Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

Közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon 1776 — 1790 37 ződés megkötésében, kijelentette, hogy ez szemenszedett hazugság. Mikor a rágalom szerzőit akarta az inspektor kideríteni, „a közösség másképpen nem tudván menteni magát, az ilyen alkalmak során gyakorta használt módszerrel" egy halott emberre fogta (,,aki képtelen védeni magát") a rágalmazó beadvány megfogalmazását, így hárította magától el a felelősséget. Az inspektor megjegyezte ugyan a résztvevők előtt, hogy elődje megsértett becsülete ,,boszszúért kiált", naplójába pedig beírta, hogy nem tartja egyenes lelkűeknek a vágsellyeieket — de nem lévén nyomozó, ezzel megelégedett és megkötötték az új iskolaszerzfídést, amelynek egyik példánya a mezővárosnál maradt, egy példányát az inspektor magánál tartotta, egy harmadikat pedig mellékelt jelentéséhez. Eszerint az eddigi 83 Ft 69 dénár mellé a sellyeiek vállalták, hogy adnak még iskolamesterüknek 60 Ft-ot, elvégzik földjein és rétjein 20 Ft értékben a szükséges munkákat (e vállalás szépséghibája, hogy az addigi jövedelembe már a munkák díjával csökkentett összegeket számolták fel — lásd a 48. jegyzetet) az uradalom pedig kötelezte magát, hogy ezt 60 Ft-tal megtoldja és így évi jövedelme az eddigi 83 Ft 69 d. helyett 223 Ft 69 dénár lett. A gyűlés azt is elfogadta, hogy alkalmaznak egy másik tanítót vagy segédtanítót is, aki az iskolamesternél nyer ingyen szállást, a várostól 100, az uradalomtól pedig 60 Ft-ot kap évente. Végül az uradalom kötelezettséget vállalt, hogy minden esztendőben 14 öl puhafát juttat az iskola illetve iskolamester részére. A vágsellyei bonyodalmakat — kicsit későn (két esztendő eltelte után) — elsimítva Sóber kanonok 6 napot töltött útja utolsó állomásán, Nagyszombatban. Itt főigazgatója utasítására az volt a fő feladata, hogy az orsolyitákat (akik a legnagyobb jóindulattal végzik tanító munkájukat, de a módszertanban rendkívül járatlanok) a gyakorlatban instruálja az új módszer lényegéről. Ennek megfelelően a napok első óráit az inspektor rendszerint a gyerekek tanításával töltötte (az apácák azonban részt vettek ezeken az órákon is), majd kétórás szemléltető oktatást tartott a betűismeret, a helyes-, illetve szépírás, a számtantanítás stb. módszertanából (ezeket az órákat olykor délután is folytatta 4 és fél 7 között), de az utolsó napokban már az apácák végezték a gyerekek tanítását, majd az órák után az inspektor megtárgyalta velük a tapasztalatokat. Ez a módszer nyilván hasonlít egy kicsit a gyorstalpalásra, de diáriumában az inspektor jogos örömmel jegyzi meg, hogy az orsolyita tanítónők a végén már megfelelően végezték munkájukat. Egyetlen tanácsa maradt számukra csupán: a jövőben „elevenebben tanítsanak", ami valószínűleg azt jelenti, hogy egy kicsit merevek, szárazak voltak az inspektor jelenlétében. Az is lehet azonban, hogy a főnökasszony (abbatissa) jelenléte tette elfogulttá őket, mert Sóber megjegyzi, hogy az apácák oktatásánál mindig jelen volt ő is, és bár a fejedelemasszony elmúlt már 70 éves, mégis mindent elkövet iskolájuk felvirágoztatása érdekében. Az itt töltött 6 nap alatt azonban a pozsonyi tankerület népiskoláinak felügyelője arra is időt tudott szakítani, hogy megtekintse a többi nagyszombati népiskolát, levizsgáztatta módszertani ismeretekből a négyosztályos polgári iskola új rektorát (aki apja örökébe lépett), megszervezte, hogy két orsolyita apácát (akik gyengének bizonyultak matézisből) egy bizonyos Reder tanító egy hónapig tanítson — méltó tiszteletdíjért — számtanra a zárda társalgójában; megígérte, hogy saját pénzén megveszi a szükséges könyveket és azokat elküldi az orsolyiták iskolájának — ígéretét hazaérkezése után 5 nappal már teljesítette is. Hasonlóan érdekes és a múlt megismeréséhez a mai kutató számára rendkívül sok isme-