Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
Bécs és Erdély 1741-1745 31 hogy apja utolsó éveiben a főbiztosság ügyeiben is forgolódott, Bornemissza pedig, apja érdemei mellett, Mária Terézia 1741. júliusi resolutiójára — s azzal kívánta semmissé tenni a számára kedvezőtlen választási eredményt, hogy a rendeknek e tisztségre való választójogát sem uralkodói resolutio, sem erdélyi törvény nem támasztja alá. Az Erdélyi Udvari Kancellária egyértelműen Kornis Antal mellé állt, családja s külön is apja érdemein kívül mellette hozza fel tanulmányait, olaszországi utazását, s még arra is utal, hogy kinevezésével még a rendek választójoguk elismerése iránti igényének is eleget tesznek (ő kapta a legtöbb szavazatot). Bornemissza Ignác esetében pedig azzal kívánta megingatni az 1741. júliusi resolutio erejét, hogy arra hivatkozott: az ígéret feltétele Bornemissza lemondása és Bécsből való távozása volt, az pedig csak 1741 októberében expediálta az utódját kinevező rescriptumot. A Konferenz 1742. július 1-én felrója ugyan Bornemissza Jánosnak, hogy nem teljesítette idejében a fia kinevezésének szabott feltételeket, de mégis lemondottnak tekinti; az uralkodóra bízza: hogy magyarázza előző resolutio ját. Az esetben azonban, ha Mária Terézia még nem döntött, vagy nem akar dönteni, a rendek felterjesztése alapján a legtöbb szavazatot nyert katolikus jelölt, Kornis Antal kinevezését javasolja. Az uralkodói döntés csak az Erdélyi Udvari Kancellária 1742. augusztus 4-i újabb emlékeztetője után születik meg, Kornis javára. 60 A Bornemissza—Haller-csoportból tehát az egyetlen Haller János maradt pozícióban (igaz Erdély legmagasabb tisztségében); e ponton is realizálódott a Kornis—Pettki—Gyulaifi-csoport túlsúlya. Egyszerűbb kérdés az országos főszámvevőségé. A hatóság újjászervezésének előkészítése lényegében megtörtént III. Károly utolsó éveiben, itt már csak a végső döntések meghozataláról volt szó. Az 1742. augusztus 4-i erdélyi konferencia az országgyűlési jelölések alapján a református Bánffy Farkast javasolta a hatóság elnökéül, mellé adjunctusnak vagy számtisztnek a katolikus vallásból Gáborffi Istvánt, a reformátusok közül Antos Györgyöt, az evangélikusokból a már ismert Peter Bindert. Mária Terézia annyit változtatott ezen, hogy elnöknek a Konferenz által az előléptetett Pongrácz György helyére királyi táblai elnöknek javasolt, szintén református Teleki Mihályt nevezte ki (a táblai elnökséget a katolikus Bálintit György kapta). Különösnek hathat, de az 1741—42. évi erdélyi válság megoldásának mutatója az, hogy az eredetileg a rendi küldöttség tagjául javasolt Gyulaffi László udvari kancellárságot nyert, a küldöttségnek végül is vezetője, Pongrácz György tartományi kancellárságot, tagjai közül Teleki Mihály országos főszámvevőségi elnökséget, a szebeni tanácstag Binder számvevőségi adjunctusságot. A birodalmi vezető elit, említettük, személyi vonalakon kereste az 1741—42. évi erdélyi válság megoldását — arra elsősorban az elkövetkező évek kell hogy megadják a feleletet: mennyi eredménnyel. Mindenesetre a Konferenz 1742. július 5-i, 16-i és 20-i ülése már könnyebb szívvel adott választ a rendi küldöttség által benyújtott további követelésekre. Abban a rendben ismertetjük a válaszokat, ahogy a küldöttség instructiójának elemzésében haladtunk. A rendeknek az ország területével kapcsolatos követeléseire (Lúgos, Karánsebes, Szörény, Arad és Zaránd megye) a Ministerialkonferenznek módjában volt ráijeszteni az erdélyi rendekre; Mária Terézia ti. megígérte a magyarországi rendeknek, hogy bizonyos erdélyi (partiumi) megyéket visszacsatol Magyareo MOL-EK:AG 1742:260. sz.
