Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - KRÓNIKA - Kállay István: Karsai Elek (1922–1986) / 186

KRÓNIKA KÁRSAI ELEK (1922—1986) Ismét eltávozott körünkből egy kollégánk és barátunk, akinek neve az elmúlt négy évtizedben szorosan összefonódott a levéltári szakmával. Kársai Eleknek sikerült, amire mindnyájan törekszünk: egyeztetni a levéltáros és a történész munkáját, illetve a tudományt és az ismeretterjesztést. A háború után indult nemzedék jól képzett tagja; a latin és a görög mellett a keleti nyelveket is ismerte. A történelem azonban úgy hozta, hogy nem ezt a tudását gyakorolta. 1949-ben ismerkedtem meg vele, amikor mint a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója szociológiát tanultam tőle. Ekkor Szálai Sándor professzor tanársegédje volt. Az általa vezetett egyetemi proszeminárium még ma is élénken él az emlékezetemben. Impulzív előadó volt, akit nehezen lehet elfelejteni. Néhány év múlva már az Országos Levéltárban látjuk, ahol hamar megtalálta a helyét. Amolyan egyszemélyes szerkesztőség és kiadó volt, aki hallatlan munkabírással gyűjtötte és rendezte sajtó alá az ellenforradalmi korszak iratait, ö volt az első, aki felismerte e korszak forrásainak a jelentőségét; azt, hogy minden szónál többet mondanak az eredeti iratok. Mint a műfaj kezdeményezője és kiváló művelője, iskolát alapított. Tanítványai közé számíthatjuk csaknem mindazokat, akik azóta legújabb kori források kiadásával foglalkoznak. Kedvenc ágazata az archeográfia volt. Ezt az addig nálunk alig ismert tudományt nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is magas színvonalra emelte. Tanulmányaiban, cikkeiben, egyetemi előadásaiban mindig a forrás és a forráskiadás állt a középpontban. Hallgatósága tudta, hogy mindig újat mond, és ő sohasem okozott csalódást. Vérbeli kutató és oktató volt. Hallatlan szívóssággal ment a források után, akár hazai, akár külföldi közgyűjteményekről volt is szó (hosszabb időt töltött pl. amerikai levéltárakban). Gyűjtő útjairól mindig gazdag zsákmánnyal tért haza. Az általa hozott anyag alapján a XX, századi történelem nem egy kérdését kellett újra értékelni. Elsősorban a két világháború közötti korszak foglalkoztatta, de mint igazi történész tudta: a kérdéseket nem lehet egy-egy évszámmal lezárni, mivel azok tovább hatnak. így jutott el az 1945 utáni történelem vizsgálatához. Munkáit példaszerű pontossággal készítette. Nincs olyan műve, még ismeretterjesztő sem, amelyikben ne találnánk időrendi áttekintést, névmutatót vagy irodalomés forrásjegyzéket. Tudta, hogy az érdeklődés felkeltése önmagában nem elég, lehetőséget kell adni a hozzáértő olvasónak az anyagban való további elmélyülésre is. így azután érthető, hogyha valaki akár a királypuccs, vagy a második világháború történetét akarja megismerni, Kársai Elek könyvei után nyúl. Ezek címrövidítés („Számjeltávirat", „Berchtesgadeni sasfészek" stb.) útján ma már fogalommá lettek a szakmai nyelvben. Ezt a pontosságot a levéltári munkában tanulta meg. Tudta, hogy a levéltári munka elsődleges követelménye a rend, hiszen e nélkül egyetlen iratot sem lehet megtalálni. Erre törekedett mindig, előbb az Országos Levéltárban, majd a Szakszervezetek Központi Levéltára élén. Ez utóbbit alkalmam volt megnézni, amikor a vezetését átvette, majd nem sokkal a nyugdíjazása előtt. Elmondhatom, hogy az őrizetére és vezetésére bízott iratanyagból rangos levéltárat varázsolt, amelyet a korszak kutatói nem kerülhetnek el. Büszke volt erre a levéltárra és szerette. Végül nem is tudott megválni tőle. Szerteágazó tevékenységét nehéz néhány sor keretében összefoglalni. Hiszen e folyóirat hasábjain is gyakran találkozhatunk Kársai Elek nevével: volt olyan korszak, amikor a Levéltári Közlemények törzsszerzői közé sorolhattuk. Mégis hadd emeljem ki oktató munkáját, hiszen tudta: a szakma fennmaradását csak az utánpótlás nevelésével lehet biztosítani. Ezért szakított időt egyetemi előadásokra, akár a XX. századi magyar történelemről, akár a levéltári ismeretekről volt is szó. Az ő előadásaira sohasem kellett a hallgatóságot toborozni. Részt vett a levéltárosképzésben is: a legújabb kori forrástanról írott egyetemi tankönyve félbemaradt. Nehezen fogjuk befejezni. Kállay István