Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Szabad György: Kossuth nemzetiségpolitikai irányadása a kiegyezés után / 251–259. o.

Kossuth nemzetiségpolitikai irányadása a kiegyezés után 255 De „illiberalisnak" és „absurdnak" minősítette Kossuth a ,,hivatalos nemzetiség" fogalmának a bevezetését is. „Furcsa egy új neme az aristocraticus osztályozásnak, hallatlan a történelemben: 'Hivatalos nemzetiség', meg 'nem hivatalos nemzetiség'. Ez rosszabb a hajdani nemességnél, az legalább nem kötötte fajhoz, nyelvhez, nemzetiséghez az armalist vagy donatiót."

11 Amit azonban konkrétan is kifogásolt, az tulajdonképpen a többségi elv érvényesítésének kérdéséhez kapcsolódott. Észrevétele némiképpen azt a vitát érintette, amit levelében Irányi emlegetett előadván, hogy jómaga kívánatosnak ugyan azt tartotta, miszerint a megye hivatalos nyelvét a képviselőtestület határozza meg többségi szavazattal, de Kállay Ödön meghajolt azon nemzetiségi igény előtt, hogy a hivatalos nyelv a megyei lakosság többségének nyelvéhez igazodjék, mintegy automatikusan. A Kossuthhoz eljuttatott szövegbe olyan megfogalmazás kerülhetett, amely a relatív többségnek is minden további eljárás nélkül biztosította volna a helyhatósági testületekben nyelvének „hivatalos" nyelvként való elismertetését.

12 Kossuth élesen szembefordult azzal, hogy „a viszonylagos többség" számára uralkodó pozíciót teremtsenek, azaz jogszabály által eleve biztosítassek „a minoritás uralma a majoritás felett". Az Alkotmányjavaslatában az általános választójog alapján kialakított testületek számára fenntartani kívánt döntési jog értelmében evidens követelménynek tekintette, hogy ,,a községi, megyei (kerületi) képviselőtestületek választásról választásra meghatározzák, melyik lesz a hivatalos nyelvük, a kisebbségben maradottak azonban saját nyel. vüket használhatják a tanácskozásokban". „Ez igazság, ez elv, ez practicusEnnek alkalmazása közigazgatásban, törvénykezésben, iskolában könnyű szerrel logice keresztülvihető." Kossuth álláspontja mindebből is következően az volt, hogy a többségi döntés mindig a legegyértelműbb, viszonylag a legigazságosabb, a legkönnyebben érvényesíthető a gyakorlatban, s ha a kisebbség jogait biztosítják, úgy politikailag is a leghelyesebb. A relatív többség elvének érvényesítését, sőt azt is, hogy a politikai testületek döntése helyett eleve meghatározónak az etnikai arányokat tekintsék, minden szempontból aggályosnak ítélte. Politikailag jól érzékelte, hogy legalábbis a relatív többség hivatalos többséggé nyilvánításának igénye szerb ihletettségű, hiszen a magyarországi szerbség jórészt olyan törvényhatóságokban élt, ahol legfeljebb relatív többsége volt. Kossuth szerint az, hogy a „minoritás" számára eleve biztosított legyen „a hivatalos nemzetiség statusa", „akár mit mond is a nép többségének választásából kifolyó népképviselők, tehát a nép valóságos többségének akarata" az „privilégiumnak szép! de gonosz egy egyenjogúság, s nagyon illiberalis dominatio." Szinte még ennél is aggályosabbnak tartotta — nagyon figyelemreméltó indoklással — a társadalom (ezzel a szisztémával szükségképpen együttjáró) 11 A törvényjavaslatnak az A Hon 1870. április 23-i száméban magyarul megjelent szövegében már sem az „országos nemzetiség", sem a „hivatalos nemzetiség" meghatározás nem szerepelt, de továbbra is hat „népfaj", mint „történeti és meghonosított nemzet" jogegyenlőségét mondta ki. Iratok, I. 225. 12 Mind Kossuth reflexiója, mind a végül is publikált szöveg egyértelművé teszi ezt. Az utóbbi ui. kimondta, hogy „a megyékben, községekben és városokban azon nemzetiség tekintendő uralkodónak, mely absolute vagy viszonylagosan többségben van". Ugyanakkor a nyelvhasználatot a hat nyelv bármelyikén szabaddá kívánta tenni, s a lakosság legalább egyharmadának anyanyelvét pedig kész volt „második hivatalos nyelvnek" elismerni.