Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - KRÓNIKA - Csorba Csaba: Román János (1921–1986) / 322–323. o.

Krónika 323 László szerkeszette „Jobbágytelek és parasztgazdaság" (Bp. 1966) e. kötetben. Ennek a tanulmánynak kiegészítése a Borsodi Történeti Évkönyvben (II. Miskolc, 1965) jelent meg „Zemplén megye XVI—

XVII. századi iparának szakmái és mesterségei, különös tekintettel a Hegyaljára" címmel. Egy sajátos egyházi forrás gazdaságtörténeti kiaknázásának mintaszerű példáját adta egy másik tanulmányában „Adatok Borsod-AbaújZemplén megyék XVI—XVII. századi gazdaság- társaaalom- és művelődéstörténetéhez a Liber Redituumok alapján (Történeti Évkönyv I. Miskolc, 1965). címmel. Másfél évtizedes munkálkodás után megvált Pataktól. Munkahelyváltásra családi és szakmai okok indították. A Gyimesi Sándor levóltárigazgató távoztával megürült miskolci levéltárosi állást pályázta meg ós nyerte el. 1965. április 1-től 1981 nyaráig — nyugdíjba vonulásáig — a miskolci Állami Levéltár mai nevén Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár dolgozója lett. Előbb levéltáros, majd megbízott igazgató, 1967-től igazgató. A tanácsosítás után, 1968-tól megyei igazgató, aki Zemplén Sátoraljaújhelyen őrzött levéltárának felügyeletét is ellátta. Patakon ő költöztette a levéltárat mai helyére, ő alakította ki korszerű rendjét s ez várt rá Miskolcon is. A pincékben, szükségraktárakban hányódó iratanyag riasztó állapotban volt. Életének újabb másfél évtizedét annak szentelte, hogy a levéltárnak megfelelő elhelyezést harcoljon ki. 1971-ben úgy tűnt, hogy egy tanácsi épületszárnyba való beköltözés után megoldódnak a gondok, de a fejlesztés megakadt. Az újonnan beszállított iratanyag zöme gombafertőzött, irattárolásra alkalmatlan pincékbe került s ezt nem tudta megakadályozni. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzésébe belebetegedett, addigi szívós fizikuma megrokkant. Ahogy miíltak az évek, egyre kevésbé hitt az ígéretekben, amelyek a levéltár helyzetének — úgymond végleges — rendezését célozták. Addig is minden erejével azon volt, hogy a gyűjtőterület ellenőrzését minden eszközzel fejlessze, de nap mint nap tapasztalnia kellett, hogy alulmarad a felelőtlen iratmegőrzőkkel szemben. Az erősen rongált iratanyag védelmét olyan módon is igyekezett fokozni, hogy a kutatás mórtékét visszaszorította. Természetesen ez nem lehetett megoldás, sőt újabb gondok forrása lett. A könyvkötészet, a fotóműhely — megfelelő kapacitás hiányában — a gondokat nem tudta enyhíteni. Erőfeszítései ellenére csak vezetésének utolsó fél évtizedében sikerült a levéltárban törzsgárdát kialakítania. A gyűjtőterületi munka, a beszállított nagymennyiségű iratanyag rendezése, a költözködések mellett tudományos munka végzésére és szervezésére viszonylag kevés idő jutott. így is 1971-ben megindult a Levéltári Füzetek sorozata, amelynek 12 kötetét jelentette meg 1981-ig. Az 1977-ben indult Levéltári Évkönyvnek ugyanazon időszakban négy kötetét szerkesztette. Emellett — Deák Gáborral együtt — a Történelmi Társulat megyei csoportjának Történeti Évkönyvét, annak III—

V. köteteit (1971 — 1976) szerkesztette. Levéltári kiállításokat, illetve vándorkiállításokat szervezett, rendezett. Tudományos munkássága — Miskolc adottságainak megfelelően s az elvárások, évfordulók következményeként — a munkásmozgalom hagyományainak feltárása felé fordult. 1968-ban jelent meg utolsó XVI—XVII. századi tárgyú tanulmánya („Különleges jobbágy terhek, pénzek és mértékek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a XVI —XVII. században." Hermán Ottó Múzeum Évkönyve VII.). 1969-ben a múzeum évkönyvében és külön kötetben a Tanácsköztársaság borsodi és miskolci forrásait publikálta. 1970-től kezdve másfél évtizeden át együtt dolgozott Beránnó Nemes Évával a munkásmozgalmi hagyományok feltárásán. Ennek gyümölcse „Az élet megindulása Miskolcon és Borsodban a felszabadulás után (1970)" c. kötet és a „Források a borsodi és miskolci munkásmozgalom történetéhez" c. sorozat öt kötete, amelyek a kezdetektől 1948-ig dolgozzák fel, közlik a válogatott forrásanyagot. Az V. kötet (1945 — 1948) megjelenését már nem érhette meg. Nyugdíjazása után is naponta kutatott a levéltárban. A munkásmozgalmi sorozatot folytatni szerette volna. Szülőfaluja, Gesztely története megírására is készült, amelyhez évtizedeken át gyűjtötte a forrásanyagot. Érdeklődve ós aggodalommal figyelte szeretett intézménye, a levéltár sorsát. Visszavonultan, csak családjának élt, tudományos üléseken, konferenciákon csak ritkán vett részt. 1985 végén rohamosan gyengülni kezdett, a gyilkos kór megakadályozta, hogy a levéltárba bejárjon. 1986-ban már nem ő volt az év elsőként jelentkező kutatója. Íróasztala elárvult. Az utolsó pillanatig reménykedett, de a betegségnek legyengült szervezete nem tudott ellenállni. 1986. szeptember 8-án hunyt el, 12-én temették. Halálával eltávozott közülünk az 1945 utáni levéltáros nemzedék egy jellegzetes, markáns alakja, egy kemény és szigorú hivatalvezető. Távoztával űr maradt utána a megye történetének kutatásában. Munkásságának maradandó értékeit kegyelettel és tisztelettel megőrizzük. Csorba Csaba