Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét társadalma 1770 táján / 105–139. o.

Kecskemét társadalma 1770 táján 123 szerencsés valamiféle kizsákmányolásról beszélni, és őket a kizsákmányolók közé sorolni. A jobb összehasonlítás érdekében célszerű egy közép- és egy nagygazda vagyonának vázlatos ismertetése is. Oömöri János egy saját kerttel, itteni kifejezéssel pénzes kerttel, Szentkirályon bérelt 6,5 pozsonyi mérő búza vetésére alkalmas szántót, volt 6 ökre, két barmos (ridegen tartott) marhája, három hámos lova, két méneses lova, 35 juha, 3 szőlője, két háza és működtetett egy pálinkafőzőt is. Mint korábban is jeleztük, ehhez hasonló vagyon után Kecskeméten ebben az évben 214 gazda fizetett adót. Nagyságrenddel tért el a középgazdák adóalapjától a gazdagoké. Közülük távolról sem a legjelentősebb vagyon birtokosa volt Balog Pál, akinek figyelemre méltó nagyságú pénzes kertje, emellett „városadománya", azaz árendált kertje is volt. Vacson 30 pozsonyi mérő gabona elvetésére megfelelő szántót bérelt. Volt 12 jármos ökre, 100 db ridegen tartott marhája, 4 sertése, 85 juha, több holdnyi szőlője és két háza. Ismét érdemes kiemelni, hogy ebben az évben 185 adófizető akadt, akit ebbe a kategóriába lehetett besorolni. További megfigyelésként rögzíthetjük, hogy a cselédek számát rétegenként eltérő módon befolyásolta a munkaképes családtagok száma. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a törpebirtokosok között a 4—7 munkaképes korú családtaggal rendelkező háztartásokban is érdemesnek, szükségesnek tartották cseléd alkalmazását. Igen érdekes, hogy az 1 — 3 munkaképesnek minősülő családtag esetén a kisbirtokosok között aránytalanul többen alkalmaztak cselédet, mint a középbirtokos, illetve gazdag parasztok között. Ezeknél részben arra kell gondolnunk, hogy a mindennapos igénybevételt követelő állattartás helyett a növénytermesztés kerülhetett előtérbe, amelyhez a szezon során napszámos munka is elegendő volt. Csak a további részletes vizsgálat után lehet fényt deríteni arra, hogy milyen indokok, szokások, termelési adottságok, illetve családi körülmények idézhették elő, hogy egy 5—9 munkaképes családtaggal rendelkező háztartásban is szükség volt egy vagy több cseléd alkalmazására. A középbirtokosok és a nagyobb birtokosok esetén a magyarázat lényegesen könnyebb: a folyamatos és kényelmetlen háztartási munka elvégzésére cselédlányt, lovászt vagy bérest fogadtak fel kényelmük érdekében, és számukra ezek fizetése, eltartása anyagi gondot nem jelenthetett, de merőben más lehetett a helyzet a törpebirtokosok és kisbirtokosok esetében. Érdemben mindezen feltűnő sajátosság magyarázatára addig nem lehet vállalkozni, amíg egyrészt fel nem tárjuk a XVIII. századi mezővárosi parasztság gazdálkodásának főbb sajátosságait, illetve nem készül el összehasonlító elemzés a jobbágyfalvak paraszti vagyonának és a mezővárosi parasztság vagyonának szerkezetéről. Csakis a jövedelmezőség, a különféle terhek és a termelékenység gondos összehasonlítása után lehet az itt felmerülő kételyekre és különlegesnek látszó jelenségekre kielégítő választ adni. Mindenképpen hangsúlyoznunk kell viszont, hogy mind a mezőgazdaságon, mind pedig az iparon belül igen széles az a vagyoni sáv, amelyen belül idegen munkaerőt rendszeresen alkalmaztak. Meglepően szerény vagyon birtokában nem ritkán fogadtak fel cselédet. A statisztikai adatfelvétel érthetően nem jelzi, milyen korú, milyen munkaképességű az a cseléd, és főleg nem rögzítette azt, milyen ellenszolgáltatások fejében vállalták a munkát. Márpedig a mennyiségi tényezők mellett a minőségi tényezők sem lennének elhanyagolhatók, amelyekre itt hiába keresnénk kielégítő adatokat.