Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741—1745 61 szavazatával is) elmarasztalta a királyi biztos eljárását. Ezért titkon megrovandónak tartotta, s egyben ki kívánta tudni tőle: kinek a rendelkezésére vagy tanácsára cselekedett ? A Gubernium és a rendek előtt azonban meg kívánta védeni Czernin mint az uralkodó képviselője tekintélyét (ugyanúgy, ahogy vigyázott Lobkowitz főhadiparancsnok presztízsére 1738. tavaszi szarvashibája, az erdélyi református vezetők alaptalan letartóztatása korrigálása kapcsán is). Ugyanakkor meg is akarta szüntetni a rendek gyanakvását és félelmét, hogy később kétségbe ne lehessen vonni a több évtizedes harccal elért törvénycikkek érvényét. így az mutatkozott a legjobb megoldásnak, hogy Mária Terézia (néhány kisebb módosítással) fogadja el a vallásügyi törvényeknek a rendek által fogalmazott szövegét. Elejtette a Konferenz az unió-törvény eltörlését is; ehelyett az unió-eskü formulájába belevétette az uralkodóra, utódaira és a corregensre teendő hűségesküt is. Mária Terézia hozzájárult ehhez a megoldáshoz. Most már csak a jutalmazások voltak hátra a protestáns rendek kényszerű engedékenységéért. Ahogy a Pragmatica Sanctio erdélyi elfogadását követően, most is sor került erre: főrangok egész sora került kiosztásra. Mikor a konferencia 1744. október 30-i ülése guberniumi tanácsosi rang helyett báróságot szavazott meg Alvinczi Gábor guberniumi titkárnak, az Erdélyi Udvari Kancellária képviselői szóbahozták azokat a részben az 1742. évi rendi küldöttségjárás alkalmával, részben azóta főrang adományozása végett benyújtott kérvényeket, amelyeket a Kancellária referált, de választ még nem kapott rájuk nézve. Kifejezetten emlékeztették a konferenciát, hogy különösen bizonyos ünnepélyes alkalmakkor (a Pragmatica Sanctio elfogadása) számosan nyertek uralkodói kegyet; a Pragmatica Sanctio becikkelyezésekor ugyanerre kellene hogy sor kerüljön. A Konferenz teljesítendőnek találta a kéréseket; Mária Terézia hozzá is járult ehhez. így került sor az erdélyi Habsburg-kor utolsó nagy csoportos főrangadományozására, a megjutalmazottak között számos nagy tekintélyű református családdal. Grófi rangot kapott br. Kemény László erdélyi udvari kancelláriai tanácsos, a majdani gubernátor, a Rhédeicsalád hat tagja (József, László, János, Mihály, Pál és Zsigmond), Tholdalagi Mihály (az 1738-ban letartóztatott református vezetők egyike) és a Wasscsalád három tagja (Miklós, György és Ádám). Bárói rangot nyert Alvinczi Gáboron kívül Diószegi Mihály királyi táblai ülnök, Henter Dávid ítélőmester, Orbán Elek aranyosszóki királybíró és a Radák-család két tagja (István, a Vetési-gyalogezred századosa és Lőrinc). Mindez nem jelent érdemi változást az erdélyi vezető elit struktúrájában; még a fejedelmi korban is az arisztokrácia tetejébe tartozó Rhédeiek is távol maradnak a hatalom csúcsaitól — a többiek (Kemény egyedi esetétől eltekintve) még inkább. Az 1744. évi áttörés a Habsburg- és katolikusellenes törvények eltörlésének több évtizedes vitájában magával hoz valami mást is: Inochentie Micu-Klein bukását. A nagy tehetségű és merész unitus püspök (I. Tóth Zoltán szavával az erdélyi román nemzeti mozgalom „előőrse") püspökségének kezdete óta folytat akciókat elsősorban egyháza érdekében, de az egész erdélyi románság képviselőjeként is. Pontosan nem tisztázható, hogy a Habsburg vezető elit melyik csoportjához kapcsolódik szorosabban. Egyházi funkciójából az következnék, hogy Sinzendorf pártjához, hisz az fogódzik a katolikus egyházzal. Sinzendorfnak viszont Bornemissza és rajta át Haller János az embere — ezek pedig élesen szembenállnak a püspök követeléseivel. Arra, hogy a katonai párttal állna