Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741 — 1745 41 seregtől). A megyék azon igényéhez, hogy a sereg erdélyi vezetés alatt álljon, érdemben nem járult hozzá a konferencia, csak ahhoz, hogy a felkelők a táborba érkezésükig álljanak erdélyi parancsnokok alatt, vezetésük ott már a szolgálat szükségletéhez képest történjék. (A főtisztek ezredesi, s vicetiszteknek a katonaság számának megfelelő rangjához hozzájárult a Konferenz). A felkelők zsoldját illetően a magyarországi szabályzatot tartotta érvényesnek; kenyeres lóporciót Erdélyen kívül ígért nekik. A kincstári (stb.) tisztviselők a magyarországi mód szerint járuljanak hozzá a felkelés költségeihez. Erdély nyugalmának megőrzéséhez a konferencia elégnek látta a már ismert választás biztosítását a nemesség számára: személyesen száll-e hadba, vagy zsoldost állít maga helyett. A Guberniumot csak arról nyugtatta meg, hogy a felkelés során elhaltak helyett nem kell mást állítani. A székelyeknek hagyományos hadszervezetük visszaállítására bejelentett igényére s a szászok ajánlatára nem is reagált a Konferenz. Felszólítandónak tartotta végül a Guberniumot s rajta keresztül a fő- és köznemességet a felkelés mielőbbi kiállítására, annak jelzésével, hogy a királynő hálásan venné, ha a felkelők számán túlmenően is bocsátanának rendelkezésére katonaságot. Mária Terézia döntése egyszerű ,,piacet" volt. A felkelésre azonban végül is nem került sor; a Konferenz-ülés napján kezdődő szebeni országgyűlés inkább egy újabb lovasezredet ajánlott fel.

68 Az újabb ezredek további sorsának nincs nyoma az erdélyi konferencia felségelőterjesztésében. C) A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis „rutin-ügyei" (1741—45) Most tekintsük át azt, amit a Ministerialkonferenz ezen kívül végzett 1745-ig (külön tárgyalva majd az időszak lezárását: a Habsburg- és katolikusellenes törvények eltörlését, s ami ettől elválaszthatatlan: Inochentie MicuKlein bukását). E kérdéskör tárgyalásánál jócskán meg kell sértenünk az előző és következő alfejezet tárgyalásának időhatárait. Már az 1741—42. évi válság idején is foglalkozik az erdélyi konferencia más, előző alfejezeteinkben nem tárgyalt (mert történelmileg oda nem illő) ügyekkel; az időszak záróéveiben sem csak az 1743—45. évek központi eseményei: a Habsburg- és katolikusellenes törvények eltörlése és Inochentie Micu-Klein bukása meríti ki a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis által tárgyalt ügyek körét. Tárgykörönként ismertetjük ezeket. Lotharingiai Ferenc corregensségének kérdésével az 1743. július 16-i Konferenz-ülés foglalkozott, a Gubernium és a rendek 1742. október 3-i és 5-i felségelőterjesztése, ill. felirata kapcsán, amelyben ezek elfogadták társuralkodónak Mária Terézia férjét. A konferencia köszönetet javasolt nekik ezért, azzal, hogy maguk döntsék el: a herceg Erdélyben (biztos útján) tegye-e le az általuk szükségesnek tartott corregens-i esküt, vagy az udvarban Mária Terézia előtt, az Erdélyi Udvari Kancellária jelenlétében. Elvárta az esküformula előzetes felterjesztését. Mária Terézia jóváhagyta a konferencia határozatát. Erdély területi ügyei közül az 1741—42. évi rendi küldöttség hazabocsátása után csak Zaránd megyéé került újra a Konferenz elé (1742. december 3.), annak kapcsán, hogy a modenai herceg ottani javait zár alá kellett venni. 88 Kőváry László: Erdély története 6. k. (Pest, 1866) 114.