Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - KRÓNIKA - Csorba Csaba: Román János (1921–1986) / 322–323. o.

322 Krónika A bennünket, mindnyájunkat ért súlyos veszteséget. Mert Benczédi Lászlót, az embert, a barátot, a tapintatos és mindig segítőkész munkatársat osztatlan megbecsülés és Bzeretet övezte. Az intézet közügyeivel és az egyes emberek problémáival, a szakszervezeti titkár teendőivel úgy foglalkozott-törődött, hogy azok kedvéért nem egyszer egyéni munkáit is félrerakta, zokszó nélkül, példás felelősségtudattal és kötelessógórzettel — azzal az emberi-erkölcsi tartással, ahogy az utóbbi években súlyosodó betegségét is állta-viselte. A személyi megbízotti funkció az ő esetében kettős értelmet nyert. Azt az értelmet is, hogy az ő személyében mindenki megbízott. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nevében, munkatársaid, barátaid ós tisztelőid nevében búcsúzom Tőled, kedves Laci, szorító fájdalommal. Búcsúzom Tőled azzal, hogy alakodat, egyéniségedet úgy őrizzük emlékezetünkben, ahogy utoljára is láttunk: a nemzet történelmi sorsának titkait kutatva; a törtónészhivatás élő izgalmába temetkezve; oly gyötrelmesen és oly szépségesen lezárt életed kincsét szaktársaidra ós történószgenerációkra örökítve. Pach Zsigmond Pál ROMÁN JÁNOS (1921-1986) A Hernád-mente egyik csendes falujában, a zempléni Gesztelyben született 1921. március 7-ón. Kocsár István igazgató-tanító keze alatt itt végezte elemi iskoláit. Apját mint vasutast — innen Sárospatakra helyezték, s a tehetséges fiú az ősi pataki kollégiumban folytatta tanulmányait. A kollégium elvégzése után 1939 és 1943 között a református teológiai hallgatója lett. 1944-ben a kollégium szeniora, alkönyvtáros a főiskola nagyhírű könyvtárában. Rövid ideig lelkészkedett, majd 1947-től az adattárba került. Ott az Ujszászy Kálmán professzor tanítványai által gyűjtött néprajzi, helytörténeti, szociográfiai anyagot rendezte. 1950. szeptember 1-től segédlevéltárosként az egyházkerületi levéltárban alkalmazták, majd 1952. október 1-én levéltárosnak nevezték ki. A gyűjtemény történetében ő volt az első főállású alkalmazott. A nagy elődök nyomdokain eleinte bátortalanul indult meg, de az Országos Levéltár szaktanfolyamai és állandó önképzés hatására egyre biztosabb kézzel és egyre határozottabban vette kézbe a levéltár irányítását. Tevékenysége többirányú volt. Mindenekelőtt rendkívül nagy jelentőségű az a tény, hogy veszélyeztetett és különösen nagy értékű iratanyagokat gyűjtött össze és szállított be a pataki levéltárba az egyházmegye területéről. Nemcsak egyházi, hanem több családi levéltári anyag is neki köszönheti megmaradását. A levéltári rendezési elvek alapján megkezdte és szívósan végezte a begyűlt anyag és a felhalmozódott régi rendezetlen iratanyag rendezését. Rá hárult a kutatószolgálat ellátása is. Ellenőrző útjai során igyekezett a lelkészeket meggyőzni a történeti értékű iratok megőrzésének fontosságáról. Levéltári tevékenysége során — részben a pataki múzeumigazgató jóbarát, Dankó Imre ösztönzésére — fordult figyelme az ismeretterjesztés, a szakirodalmi publikálás felé. Rövid ismertetést írt levéltáráról a Levéltári Híradóban (1956); kis kötetet a Műemlékeink sorozatban a sárospataki kollégiumról (1956). Üjszászy Kálmánnal és Balassa Ivánnal sárospataki kalauzt készített (1957) a növekvő idegenforgalom ellátására. A nagy hagyományú pataki kerámia különösen érdekelte, ő készítette erről a témakörről az alapvető, máig meg nem haladott összefoglalásokat: „A sárospataki fazekasság vázlatos ismertetése" (Ethnographia 1951.); „A sárospataki kerámia" (1955); „A habánok Sárospatakon" (1959); majd későbbi összegzésként: „A sárospataki fazekasság műszókincse és szerszámkészlete" (Hermán Ottó Múzeum Évkönyve. V. Miskolc, 1965.). Valamennyi munkája — aligha meglepő — alapos levéltári kutatások nyomán íródott; addig publikálatlan, ismeretlen adatok tömegét hozta felszínre. A levéltár folyosóján egyházmegyetörténeti iratanyagból kiállítást is rendezett 1959-ben. Sárospataki munkásságának gerincét a forráspublikálás alkotta: elsőként a pataki főiskola 1672/78. évi diáknévsorát tette közzé (Egyháztörténet 1958—1959), majd a Sárospatak építéstörténetének és szőlőkultúrájának forrásait tartalmazó kötetek következtek. Mint a hegyaljai mezővárosok életének, különösen iparának jó és alapos ismerője „Zemplén megye falusi és mezővárosi iparának termelési viszonyai a XVI —XVII. században, különös tekintettel a Hegyaljára" c. tanulmánya érthetően helyet kapott a Makkai