Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Lakos János: A „Generális” bukása : adalékok Tisza Kálmán lemondásának okaihoz / 147–158. o.
A „Generális" bukása 153 ségek" alatt itt elsősorban az ország törvényeinek és az uralkodónak az elismerését értette, mint ahogy — rögtön látni fogjuk — a többi miniszter is így értette. E javaslat így lényegében Összhangban volt az újévi beszéddel, amit Szilágyi, fent idézett levele szerint, elfogadott. A miniszterek, legalábbis többségük, most mégis kategorikusan elvetették a miniszterelnök javaslatát, s a minisztertanács a következőképpen határozott: Egyetért Tisza november 22-i nyilatkozatával, de ezen túlmenően ,,ez irányban törvényhozás útján intézkedni nem csak szükségesnek nem, de helyesnek sem tartotta, mert abból a nézetből indult ki, hogy a javasolt módosítást úgy eszközölni, hogy annak visszaható ereje ne legyen, nem lehet; ha pedig visszaható erő tulajdoníttatnék annak, akkor — miután főleg Kossuth Lajos helyzete érintetnék ezáltal — úgy nézne ki, mintha e törvény ezen intézkedése kiválólag az ő kedvéért alkottatott volna, már pedig azt határozottan kizártnak kell tekintem, mert oly valakire nézve, ki mint Kossuth Lajos, most legutóbbi levelében is tette, megtagadja a korona irányában köteles függést s ezáltal az ország törvényeinek elismerését, törvényhozásilag intézkedni, s azt, ki ily módon megtagadja a honpolgári kötelesség teljesítését, [kiemelés tőlem — L. J.] törvényhozásilag mégis honpolgárnak nyilvánítani nem lehet." Megtörtént tehát az, amire fontos politikai kérdésben nemigen akadt példa: a miniszterek leszavazták Tiszát! Vajon miért? A lényeget, azaz Kossuth állását tekintve a kormányfő előterjesztése és a határozat nem mondott ellent egymásnak. Úgy véljük, a miniszterelnök szándéka szerint társai számára is elfogadható javaslatot akart kidolgozni, természetesen olyan formában, amely mellett ígérete is teljesítettnek vehető. A miniszterek azonban rendkívül merev álláspontot foglaltak el, egyáltalán nem voltak tekintettel Tisza kellemetlen helyzetére. Felajánlották ugyan szolidaritásukat és támogatásukat az ellenzék várható rohama ellen, ha Tisza lemond a 31. § módosításáról, tehát ígéretének teljesítéséről, de a kormányfő számára ez nem sokat jelentett. Nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy a kabinet hangadó tagjai elhatározták: nem fognak mentőövet dobni Tiszának. Február 25-én botrányos ülés zajlott le a Képviselőházban. Ábrányi Kornél mérsékelt ellenzéki képviselő példátlan becsületsértő kijelentésre ragadtatta magát az egyébként jelen sem levő Tiszával szemben: az ellenzék harca sikeres lesz a miniszterelnök ellen — mondotta, mert „a miniszterelnök urat az a jégréteg, mellyel mindent megfagyas*zt, már nem védi, nem védi semmiféle bástya, sem a szél, sem páncélvért, csak egy vékony hártya: az arcnak bőre". 25 Míg a minisztertársak február 12-i állásfoglalása Tiszát döbbenthette rá tényleges helyzetére, addig a Házban február 25-én történtek a kormány ingadozó tagjaival is megérttethették, hogy a politikai válságból való kibontakozást az ellenzék által minden eszközzel lehetetlenné tenni akart Tisza vezette kormány aligha tudja megoldani. A honossági novella tervezetét a március 1-jei minisztertanács fogadta el. A tervezet figyelmen kívül hagyta Tisza javaslatát. Sajnos az ülésről felvett jegyzőkönyv 26 meglehetősen szűkszavú, ám Orczy Béla miniszter Kállay Béni 25 Nemzet, 1890. február 25. (esti lap). 26 MOL K 27. — 1890. március 1. 5. pont.
