Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Pölöskei Ferenc: Tisza István. (Magyar história. Életrajzok) Bp., 1985 / 298–300. o.

298 Irodalom Javaslatot tesz Papritz egy szisztematikus generál levéltári-tervre is. A-tól Z-ig a következő főcsoportokat tartja jónak: hely; lakosság, település; állami hovatartozás; alkotmány, népképviselet, politika; hatósági szervezet; központi, tartományi, járási ós községi igazgatás; rendőrség; pénzügyek, tőke; tulajdon, ingatlantulajdon, kölcsön; gazdaság, munka; (kézmű-, bánya-, energia-, építő-) ipar; élelmezés, mezőgazdaság, uradalmak; erdők; kereskedelem, közlekedés; egyház; kultúra; egészségügy, népegészségügy; népjólét; jog, bíráskodás; katonaság; külkapcsolatok és különböző. Ezen belül az alcsoportokat a tizedes rendszer szerint, arab számokkal jelölné (2 — 3 szám elég lenne a jelölésre). Mindez azt mutatja, hogy Johannes Papritz könyvének javított kiadása nagyon sok gondolatot vet fel és ébreszt, amit egy rövidre fogott ismertetésben még érinteni sem lehet. Csak azt udjuk javasolni, hogy forgassuk gyakran. Kállay István PÖLÖSKEI FERENC: TISZA ISTVÁN (Magyar História. Életrajzok) Budapest, Gondolat Kiadó, 1985. 281 p. Talán kissé szokatlanul, szubjektív megjegyzéssel szeretném kezdeni e kitűnő könyv ismertetését. Mégpedig azért, hogy észrevételeim tárgyilagossága annál elfogadhatóbb legyen. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely Tisza István feltétlen tiszteletében nőtt fel. Alakja a két világháború között a Kossuth téren álló ércszoborként élt lelkünkhen. Ezt a képet magamban csak jóval később — amikor behatóbban foglalkoztam a dualizmus korával — módosítottam. A kép azonban ma is úgy áU előttem, s Pölöskei Ferenc Tisza-portréját önkénytelenül is ehhez az idealizált képhez viszonyítom, s merem mondani, hogy ebben a szó legjobb értelmében vett, szép marxista műben semmi olyan kifejezés, kitétel nem található, amely sértené a valaha Tiszát nagyra értékelő olvasót. Kritizálja Tiszát, de nem lekicsinylő, becsmérlő jelzőkkel, hanem személyiségének, tetteinek, tévedéseinek, hibáinak és eredményeinek (mert ezekről is szól) kiegyensúlyozott bemutatásával. Röviden, a lényeget kiemelve szól származásáról, az ősök, a szülői ház személyiségformáló hatásáról. 14 évesen érettségizett, majd németországi és budapesti jogi tanulmányok után 18 éves korában az államtudományok doktora lett. Szolgálatát a közigazgatásnál kezdte. 1886-ban országgyűlési képviselővé választották. Ettől kezdve tragikus haláláig benne élt az országos politikában, mégpedig szinte szakadatlanul annak első vonalában, mint a magyar államélet vezéregyénisége. A dualizmus szilárd hívekónt tántoríthatatlan meggyőződése volt, hogy Magyarországnak csak a Deák Ferenc-i mű ad biztos keretet. Ezt pedig csupán az Osztrák — Magyar Monarchia nagyhatalmi állásának csorbítatlansága tarthatja fenn. Ebben tökéletesen igaza volt. Más kérdés s nem is vitatható kérdés, nem lett volna-e helyesebb reálpolitikai alapon számot vetni s a szükséges következtetéseket levonni, hogy a jól felmért nemzetiségi és szociális problémákat valamiféle megoldáshoz juttassák. A Monarchia és Magyarország deáki integritását feltótlenül csorbította volna, de talán ilyképpen el lehetett volna kerülni a Habsburg-Birodalom s vele Magyarország robbanásszerű összeomlását. Megalkuvás nélküli, páratlan kötelességérzettel állította minden erejét e meggyőződése szolgálatába. Kitűnően jellemzi Pölöskei: „Erre fordította egész idejét, kivételes energiáit, jórészt lemondva osztályostársai s a maga korábbi főúri szenvedélyeiről, a kártyáról, a vadászatról, a teniszről, a főúri estélyekről. Bizonyára alkata, vezetői elhivatottságtudata miatt sem vonzódott a fényűző életmódhoz, de a dualizmus korának új, megnehezült szakasza érlelhette szinte mosoly talan, rideg, az emberi kapcsolatokkal mit sem törődő államférfivá. Kivételt csak szűkebb családi köre, néhány barátja, gyermekei, majd unokái meghitt társasága jelentette számára." (18-20. p.) 1890-től figyelme egyre inkább a közgazdasági kérdések felé fordult. A tőle megszokott alapossággal, oly behatóan, ahogy korábban a közigazgatási, politikai kérdésekkel, most a nemzetgazdasági problémákkal foglalkozott. Ebben nagy segítségére volt páratlanul gazdag, geszti könyvtára. Nem kerülte el figyelmét a tőkekoncentráció, a gyáripar rohamos fejlődése, a nemzetiségi és szociális problémák kiéleződése. E problémákat azonban inkább csak érezte, mint tisztán látta. „Megoldásukat" a dualiz-