Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Szabad György: Kossuth nemzetiségpolitikai irányadása a kiegyezés után / 251–259. o.

Kossuth nemzetiségpolitikai irányadása a kiegyezés után • 257 séget áthidalna. Ez a módszer — hangsúlyozta — anélkül könnyítené meg az érintkezést, hogy privilégiumot teremtene az egyenjogúság rovására. — Kétségtelen, hogy Kossuthot gyakorlati szempontok vezették a megoldás keresésében, ha az is bizonyos, hogy tanácsa összefüggésben a fenntartandó egységű állam magyar jellegéről írotakkal, s az országgyűlés hivatalos nyelvét illető állásfoglalásával, egyértelműen tanúsította, hogy nemzeti demokrataként a nemzetiségek feletti hegemón törekvéseket őszintén elhárítva is az elsőséget az egyenlők között a magyarságnak szánta. Kossuth nyelvkérdésbeli javaslatai így is messze meghaladták természetesen az 1868. évi nemzetiségi törvény liberalizmusának mértékét, hiszen annak vonatkozó rendelkezései — mint ismeretes — a magyart „államnyelvvé" deklarálva a törvényhozás terén csak a meghozott törvények hiteles fordítását ígérték a nemzetiségek számára, a törvényhatóságokban pedig a párhuzamos jegyzőkönyvezés, illetve a kétnyelvű felírás lehetőségét, ha tanácskozásaikban lehetővé ígérték is tenni a szabad nyelvhasználatot, „gyakorlati nehézség" esetén pedig a belső ügyvitelben a nyelvválasztás korlátozott, községekben viszont minden esetben a korlátozatlan lehetőségét is,

14 nem is szólva arról, hogy a Kossuth által annyit szorgalmazott demokratikus biztosítékok hiánya a Deák és Eötvös által ihletett liberális rendelkezéseknek a tényleges érvényesítési lehetőségét is eleve megkérdőjelezte. Kossuth nem tért ki levelezőpartnere azon kérése elől sem, hogy nyilatkozzék az erdélyi kérdésben is. Irányi jól ismerte Kossuth korábbi, 1861/62-re megszilárdult álláspontját, miszerint a Habsburg-uralom lerázása esetén tegyék Erdély lakosainak népszavazási döntésétől függővé az unió megújítását vagy a Magyarországgal legalább a perszonáluniós kapcsolatot mindenképpen fenntartó hajdani fejedelemség autonómiáját.

15 így kérdésfeltevése nyilvánvalóan az új helyzet új követelményei kossut hí megítélésének kitudakolására irányult. A kiegyezést követően Kossuth — ismereteink szerint — ez alkalommal nyilatkozott átfogóan először az erdélyi kérdésben megvilágítva koncepciójának konstans és a változó körülményekhez való alkalmazkodást tanúsító, sőt arra Ösztönző elemeit. „Erdélyt illetőleg — írta — a kérdés nézetem szerint nem absolut rideg elméletek körébe, hanem a conjunctúrák óvatos számbavételéhez tartozik. — Erdélyt meg kell tartani minden áron a Magyar Koronának. Ezért — ha kell — küzdünk mindhalálig. — Tehát akár mit mondana is a theoria, semmit sem tenni, ami ezt koczkáztathatná." „Irányt adó" szempontját leszögezve tért át Kossuth a „practicumra": „máskint nézném a dolgot, ha Magyarország önálló, független állam volna, s máskint nézem az osztrák uralom mellett. Első esetben, ha látnám, hogy az erdélyi nép nagy többsége határozottan ellene van az uniónak, még attól sem irtóznám, hogy a kérdés suffrage universellel

16 döntessék el, mert au pis aller

17 Erdély birtokát még oly kapocs mellett is biztosíthatónak vélném a magyar kormány irányában, mint amilyenben állott 48 előtt Bécs irányában. — De »Vö. 1868: XLIV. te. 1-5, 20. . 15 Kossuth 1861 Őszén — éppen Irányi kívánságára is — összegezett álláspontjára lásd: Szabad György: i. m. 558. — A Dunai Szövetség tervezetének vonatkozó passzusát lásd Kossuth Lajos Iratai. (S. a. r. Kossuth Ferencz.) VI. Bp. 1898. 9 — 10. Vö. uo. 14. 16 Itt: népszavazással. 17 A legrosszabb esetben. 17