Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár dolgozói a Belügyminisztérium főhatósága alatt : fogalmazók, kezelők és szolgák, 1874–1922 / 195–208. o.

204 Sashegyi Oszkár sikerült ezt megakadályoznia. ,,Az országos levéltári kezelő szak — írta akkor a belügyminiszterhez intézett felterjesztésében — nem csak leír, tisztáz, iktat stb. stb., hanem a könnyebb irattári jellegű munkákban is eljár, feladata az összes oeconomieum, papír, tenta stb. beszerzéstől tisztogatás, ablakok kellő beesukására való felügyelet." A gondnoki teendők jó részét egyelőre Pauler maga végezte, de — írta — ha az Országos Levéltárnak külön épülete lesz, erre nem lesz érkezése s más teendői mellett a kezelő igazgatónak kell majd a gondnoki teendőket ellátnia. Ekkor javasolta a kezelő igazgató számára a kezelő főigazgatói címet, a kezelő aligazgatónak pedig a kezelő igazgatóit, hangsúlyozva, hogy a minisztériumi segédhivatali tisztviselőktől csak négy gimnáziumot kívánnak meg, míg az Országos Levéltár kezelő tisztjeinél az érettségi a követelmény. Pauler e kívánságai teljesedésbe mentek.

22 A régi gárda leghasználhatóbb tagja, Raáperger Lipót kezelő főigazgató, 1897 végéig vezette a két kancelláriai és a régi országos levéltárat. Féltékenyen őrizte a raktárak kulcsait, s amikor Tagányi e levéltárakról szóló ismertetésein dolgozott, őt inkább gátolta, mint segítette munkájában. Miután Raápergert 55 évi közszolgálat után 1897 decemberében nyugdíjazták, Csatth Ádám addigi kezelő igazgató lépett a helyébe. Pauler ez alkalommal az osztályvezetői teendőket kivonta a kezelő főigazgató ügyköréből és számára más jellegű feladatokat jelölt ki. Az egyes kormányhatósági levéltárak feletti felügyeletet ekkor végre a fogalmazó kar tagjai vehették át. Mire a két szak elkülönítése munkakörüket tekintve is végbement, a tulajdonképpeni kezelői gárdát jóformán teljesen kiszorították a fogalmazói kinevezésükre váró, egyetemet végzett fiatalok. A századforduló táján már alig van a kezelő állásokon olyan személy, aki előzőleg ne végzett volna egyetemet és ne tette volna le gyakornokként a fogalmazói vizsgát. Ennek a helyzetnek ismerete nélkül alig lenne érthető az az 1919-ben felmerült kívánság, hogy a két szak közötti különbségtétel szűnjék meg. Szolgák Az országos levéltárbeli személyzet harmadik csoportját a hivatalszolgák alkották, akiket csak a polgári demokratikus rendszer emelt fel altiszti státusba. Hivatalszolgaként általában szakmával rendelkező, több nyelvet beszélő egyéneket alkalmaztak, akik a levéltárban előforduló különböző műszaki feladatokat is elláthatták és az iratanyagban is eligazodhattak. A gyakran nemzetiségi területről származó hivatalszolgák a maguk többnyelvűségével a régi Magyarország jellegzetes figurái voltak. Egyikük, Gruber Gyula, négy polgári iskolai osztály és az ipartanoda negyedik osztályának elvégzése után asztalosságot tanult. 1891 januárjától dolgozott a levéltárban, de már 1892 végén írnokságért folyamodott a Nemzeti Múzeumhoz. Egy évvel később fővárosi vámfelügyelőséget kívánt elnyerni, s ezután is különböző segédtiszti, irodatiszti állásokat pályázott meg, siker nélkül. A levéltár minden ilyen alkalommal kifejtette, hogy Gruber kitűnő munkaerő. 1897-ben, amikor a Belügyminisztériumban szeretett volna segédtiszti állást elnyerni, Pauler ezt írta a miniszternek: „folyamodó hivatalszolga alkalmaztatása egész ideje alatt intelligentiája, ügyessége, szorgalma, szigorú be22 OL-Y. 1. - 1893 — I — 237.