Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

40 Trócsányi Zsolt tartja az — 1744-ben valóban nyugtalan — köznépet.) Az erdélyi sereget saját, erdélyi vezetője irányítsa — követelték a megyék. Felmerül az is, hogy egyegy magyar és székely tábornokuk legyen. A törvényhatósági főtisztek (I. Lipót egy közelebbről meg nem határozott rendelete alapján) ezredesi, a vicetisztek pedig, rangúkhoz képest alezredesi vagy őrnagyi rangot kapjanak. A sereg a lustra után, távolléte teljes idejére, a magyarországi szabályzat szerint kapjon kenyér- és lóporciókat; ehhez halmozzanak fel bizonyos helyeken élést, szénaés zabkészleteket. Az erdélyi határokon kívülre vonulók zsoldját (ismét csak magyarországi mintára) a kincstár fizesse. A kincstári, vesztegzári és postatisztek, és más hasonló adómentes tisztviselők javadalmaik arányában vegyenek részt a felkelés terhében. Abban az esetben pedig, ha a felkelőket Erdélyen kívülre vinnék, történjók gondoskodás Erdély biztonságáról és nyugalmáról, s a fő- és köznemesség sértetlenségéről, „nehogy távollétükben javaik zsákmányul legyenek dobva a román nemzetség dühének" (,,ne eorum absentium bona gentis Valachicae furori, et praeda [sic] exponantur"). Ez az utolsó követelés szinte illuzóriussá tette a felkelő sereg kiállítását: az insurgens nemesek helyett akkora katonai erőt kellett volna az országban tartani, amekkora a harctéri felhasználásban felért volna a (csekély harci erejű) inszurrekcióval. A Gubernium a megyék követeléseihez még hozzátette azt, hogy a lustra után elhaltak, ill. megszököttek helyett ne kelljen másokat állítani. A székely főtisztek követelései némileg eltértek a megyékétől. Adómentességet ők természetesen nemcsak az adózó armalistáknak, hanem a lófőknek és gyalog közszékelyeknek is követeltek; egyben kvártélymentességet is. A Gubernium azzal támogatta e kérés teljesítését, hogy szerinte a székelyek felkelése több hasznot hozott volna, mint amennyit adójuk jelentett. A székely birtokos nemesek hadfelkelő jobbágyait azonban csak külön királyi kegygyei tartotta adómentesíthetőknek. A székely főtisztek egyenesen a székelyek adómentességének kihirdetése utánra halasztották volna el a felkelés genrealis lustra ját, addig felfüggesztve az armalisták, lófők és gyalog közszékelyek adózási kötelezettségét (a vármegyei armalistákét is). Fegyvereket igényeltek (korábban beszolgáltatott fegyvereik helyett), s ellátást a felkelőknek az esetben, ha székükön kívülre kell vonulniuk. Végül igényt tartottak a hagyomános székely hadszervezet visszaállítására: a székeknek legyenek fő- és alkapitányaik, töltsék be a székelyek generálisa tisztséget. A szász natio, kiváltságaira hivatkozva, a fejedelmi kor gyakorlatát állította volna vissza: 500 gyalog és 48 lovas állítását ajánlotta fel. Ez hát az erdélyi „vitám et sanguinem": leplezetlen alku bizonyos rég feledésbe merült jogok visszaállításáért némi katonai erőfeszítés fejében. Arra természetesen nem lehetett reálisan számítani, hogy a birodalom központi kormányzata érdemben belemegy egy ilyen egyezkedésbe. A Konferenz (1744. október 30-án vitatta meg a rendek követeléseit) természetesen nem akart hallani az általános adócsökkentésről; a háborús terhekre, Szilézia elvesztésére és Csehország pillanatnyi porosz megszállására emlékeztetve az erdélyi rendeket, de arra is, hogy a Habsburg-fegyverek hányszor mentették ki Erdélyt a hitetlen török torkából (ismeretes, hogy valójában hódító hadjáratokról, ill. a hódítások megtartásáról volt szó). így inkább lemondott az adózó armalisták, lófők és székely gyalogok felkeléséről, s az adómentes fő- és köznemeseket kívánta személyes felkelésre (ill. maguk helyett zsoldos állítására) s birtokaik után katonaállításra bírni. Fegyverzettel, egyenruhával a nemesség kellett hogy elássa a sereget (csak a lőfegyvert, lőport és ólmot kapták volna a had-