Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Antall József–Kapronczay Károly: A Budapesti Királyi Orvosegyesület Levéltára, mint a hazai orvostörténetírás forrása / 5–12. o.

ANTALL JÓZSEF-KAPRONCZAY KÁROLY A BUDAPESTI KIRÁLYI ORVOSEGYESÜLET LEVÉLTÁRA, MINT A HAZAI ORVOSTÖRTÉNETÍRÁS FORRÁSA Hazánkban — hasonlóan Európa több más országához — az orvostörténeti gyűjtemények alapításának gondolata a századfordulón formálódott ki. Az orvostörténeti gyűjtemények — levéltári anyagot is gyűjtő, de elsősorban a tárgyi emlékeket rendszerező múzeumok — létrehozása nem új keletű törekvés, hiszen már több, nagy múltra visszatekintő egyetem rendelkezett az orvostörténeti tanszék mellett „intézeti múzeummal", ahol az oktatásban már nem használt demonstrációs tárgyakat és az elhunyt professzorok hagyatékát (kéziratait, feljegyzéseit, kutatási naplóit, emlékanyagait) gyűjtötték össze. Meg kell jegyeznünk, hogy az egyetemek ezeknek a gyűjteményeknek soha nem engedték át iratanyagukat, történeti értékű irattárukat; itt főleg személyi iratanyagot őriztek. Az orvostörténeti gyűjtemények létrehozásának új módját jelenti az, amikor egy szakterület teljes történeti anyagát (tárgy, könyv, irat) felölelő gyűjteményi jelleggel hoznak létre olyan intézményt, mint Angliában a Wellcome Intézet vagy nálunk a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár. Mindkét orvostörténeti gyűjteményi alapítási módra találunk példát a magyar orvostörténelemben, hiszen az „intézeti múzeum" nyomait már a XVIII. században a nagyszombati, majd pesti egyetem orvosi karán is felfedezhetjük. A tudatos gyűjteményalapítási — elsősorban múzeumalapítási — törekvést elsőnek az Orvosegyesületen belül Hőgyes Endre jelentette be 1901ben, amikor indítványozta az Igazgató Tanácsnak ennek megvalósítását, bár előterjesztését ekkor elutasították. Figyelemre méltóak a tervezetnek azon részei, amelyek a magyar orvostörténelem pusztuló tárgyi és írott elmékéinek összegyűjtésére vonatkoznak, mert ezzel egy országos gyűjtemény alapjait kívánták megteremteni. Hőgyes Endre javaslata az Orvosegyesület 1904. október 14-i nagygyűlésén valósult meg, amikor hivatalosan is megalakult az Orvostörténeti Különbizottság (1906-tól Szakbizottság), melynek feladata nemcsak az orvostörténeti múzeum létrehozása lett, hanem a hazai orvostörténelem 1850-ig terjedő emlékanyagának összegyűjtése is. Valójában ez a mai Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár egyik történeti gyökere; joggal tekinthetjük e gyűjteményi együttest jogelődünknek. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár legértékesebb orvostörténeti értékű iratanyagát éppen a Budapesti Királyi Orvosegyesület levéltára képezi, amely nemcsak tükre az 1837—1947 közötti időszak orvostársasági életének, hanem felbecsülhetetlen forrása a hazai medicinában jelentkező szakmai áramlatok érvényesülésének, kibontakozásának és egyben kiváló dokumentumgyűjtemény orvostörténelmünk nagyjairól.