Nemzeti Gazda szerkesztője, Fejér György, Bene Ferenc a pesti egyetem orvosprofesszora, Kultsár István, Pánczél Dániel, Kovachich Márton György és fia Kovachich József Miklós, Miller Jakab Ferdinánd a Nemzeti Múzeum igazgatója, továbbá Rösler János hírlapíró és szerkesztő, Forgó György Pest vármegye főorvosa, aki később is segítette történetíró, törekvéseiben Horvátot (így pl. az 1825-ben megjelent Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből c. munkájának kiadására 2000 forintot tett le a kiadónál), továbbá Tóth Pápay János pesti seb- és szemorvos (13 fő ^~ 13 példányra). Bizonyos, hogy az értelmiségiek száma többet tenne ki, ha az eredeti, teljes jegyzéket vizsgálhattuk volna, hiszen Horvát ismeretségi körének csak egy kis töredéke található meg az általa összeállított listán. Mennyire és milyen mértékben szolgált volna Horvát művének első kötete „védfalul" Werbőczy élete és fő műve, a Tripartitum számára az őt ért évszázados támadásokkal szemben, miben nyújtott volna újat elsősorban nemesi olvasóközönségének Horvát; mennyiben próbálta volna igazolni és alátámasztani a feltárt diplomatikai és egyéb források alapján a nemesség évszázados jogait, követeléseit, továbbá hogyan és mennyiben járult volna hozzá műve a nemesi-nemzeti mozgalom és eszmék idealizálásához, előrelendítéséhez ? És végül: miben és mennyiben járult volna hozzá a történetszemléletben valamint a történetírásban a diplomatika és a genealógia ,,magyar rendszabályainak" fejlődéséhez, fejlesztéséhez? Ezekre a kérdésekre csak részben vagy alig kaphatunk választ. Ennek elsődleges oka a kéziratos mű töredékes, csonka voltában rejlik. Horvát, műve bevezetésében megállapítja, hogy Werbőczy törvénykönyve három évszázadon keresztül ,,Rendszabásul szolgált" a magyarországi peres eljárásokban, sőt ,,minden Vagyonnak vagy birtoknak talpkövét tette", de a nemzeti (értsd: nemesi) szabadságjogok számára is védelmet nyújtott. 106 Éppen ezért érthetetlen, hogy a sokak által támadott Werbőczyt és életművét az elmúlt százar dok alatt alig vették védelmükbe a honfitársak, csupán a Horvát által rendkívül tisztelt Wallaszky Pál, a „Nemzeti Betsület szerentsés Védője" kísérelte meg a tör vény tudóst és államférfit tisztázni a súlyos vádak alól, de ez az elégtelen források miatt nem sikerülhetett számára. S bár többen is szóltak Werbőczyről történelmi munkáikban, sőt, életrajzát nem egyszer megírták, mégis, mindezek az írások csak igen kevéssé módosították a Werbőczyről alkotott negatív képet. Éppen ezért itt az ideje, hogy „akár a tudós (ti. Werbőczy) védelmében, akár fontosabb vádoltatásában, akár végre életének hitelesebb előadásában" előítéletek nélkül szóljanak róla. 107 Meg kell tehát tisztítani Werbőczy alakját, „erkölcsi characterét" és életművét azoktól a vádaktól, amelyeket elsősorban Istvánffy Miklós történetíró és mások aggattak rája, már csak azért is, mivel a magyar történetírók egy része ezeket a vádaskodásokat követve, szintén hasonló módon ítélkezik Werbőczyről és a Tripartitumról; köztük olyanok mint Kollár Ádám, Grossinger, Izdenczy vagy Schwartner. Ez annál is veszélyesebb, fejtegeti gondolatait tovább Horvát, mert az „Ifjúság éppen azt tanulta, a mit amazok [ti. Schwartnerék] állandóul vitattak". Ezek után aligha lehet csodálkozni azon, hogy a magyarok negatívan és elutasító módon ítélték meg Werbőczy személyét és életművét, a „külföldiek és Güster^ io6 Verbőczi emlékezete. 14. f. : • • ,07 Uo. •• : fi
