Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ress Imre: A bécsi közös levéltárak szétválasztásának kérdése 1918–1919-ben / 175–193. o.

180 Ress Imre valóvá vált, hogy a háború kimenetele folytán a magyar államot jelentős területi veszteség éri, és ezért nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy a bécsi levéltárakból kiszolgáltatandó magyar provenienciájú iratanyagra más utódállamok is bejelentik igényüket. Az egykori osztrák—magyar államközösség alapján a magyar jogigények érvényesítésének szándéka és a területátcsatolások miatti bizonytalanság jellemezte Fraknóinak a követendő politikát illetően a külügyminisztérium számára 1918 végén készült helyzetelemzését. „Elsősorban azon bécsi levéltárak jönnek tekintetbe, amelyek ezelőtt a közös minisztériumoknak voltak alárendelve. Nem merülhet fel kétség aziránt, hogy azon részük, melyet a Habsburg-házból származó uralkodók mint Magyarország királyai, királyi hatalmuk gyakorlásában fölállítottak, illetőleg gyarapították, most már a magyar államot illetik meg. Azonban mivel a magyar állam területének egyes részei előreláthatólag idegen államokhoz fognak csatlakozni, fölmerül a kérdés, vájjon ezen idegen államok (Csehország, Jugoszlávia, Románia) igényt tarthatnak-e a magyar államot megillető levéltári anyagkészletben való osztozkodásra? és ha igen, igényeiket, milyen kiterjedésben érvényesíthetik?"

21 1919 elején már a magyar külügyi vezetés számára sem elsősorban az osztrák kormány eljárása, hanem az utódállamoknak a bécsi kulturális javak felosztásával kapcsolatos szándékai okoztak gondot. Persze, az is megjegyzendő, hogy a Külügyminisztérium álláspontja — amelynek kialakításában szerepet játszó személyek kilétét kutatásaink során nem sikerült megállapítani — a bécsi levéltári likvidáció kérdésében 1919 elején lényegesen eltért a magyar levéltárosok felfogásától. A külügyek irányítóinak gyakorlati intézkedései, a Béccsel való közösség mielőbbi teljes felszámolására törekedve, ténylegesen a bécsi közös levéltárak területi elv szerinti felosztásának irányába mutattak. A Külügyminisztérium 1919. február elején egy olyan értelmű átiratot intézett az Országos Levéltárhoz, amely a magyar nemzeti érdek szempontjából kifejezetten sérelmesnek találta, hogy a cseh kormány állítólag olyan álláspontot igyekezett a békekonferenciával elfogadtatni, amely szerint a bécsi központi levéltárakból csak a tisztán magyar vonatkozású levéltári egységeket szolgáltatnák ki Magyarországnak, míg az iratok többsége a proveniencia elv alapján Bécsben maradna az érdekelt államok által kirendelt levéltári tisztviselők közös őrizete és kezelése alatt. A cseh elképzelés állítólag elnyerte a horvátok és az ukránok támogatását, s osztrák részről is szimpatizáltak vele. A külügyi vezetés a Belügyminisztérium útján az Országos Levéltár véleményét kérte, hogy ,,a külügyminisztériumnak miképpen kellene állást foglalnia, illetőleg intézkednie, ha a cseh kormány a közös levéltárak ügyét az entente hozzájárulásával vinné a békekonferencia elé és ott a proveniencia elvnek törekedne érvényt szerezni."

22 Csánki Dezső a választ Károlyi Árpád közreműködésével készítette el.

23 Károlyi Árpád 1919 február 9-i keltezésű, Csánki Dezsőhöz írt levelében — melynek tartalmával két bécsi magyar levéltáros kollégája, Szekfű és és Stokka is egyetértett — nem hagyott kétséget afelől, hogy a Külügyminisztérium álláspontjától eltérően a bécsi közös levéltárakról folyó tárgyalásokon egyedül a proveniencia elvét tartja alkalmazhatónak. Ezen az alapon Magyarország szerinte az 1848—1849. évi forradalmi kormány levéltárát • •••• '• 21 Gerelyes: i. m. 12. sz. irat. 22 MOL, Y-l. 1919-123. 28 Csánki-Károlyinak, Budapest, 1919. február 4. MOL, Y-l. sz. v.i.