Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - IRODALOM - L. Nagy Zsuzsa: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919. Szerk.: Imre Magda és Szűcs László. (MOL kiadványai II/3.) Bp., 1986 / 183–185. o.

Irodalom 185 Henrik, Gogolék Károly, Petii Pál, Jekelfalussy Zoltán, akiknek zöme inkább későbbi közéleti szerepe miatt ismert. Az Elnökség szervezetét, ügybeosztását Garbai Sándor áprilisi intern rendelkezése módosította az új viszonyokhoz igazodva. Aki végigolvassa a jegyzőkönyveket, sok mindent megérezhet és megérthet a korszakból, a Kormányzótanács tevékenységének körülményeiből, módszereiből, feltornyosult feladataiból. Március 24-ón pl. 35 napirendi pontot tárgyaltak, köztük a ruszkakrajnai és a német népbiztosok személye, az egyházi műkincsek lefoglalása, a forradalmi törvényszékek felállítása, a pénzintézetek szocializálása, „a szocializmus állami propagandája" szerepelt, de az is, ki legyen a Pester Lloyd c. lap szerkesztője. A Tanácsköztársaság történetének ma már igen nagy irodalma van. A jegyzőkönyvekből mégis sok olyan részlet ós érdekesség bukkan elő, amelyekkel jószerivel itt találkozunk először. Csak néhány példa: a népbiztosok fizetésének megállapítása; Szabó Ervin művészi síremlékének felállítása, amire végül is nem került sor; „székely osztály" felállítása a nemzetközi propaganda osztály keretében, mint az a március 27-i jegyzőkönyvből kitűnik. A szó szerinti jegyzőkönyvek — túl a döntések érdemi részén — számos figyelemre méltó körülményről tanúskodnak. Kitűnik belőlük, hogy a népbiztosok általában igen határozottan, keményen fogalmazták meg véleményüket, gyakori volt az élénk vita, pro és kontra érvek felsorakoztatása, Az a tény, hogy Kun volt a Tanácsköztársaság vezető politikusa, egyáltalán nern jelentette, hogy nézetét azonnal, fenntartás nélkül elfogadták volna pusztán a tekintélytisztelet elve alapján. A jegyzőkönyvek éppen azt mutatják, hogy az ilyen magatartás még nem volt meghonosodva a kommunista mozgalomban. A proletárdiktatúra vezetői demokratikusan vitáztak és alakították ki álláspontjukat. A sok lehetséges példa közül csupán néhányat említek. Meglehetősen különböző nézetek csaptak össze március 27-én, amikor Hamburger Jenő beterjesztette ,,a földreform végrehajtását illető tervezetet". Kun és mások sürgették a földreform nyilvánosságra hozását, viszont eldöntetlen volt, állami vagy társadalmi tulajdonba kerüljön-e a föld? Nem is született ekkor még határozat; a kérdésre később visszatértek. Gyakorta váltott ki heves vitákat, akár indulatokat is (április 12, április 14, többek között) a vezetés, az egységes irányítás, a Kormányzótanács és más szervezetek viszonya, a szakszervezeti vezetők és a szakszervezetek szerepe, a párttagság összetételének megváltozása, s annak következményei. Az üléseken szó sem volt a problémák szépítéséről, sőt, a nehézségeket, az új szervezetek, vezetők hibáit keményen ós részben önkritikusan bírálták, illetve tárták fel. Érdekes az is, ahogyan egy-egy kérdés megjelenik a jegyzőkönyvekben, gyakran eltérően attól, amit feltételeznénk. Az április 17-i ülés anyagában pl. nem szerepel a katonai intervenció kérdése, noha a támadás az előző napon indult meg. Ekkor a Népszava ós a Vörös Üjság, illetve a Göndör Ferenc és Lukács György közötti konfliktus a „legizgalmasabb" téma. Április 18-án az első öt napirendi pontban különböző folyó ügyeket tárgyalnak, s csak ezeket követően térnek át a katonai helyzet és a tennivalók mórlegelésére. Ekkor bízzák meg Kunfit, hogy proklamációt fogalmazzon a proletariátus mozgósítására, mert Kun szavaival, „a forradalom veszedelemben van". A továbbiakban a május 1-i ünnep előkészítése, forradalmi múzeum felállítása, a gyámügy szabályozása, stb. szerepelt. Sajátos módon a változott viszonyok, a Tanácsköztársaság helyzetének megromlása magukban a jgeyzőkönyvekben, pontosabban formájukban is megmutatkozott. Míg május 1. előtt a jegyzőkönyvek túlnyomóan nagy többsége terjedelmesebb formában is elkészült, tehát a teljes gyorsírói anyagot áttették, azután már ritkulnak, majd 23-ától teljesen hiányzanak. Ennek az a következménye, hogy egy sor igen fontos kérdésben s főleg a Tanácsköztársaság utolsó heteiben már nem követhetjük nyomon úgy a tárgyalásokat, a népbiztosok felfogásának alakulását, mint azt megelőzően. A kötet szerkesztőinek figyelme kiterjedt arra is, hogy tárgy- és szakszerű módon bemutassák a Forradalmi Kormányzótanács tagjait, feladatkörüket és azok változását, amivel megint csak a köteten túlmutató segítséget adnak a korszakkal foglalkozóknak. Csak sajnálni lehet, hogy nem találtak módot a jegyzőkönyvet készítő két gyorsíró, Bihari Mihály és Révész Mihály portréinak elhelyezésére. L. Nagy Zsuzsa Az 1985/2. számunkban közölt A RÁDAY GYŰJTEMÉNY ÉVKÖNYVE III. kötetének recenziójában a Bánffy Miklós írathagyatékából publikáló szerző neve tévesen jelent meg. Az iratokat közreadó szerző neve helyesen: MAJOR ZOLTÁN. (A Szerk.)