Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741—1745 35 törvényei alá rendelte őket. Egyben pedig (a kormányhatósági jobbágy védelem jelentkezéseként) vigyázatra intette a kincstartóságot: a bérlők ne terheljék túlzottan a fiscalis jobbágyokat. A szabad sókereskedelem igényét a Konferenz elvben akceptálta az esetre, ha a rendek jelzik azt a módot, ahogy ez a kincstár hasznának és Magyarország sószükségletének megfelel — a gyakorlatban azonban, arra hivatkozva, hogy a küldöttek nem. tettek ilyen javaslatot, további tárgyalásra visszautalta a kérdést a rendekhez. (A sóskutak használatát az illető helységeknek, saját szükségletükre, engedélyezte. A beszterceieknek a sóskutakra vonatkozó igényét szintén visszaküldte az országgyűlésnek, azzal, hogy az — a kincstartóság részvételével — vizsgálja meg a kérdést, s tegyen jelentést az uralkodónak.) A nemesi sót kiadhatónak tartotta azoknak, akiket illet. Ugyanilyen könnyű szívvel megígérhette a sótisztek és obequitatorok kihágásainak büntetését is; azt is, hogy a sóügyi kihágásokat elkövető jobbágyokat a törvények szerint fogják büntetni (mérséklettel). A magyarországi-erdélyi határon szedett kétszeres harmincadot (a régi és más tartományokban is szokásos gyakorlatra hivatkozva) nem volt hajlandó eltörölni; a hazatérő szökött erdélyi jobbágyok állatainak és más javainak harmincadolását megszüntetendőnek tartotta. A havasalföldi borok behozatalában való vámmentességet a birodalom helyzetére való tekintettel sem a brassai tisztségnek, sem másnak nem adta meg. Tizedbérlet-kedvezményt (nyilván ugyanez okból) sem a regalistáknak, sem a megyei tiszteknek nem engedélyezett. A vámjövedelmekben való részesedés követelésére nem reagált. A szász natiónak tizedei zálogba vételére vonatkozó igényét az Erdélyi Udvari Kancellária azon megjegyzésére való hivatkozással utasította el, hogy a gyulafehérvári káptalan kanonoki helyei vagyonilag ezekre vannak alapozva. Ahhoz hozzájárult, hogy a natio bérbe vegye a tizedeket.

63 Abban viszont nagyobb fájdalom nélkül engedhetett, hogy Közép-Szolnok és Kraszna megyében se természetben szedjék be a tizedet, hanem itt is vezessék be az Erdély többi megyéjében fennálló gyakorlatot. A bíráskodási követelések vonatkozásában a rendek eléggé nyitott kaput döngettek. A Konferenz-nek az emlékezetében éltek az 1738. évi törvénytelen letartóztatások (ezekre nyíltan utalt is) s a kínos helyzetből való visszatáncolás nehézségei. így természetesen elfogadta azt a követelést, hogy a felségsértés és nóta esetében törvényesen kell eljárni, nemesek puszta gyanúra vagy feljelentésre nem tartóztathatok le (a Konferenz ide iktatta be azt a klauzulát, amelyet a rendek más súlyos bűncselekmények esetében láttak jónak: különösen akkor ne kerüljön sor letartóztatásokra, ha nem áll fenn az elmenekülés veszélye). A pénzhamisítók elleni eljárást is civil hatóságok s nem a főhadiparancsnokság feladataként jelölte meg. (Jegyezzük meg: még 1745 decemberében is tárgyalta a Konferenz a rendeknek azt a követelését, hogy pénzhamisítók felett ne hadbíróság ítélkezzék.) A nóta nem felsógsértós-esetei büntetésének szabályozását is átengedte a rendeknek, azzal, hogy állásfoglalásukat bocsássák uralkodói döntés alá.

64 Mária Terézia a bárói rangok és nemességek adományozását illetően elnapolta döntését, egyebekben (egy-két, inkább stiláris módosítástól eltekintve) jóváhagyta a Konferenz határozatát. 63 Ez volt a sok évtizedes gyakorlat is. **A Konferenz 1742. júliusi háromnapos ülése foglalkozott még a székely natio külön követeléseivel is. Említsük meg ezek közül adómentességi igényüket, amelyet a konferencia ez esetben is elutasított, s azt a másikat, amelyet elfogadott, hogy a Guberniumban és a királyi táblán legyenek székely személyek is. 3*