Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

8 Hajdú Lajos rodott tömeget eloszlatni. A lakonikus jelentés illetve bizottsági jegyzőkönyv az okokról csak annyit említ, hogy a veréstől számított ötödik napon megkékült a kisfiú bőre, majd hamarosan meghalt; mindenesetre Feitser Ferenc a főgimnázium igazgatója (a felvilágosult elveknek élete végéig egyik legádázabb magyarországi ellensége) megtiltotta valamennyi tanárnak, hogy tanulót szolgalegényként alkalmazzon, mert „ez ellentétes a tanügyi kódexszel". A kutató viszont úgy véli, hogy ez az érv már évekkel korábban is helytálló lehetett és a tanügyi vezetőknek — beleértve a tankerület Pozsonyban élő főigazgatóját, gr. Balassa Ferencet is — igazán észre lehetett volna már korábban is venni e jogszerűtlen gyakorlat virulását. A Commissio úgy foglalt állást, hogy Stipsicset azonnal el kell bocsátani, a tanárokat pedig figyelmeztetni kell a diákokkal való emberséges bánásmód megtartására.

10 Az ügy további fejleményeit nem kutattam. De a tanárok közötti egyetértés (concordia) sem virágzott mindenütt és ez olykor értelmiségihez nem méltó formában is kiütközött: gr. Berchtold Ferenc megyéspüspök, besztercebányai főigazgató például egyik jelentésében 1782 nyarán azt kéri, hogy a körmöcbányai latin-iskola II. osztályának tanárát, Prosztyovszky Adolf pátert rendfőnöke „a diákokkal való túlzó és durva bánásmódja miatt'" professzori tisztségéből váltsa le. Egy másik (1782. október 23-án kelt) jelentésében viszont már azt kénytelen jelenteni, hogy Pfannschmidt Ferencet, a besztercebányai mintagimnázium II. grammatikai osztályának tanárát — „aki sokszor kapott már figyelmeztetést és legutóbb egy ártatlan egyházi személyt is többször arcul csapott", tisztségétől felfüggesztette. A főigazgató indítványozta — „nehogy Pfannschmidt családja nélkülözzön" —, hogy az izgága professzor 1783. június végéig kapja meg fizetését és valahova máshova helyezzék át helyettes tanárként. A Tanulmányi Bizottság azonban nem értett egyet a javaslattal és úgy foglalt állást, hogy Pfannschmidtet „mint indulatait fékezni nem tudó személyt a tanítástól teljesen el kell tiltani".

11 A kezdeti évek során tehát a működés anyagi és személyi feltételeinek megteremtése volt a középiskolák vizitációjának elsődleges célja. E cél elérése után viszont az ellenőrző tevékenység jellege megváltozott, a sok egyéb munkával megterhelt főigazgatók többnyire csak alkalmi vizitációkat hajtottak végre: ha útjukba esett valamelyik gimnázium — néhány órát eltöltöttek az igazgató, a tanárok és olykor a diákok társaságában, a kontroll alapvető formájává azonban a közvetett ellenőrzés vált. A gimnáziumok direktorai felterjesztették a főigazgatóhoz a megkövetelt tabellákat, tanári minősítéseket és egyéb előírt információkat, ezek értékelése után a főigazgató — az írásos anyagból kitűnő — bizonyos hiányosságok megszüntetésére „intézkedett", a kapott táblázatokat, információkat pedig (rendszerint másolatban) csatolta a félévi jelentéséhez. Mit lehetett a középiskolák igazgatóinak jelentéseiből megállapítani ? Mindenekelőtt azt, hogy egyik vagy másik oktatási intézményben nőtt-e vagy csökkent a tanulólétszám. (Példaként az 1. tábMzatb&n bemutatom Vörös Antalnak, a budai tankerület főigazgatójának az 1779/80. tanév II. félévéről készült jelentésében feltüntetett létszámadatokat.) Többnyire azonban nemcsak ezek az adatok árulkodók a jelentésekben, hanem az is, hogy milyen volt és hogyan változott a diákság társadalmi összetétele (mennyi nemes, polgár, katona vagy parasztgyerek volt a tanulók 10

Prot. 1779: 505-507. p. "Prot. 1782: 483-484. és Prot. 1783: 16-17. p.