Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Trócsányi Zsolt: Reformok előtt : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicia és a Hofcommission, illetve Hofdeputation in Transylvanicis, Banaticis et Illyricis (1745–1751) / 189–245. o.

Reformok előtt 231 mindjárt katolikust nevezett volna ki, mégpedig köznemest, mert azok szívesebben vállalják a munkát, mint a főrangúak [!], így választása a hatóság jelen regestratórára, Henter Ádámra esett. A Hofdeputation viszont úgy vélte, hogy a reformátusok kizárásával kiváltható „digustus" elkerülésére az a módszer alkalmazandó, ami Kemény esetében (őt még mint reformátust nevezték ki a Kancellária tanácsosává, és titkon áttért). A Hofdeputation megtudta Bethlen Gáborról (a néhai országgyűlési elnök egyik fiáról, akkor dobokai főispánról, aki előzőleg az új adórendszer kidolgozására felutazott rendi küldöttség tagjaként hosszabb időt töltött Bécsben), hogy áttérni szándékozik. Minthogy egyébként a Hofdeputation szerint megvoltak a kancelláriai tanácsossághoz szükséges képességei, őt javasolta. A Kancellária, ugyanígy ítélvén meg Bethlen képességeit, csatlakozott a javaslathoz. A Konferenz még óvatosabb volt: arra is emlékeztette az uralkodót, hogy a kancelláriai tisztségek kérdése 1741 - 42-ben is, az országgyűlési követség fennjártakor, heves vitákra adott alkalmat — s az akkori konferencia inkább középutat keresett. Arra nem látta alkalmasnak a helyzetet, hogy elvi döntést hozzanak a reformátusok kancelláriai tisztség-igényei ügyében, jövőbeni káros következményektől is tartva. így a Bethlen Gábor-megoldást javasolta ő is. Mária Terézia ki is nevezte Bethlent. Egy óriási karriernek egy fontos lépcsőfoka ez. Még bonyolultabb volt a helyzet a szászokat illető tanácsosságnál — nem mintha a szászok e joga kérdésbe jött volna. A Kancellária és a Hofdeputation egyaránt a régen rekatolizált, több évtizedes szolgálattal rendelkező Jacob Abrahami von Ehrenburgot tartotta volna a legalkalmasabbnak erre a tisztségre, a Kancellária azonban arról értesült, hogy^ Abrahami, magas korára hivatkozva, Erdélyben magában kívánna előlépni. így azt javasolta, hogy a Guberniumnál kapjon tisztséget, a kancelláriai tanácsosságba pedig Sámuel Vest szebeni tanácsos kerüljön; Abrahaminak az országos főbiztosságnál viselt tisztsége és szebeni tanácsossága pedig jusson Martin Seebergnek, aki néhány éve szintén katolizált, s tapasztalt hivatalnok. A Hofdeputation értesülései frissebbek voltak; azok szerint Abrahami, megfelelő illetmény esetén, hajlandó elvállalni a kancelláriai tanácsosságot. Abrahami megürülendő tisztségeibe ő is Seeberget helyezte volna. A Konferenz állásfoglalásának elsősorban az elvi része az érdekes — az abszolutizmus erősödését jelzi. Minthogy Erdély kormányzatát elsősorban Bécsből kell intézni és kézben tartani — szögezte le —, elengedhetetlen, hogy az Erdélyi Udvari Kancelláriába olyan személyek kerüljenek, akik az ország belső státusának ismerete mellett az ily állások betöltéséhez szükséges többi adottságokkal is rendelkezzenek. Ezek után Abrahamit javasolta ő is. Seeberg előléptetésének sem látta akadályát. Mária Terézia viszont Seeberget nevezte ki kancelláriai tanácsosnak (csak feltételezhetjük, hogy az ülésen a tanácsosok közt résztvevő Bartenstein javaslatára), ezzel szintén egy hatalmas karriernek jelölve ki fontos lépcsőfokát. Abrahami egy megüresedett guberniumi tanácsosságot kapott (ami, a Konferenz szemlélete szerint, lényegesen kevesebb volt emennél).

97 A tartományi kancellárnak még Pongrácz György halálával (1749. október 21.)

98 megüresedett tisztére a rendek a katolikusok közül Henter Dávid ítélőmestert jelölték az első helyen — az ilyen alkalmakkor szokatlanul, egyhangú szavazással. A további katolikus jelöltek: Mikes István 66, Haller Pál 97 Uo. 1750:324. 98 Uo. 1749:359.