Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.
Zala megye közigazgatása a XVIII. szd. első felében 271 nemesek, egyházi intézmények jelenhettek meg vagy küldhettek megbízottakat. Nemességet a közgyűlés előtt publikált armálissal, 13 nemesi földtulajdon tartós birtoklásával, vagy nemes ősöktől való leszármazással lehetett bizonyítani. Ha nem volt a vizsgálat során ellentmondó, illetve ennek tiltakozását nem fogadták el, az illetőt a megye nemesi közösségébe befogadták és ezt helyben kihirdették. 14 Előfordult, hogy a beköltöző idegenekről információt kértek azok korábbi megyéjétől. 15 A megye életének kiemelkedő jelentőségű eseményei voltak a tisztújító gyűlések (sedes restauratoriae), annak ellenére, hogy a választások többnyire formálisak voltak. Ekkor jelentek meg nagyobb számban a megyében birtokos mágnások, a főispán, itt erősítették meg hivatalosan a megye vezető tisztviselőit, az alispánokat, szolgabírókat, esküdteket. 1700 és 1750 között összesen 8 tisztújítást tartottak: 1712. március 7-én, 1719. december 5-én, 1724. május 19-én, 1730. november 14-én, 1733. április 8-án csak formálisát az új főispán, Althan Mihály János beiktatásakor, 1735. április 19-én, 1738. június 18-án és 1747. augusztus 21-én. Az 1723: LIII. te. elrendelte ugyan a tisztújítások háromévenkénti megtartását, ezt azonban ritkán tartották be. A tisztújítást mindig megelőzte a lemondó közgyűlés, a sedes valedictorial, amelyen valamennyi választott officiális lemondott tisztségéről. Ha egy hivatal halál, betegség, vagy lemondás miatt megüresedett, a közgyűlés jóváhagyásával a főispán nevezte ki az utódot, vagy erősítette meg a közgyűlés választását a következő tisztújításig. 16 Esküdti, hadbiztosi és alszolgabírói tisztet a megye önállóan választhatott. Jegyzőt, adószedőt, később tiszti ügyészt — mivel ezek speciális ismereteket igényeltek — nem választottak, hanem kineveztek, és ezek legtöbbször halálig tartó „örökös" állások voltak. A kinevezés mindig a főispán és a megye közös megbeszéléseinek az eredménye volt. A többieket a főispán 4—5 jelöltje közül választotta a tisztújító gyűlés, legtöbbször az első helyen jelölt régi tisztviselőt, hacsak az öregség, betegség, vagy hivatali előrelépés miatt vissza nem lépett. Alszolgabírókat, esküdteket kandidálás nélkül választottak, táblabírókat a főispán nevezett ki. Az a jogszokás, hogy két alispánt választottak, a középkorban alakult ki és 1729-ig volt érvényben. Az 1729: XV. te. határozott arról, hogy a megyék csak egy alispánt tarthatnak. Ezt követően helyettest választottak, aki elvileg főnöke távollétekor, vagy betegsége alatt intézte az ügyeket. Gyakran azonban már megválasztásától ellátott bizonyos alispáni feladatokat, például elnökölt a sedrián. Ez a másodalispáni tisztség továbbélését jelentette a tiltó törvény ellenére. Korábban a két alispán között kialakult bizonyos munkamegosztás, például az igazságszolgáltatás területén, de szükség esetén mindketten minden alispáni döntést igénylő ügyben eljárhattak. Az 1596-tól Somogy megyével egyesített, majd 1715-től újra önálló Zala a XVIII. századtól mindig saját területén, néhány kivételtől eltekintve Egerszegen tartotta gyűléseit a veszprémi püspök egy korábban magtárnak használt épületében, egészen 1733-ig, amikor elkészült a megyeháza. A gyűléseken tárgyalásra kerülő ügyek rendje, a tárgysorozat a gyakorlat során fokozatosan alakult ki. Még a század elején sem választották el formálisan a tárgyköröket, 13 Az 1630: XV. te. alapján. Lásd: Illés József: A címeres levél kihirdetése. Különlenyomat Kolozsvári Bálint emlékkönyvéből Bp. 1939. 14 Kgyjk. 1724. március 23., szeptember 10. 15 Kgyjk. 1726. május 28., november 8. 16 Kgyjk. 1716. szeptember 8.