Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ódor Imre: A „vérrel adózás” illúziója : nemesi felkelés és adómentesség a felvilágosodás és a francia háborúk korában / 159–173. o.

A „vérrel adózás" illúziója 169 el jóval részletesebb munkájával,

51 melyben a nemességgel is igyekezett beláttatni a felkelés átszervezésének elodázhatatlanságát. A nyolc fejezetből álló kritikai hangvételű történeti áttekintés és javaslat — paradox módon — „felsőbb meggondolásból" nem kerülhetett terjesztésre, és noha a rendek tudtak elkészültéről, nyomtatásban mégsem jelenhetett meg. Hatása azonban az 1808-as országgyűlés vonatkozó tárgyalásaiban kimutatható.

52 A diétán a nemesi felkelés kérdése a viták középpontjába került. A rendeknek mindenekelőtt abban kellett dönteniük, hogy rendszeres munkálatként kezeljék e az inszurrekció szabályozását vagy ideiglenes intézkedést hozzanak ez ügyben. A másik érdemi kérdés az volt, hogy mit tekintsenek tárgyalási alapnak: az előző évben életre hívott bizottság munkáját avagy a nádor tervezetét. Az első kérdésben is erősen megoszlottak a vélemények, az utóbbiban aztán szokatlan hevességgel csaptak össze az indulatok. A többség végül is úgy ítélte meg, hogy a legcélravezetőbb a párhuzamos tárgyalás. A viták hevében kemény kritikák hangzottak el a felkelésről. Az egyik követ (többszörös felkelő) például végső érvként azt hozta fel, hogy még életében nem sütött el puskát.

53 Ilyen és ehhez hasonló gyakorlottsággal nem kevés „született katona" rendelkezett. A gyakorlatozás szükségességét — talán éppen az említett példa nyomán — legalább elvben elismerték, s javaslat született a hadköteles kor felemeléséről, 40 helyett 50 esztendőre. Az 1808. évi országgyűlés — hosszas huzavona után megalkotott — II. és III. törvénycikke a nemesi felkelést minden korábbinál alaposabban szabályozta.

54 A felkelési kötelezettség szabatos leírásán túl új vonása, hogy a felkelők fegyvernembe sorolását a jövedelmi viszonyoktól tette függővé, s ennek érdekében elrendelte az ország teljes nemesi népességére kiterjedő összeírást. Az uralkodó felhatalmazást nyert, hogy három éven belül az országgyűlés összehívása nélkül is kihirdetheti az inszurrekciót. A törvény előírta egy országos felkelési pénztár felállítását is, melynek feladata, hogy hat hónapig fedezze a felkelés költségeit. Intézkedett továbbá az inszurrekció — reguláris hadseregkénti kezelése mellett — különállásáról, a felkelők zsoldjáról és határozat született a magyar vezényleti nyelv alkalmazásáról. Mindez a nádori tervezet mértéktartó változatának tekinthető. A bandérium ügye azonban függőben maradt, a birtok utáni hadkötelezettség az idők folyamán elhalványult. Az alsó táblán ugyan egy jelentékeny csoport hirdette, hogy a nemesi felkelés a bandériumok nélkül meg nem állhat, de senki sem tudta, hogy a főpapokon kívül ki kötelezhető erre. A prímás nyilatkozatot is tett, hogy az egyházi rend a tized jövedelem után vállalja a katonai terhet. A világi nagybirtok esetében viszont teljesen tanácstalanok voltak. Belátták, hogy alapos vizsgálat, hiteles bizonyítékok nélkül semmit sem határozhatnak.

55 61 Freymüthige Gedanken eines Hungarischen Patrioten über die Verbesserung des Defensionssystems seines Vaterlandes . . . JNI, III 255 — 322. 52 Az országgyűlés előkészítéséről lásd: Wertheimer Ede: Ausztria és Magyarország a XIX. század első tizedében. II. Bp. 1892. 377. s köv. A részletekről is hű képet ad az országgyűlés jegyzőkönyve. Az udvar és a nemesség viszonyára alapvető: Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország. Bp. 1977. 53 Vö. JNÉ, 1/2. 202. 54 Magyar törvénvtár, Bp., 1901. 377 — 387. 55 Diarium 1808. 112—148.; JNÉ, 1/2. 207.