Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Trócsányi Zsolt: Reformok előtt : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicia és a Hofcommission, illetve Hofdeputation in Transylvanicis, Banaticis et Illyricis (1745–1751) / 189–245. o.

Reformok előtt 237 lutiója továbbra is mértékadó; a Hofcommission (1747. január 3., 5., 9.) és a Konferenz (1747. február 25.)

114 csatlakozott is ehhez. A továbbiakban egyedi honfiúsítási ügyek kerültek a központi kormányzat elé. Az egyik magáé a Hofdeputation elnökéé, Ferdinánd Kollowraté volt. őt az 1747. június 16-i országgyűlési felirat látta jónak ajánlani, tiszteleti gesztusként Erdély sorsának egyik legfőbb irányítójával szemben. A Kancellária megtoldotta a dolgot azzal, hogy Kollowrat testvéreit is honfiúsításra ajánlotta. A Konferenz (1748. május 28-án) minden további megjegyzés nélkül elfogadta ezt; Mária Terézia is.

115 Más jellegű volt Benők Mihály (akkor még erdélyi udvari kancelláriai írnok, pár év múlva — rövid időre — az erdélyi politika egyik meghatározó személyisége) honfiúsítási ügye (Benők tudniillik magyarországi volt). Benők kérését a Hofdeputation 1747. december 15-én leküldette a Guberniumhoz (azzal, hogy nem kell jelezni: az uralkodó támogatja a dolgot); az terjessze a rendek elé, és ha azok pártolják, megkaphatják hozzá az uralkodói jóváhagyást.

116 A dolog még ilyen óvatos kezelés mellett sem folyt le egyszerűen. A Gubernium közölte a rendekkel Benők kérését, azok azonban nem nézték jó szemmel a magyarországi Benők alkalmazását egy olyan tisztségben, amelyet erdélyi is betölthetett volna (tegyük hozzá: még kevésbé az indigenatuskérése révén is sejthető jövőbeli emelkedését); így oda nyilatkoztak, hogy ők nem ismerik eléggé, különös érdemei vagy szolgálatai sem ajánlják, így nem tartják megalapozottnak a kérést. Ez az elutasító válasz került a Kancellária és a Hofdeputation elé, Benők újabb kérvényével együtt. Azok változatlanul ajánlották a kérdést, a Konferenz 1749. január 8-i ülése szintén (azzal, hogy ezt az újabb ajánlást ne királyi rendelettel, hanem a Kancellária magánlevelével tegyék meg); Mária Terézia hozzájárult ehhez.

117 Benők indigenatusának ügye ezzel kikerült a központi kormányszervek szemköréből; karrierjét vajmi kevéssé befolyásolta a rendektől kapott fricska. Városi kiváltságokkal egyetlen esetben foglalkozott a Hofcommission: az örmény Erzsébetváros kiváltságaival (1746. szeptember 23.). A város privilégiumainak megerősítését és bővítését kérte; ezt előbb Dietterich, az erdélyi kincstári igazgatás tényleges vezetője és Petru Dobra fiscalis director véleményezte; az ő állásfoglalásuk a kérvénnyel együtt került az udvari bizottság elé. A bővítéseket illetően a két Erdélyben működő kincstári szakember csak részben volt engedékeny. Az erzsébetvárosiak a fiscus kezességét kívánták arra nézve, hogy az uradalom elidegenítése esetén az általuk lakott területet kiveszik a földesúri joghatóság alól, ők örökre nyugton birtokolhatják azt; ez álljon 1733 óta vásárolt jobbágytelkeikre és más földjeikre is. Dietterich és Dobra túlzottnak tartotta az evictiót: csak ígéretet (affidatiót) adott volna nekik, hogy az uradalom elidegenítése esetén jelen területük határán belül megmaradnak a személyi és vagyoni kiváltságukban. A Kancellária és a Hofcommission megadhatónak tartotta az evictiót, mind a város területére, mind a kérvény időpontjáig vásárolt telkeikre — újabb vásárlásaikra esetenként kérjék ezt. A város örökösre akarta cserélni usque ad beneplacitumkiváltságait. Ennek Dietterichék sem látták akadályát — arra hivatkozva, hogy ezek elsősorban személyiek; vagyonuk után adót ós kinevezési taxát fizetnek. A Kancellária és az udvari bizottság annál is inkább hozzájárult 114 Uo. 115 Uo. 1748:133. 116 Uo. 1747:300. 117 Uo. 1749:27. 4*