Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741 — 1745 65 megsérteni Erdély rendéit, a három natio és Erdély alkotmányának alapjait — írta —, de komolyan akarja: amennyiben az alkotmány engedi és mások jogának sérelme nélkül lehet, engedjenek a románoknak.

98 Mindenekelőtt világos és elégséges szabályozással akadályozzák meg a földesurak kegyetlenkedéseit jobbágyaikkal szemben, s védjék meg az adózót, hogy az képes legyen terheit viselni (erről — előkészítés után — a konferencia mielőbb hozzon döntést; a királynő akaratáról tájékoztassák a Guberniumot). A Konferenz határozatainak többi pontjaira nem is reagált, láthatólag hallgatólagos beleegyezését adta hozzájuk; csak arról rendelkezett, hogy a döntés tartalmazta irományokat a püspök vigye le a Guberniumhoz. Inochentie Micu-Klein tehát fólsikert aratott 1742—43. évi bécsi csatájában — mint ki fog derülni, az utolsóban, amelyben a birodalom vezető elitje előtt aktív politikusként részt vett. Sikerült elérnie papsága létfenntartásának rendezését — de nem kapott kedvező választ a második román vallási uniódiplomára, saját és utódai guberniumi tanácsosságára, vikáriusai és teológusa országgyűlési tagságára, az unitus románoknak tisztségekre való alkalmazása, az erdélyi törvénykönyveknek a románok által sérelmesnek tartott kitételei törlése ügyében. Alkalmat adott azonban a királynőnek (ill. közvetlen munkatársai körének) arra, hogy átfogó jobbágypolitika szükségességéről beszélhessen Erdélyben. Más kérdés, hogy ennek az átfogó jobbágypolitikának még az első, komolyabb lépései is jó két és fél évtizedet váratnak magukra (Bizonyos Punctumok), s hogy Erdélyben 1848-ig nincs úrbérrendezés, csak tervek, félbemaradt kísérletek és végrehajtatlan törvények vannak — de a román nemzeti mozgalom számára itt a fő érv, a társadalmi: a román jobbágy védelme a magyar birtokos úrral szemben. Ismeretes (e sorok szerzője is sokszor leírta): mennyire eltér a realitástól ez az ellentétpár, de ettől még hatásos politikai fegyver. A püspök sorsa azonban rövidesen megpecsételődik. Nem elsősorban azért, mert 1744 tavaszán legalábbis Dél-Erdélyben újra látványosan megbukik a román vallási unió, egy Visarion nevű ortodox szerzetes féllépésének hatására, hanem mert nincs már rá szükség mint állandó fenyegetésre Erdély rendéivel szemben, amelynek a Habsburg vezető elit mögötte álló erői (közelebbről még tisztázatlan, hogy kik) használták. 1744-ben megtörténik a Habsburg- és katolikusellenes törvények eltörlése, a Habsburg vezető elit megnyerte a presztízs-mérkőzést (mélyebb sikerre nem számíthat, a négy vallás rendszere, erős katolikus hegemóniával, de fennmarad) — a központi kormányzatnak épphogy engednie kell némileg a protestánsokkal szemben, de a rendek egészével szemben is, akik pedig Inochentie Micu-Klein politikai követeléseivel egységesen állnak szemben. Az országgyűlés világosan állást foglal a második vallási pótdiploma ellen." A további események ismeretesek: Mária Terézia Bécsbe rendeli az unitus püspököt, ott az 1744. szeptember 25-i Konferenz-ülés, áttekintve az 1744. júliusi unitus zsinaton történteket, úgy határoz, hogy egy delegált udvari bizottság dolgozzon ki kérdőpontokat a püspök kihallgatására, ezeket terjessze a konferencia elé, aztán hallgassa ki a püspököt. (Sokatmondó dolog, hogy a Ministerialkonferenz-nek ezen az ülésén részt vesz a Bécsben tartózkodó Haller János gubernátor is — a kérdésben láthatólag teljes az összhang közte és Gyulaffi között.) A bizottság a konferencián jelen levő központi 98 „Vallachis indulgeatur." 99 Lásd erre: I. Tóth Z.: I. m. 117-120.