Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

30 Trőcaányi Zsolt Kászoni János, és ő Erdélyben nem a főhatalmat nyerte el, csak az irodai munka ellenőrzését — egyáltalán valami ellenőrszerepet Haller gubernátor mellett). Gyulaffi tehát megkapja a kancellári címet; az Erdélyi Udvari Kancellária helyzete formailag megerősödik a Guberniummal szemben — fölényét valójában már Bornemissza János megteremtette az 1734-i gubernatori kinevezéssel, így aztán kevés volt a jelentősége annak, amit az 1742. júliusi háromnapos Konferenz-ülés válaszol a rendi küldöttségnek az Erdélyi Udvari Kancelláriát illetően — annál is inkább, mert voltaképpen semmiben sem engedett a rendeknek. Fenntartandónak vélte a konferencia-ülések kancelláriai előkészítésének azt a gyakorlatát, hogy a Gubernium vagy a rendek felterjesztéseit előbb eredetiben az uralkodó elé terjesztik, ezek a miniszterek között körözésre kerülnek, s ami belőlük a konferencia elé tartozik, abból esetenként kivonat készül. (A rendek épp ezt a gyakorlatot támadták.) A Kancelláriának új instructiót ígért a Konferenz (az I. Lipót-féle utasítás, ill. a Gubernium és a rendek netán felküldendő megjegyezéseinek figyelembevételével), annak kidolgozásáig a régi maradván érvényben. A törvényesen életrehívott vegyes bizottságok gyakorlatát nem volt hajlandó feladni a konferencia. A Kancellária tisztségeire való választásról hallgatott; csak az udvari ágensek és ügyvédek esetében volt hajlandó megengedni azt, hogy az ezeket kérvényező haza fiait alkalmasságuk esetén felvegyék. Mária Terézia megjegyzés nélkül hagyta jóvá a konferencia állásfoglalását. A Kancellária önállósága most már, ahogy korábban is, vezetője ügyességének volt a függvénye — semmiképpen sem a rendek szándékainak, A két tárgyalt főtisztség mellett kisebb volt a jelentősége a decentralizálás tekintetében az országos főbiztosságnak, ill. főszámvevőségnek — ha a kincstartóság és a Kancellária esetében sikerül áttörést elérni, akkor az emezeknél elért eredmények a fő kérdésben is erősítőén hathatnak, így viszont alig ellensúlyozhatták az ott elszenvedett kudarcokat. Az országos főbiztosságot Mária Terézia 1741 júliusában Bornemissza János egyik fiának, Ignácnak ígérte, mintegy fájdalomdíjul apjának lemondatásáért. 1742 tavaszán viszont a rendek választottak erre a tisztségre, arra hivatkozva, hogy a főbiztosságról a Diploma Leopoldinum nem rendelkezik, így nem kell rá jelölni, a rendek döntenek betöltéséről. Arra is igényt tartottak, hogy a főbiztos személye változtatható legyen,

59 a rendek által kiküldött számvevőség előtt adjon számot, s a rendektől kapjon felmentést. A választás csak a katolikus és,a református felekezetből történt; a katolikusok közül az elhalt Kornis István országos főbiztos fia Kornis Antal Huny ad megyei főispán 68 szavazatot kapott, Mikes István közép-szolnoki főispán 64-et, Bornemissza Ignác (ekkor Torda megye főispánja) csak 37-et — a legkevesebbet az összes jelölt közül. A rendek ismét elhatárolódtak a bukott alkancellártól, Kornis Antal pedig a Bornemissza—Hallercsoport ellenpártja legtekintélyesebb családjának pillanatnyilag legrangosabb exponense volt. A reformátusok láthatóan tudomásul vették azt, hogy e tisztségnél nem számíthatnak sikerre; más, fontosabb jelölésektől eltérően, itt nem is koncentráltak komolyabban (jelöltjeik, Bethlen Imre, Bánffy Farkas és Teleki Mihály 53, 47, ill. 39 szavazatot kaptak). A csata lényegében Kornis Antal és Bornemissza Ignác között folytatódott. Kornis, családja érdemein túl, arra hivatkozott a tisztség elnyerése végett beadott felségfolyamodványában, 59 Ez volt a fejedelmi kor utolsó éveinek és az 1690-es évek jó részének a gyakorlata.