Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
Bécs és Erdély 1741-1745 29 fogarasi főkapitányt- Hogy ez az intézkedés valójában mennyit ért, azt a kincstartó 1743. szeptember 2-án kiadott új instructiója jelzi. Az erdélyi kincstári igazgatásnak az Udvari Kamara alá rendelése nem szűnt meg; a kincstartó kettősen volt alárendelve: az Udvari Kamarának és a Guberniumnak (amelynek tagja lett), az utóbbiban azonban elsősorban az volt a feladata, hogy hathatósan védelmezze a kincstári jogokat. Tevékenységét lényegében az Universalbancalität Erdélyben működő képviselőjének (bancalis repraesentans; e tisztséget az évtizedek óta az erdélyi kincstári igazgatásban működő Dietterich töltötte be) rendelték alá: az állandóan a kincstartó mellett tartózkodott, a thesaurarius minden ügyben ki kellett kérje a véleményét. 57 Az erdélyi kormányszerveknek a decentralizáció jegyében való megerősítése e tekintetben illúziónak bizonyult. Az Udvari Kamara egy látszatengedmény (egy magas rangot jelentő, de tényleges hatalmi súllyal nem bíró tisztség betöltése) révén megvédte a kincstári igazgatás centralizáltságát. Nem volt több sikere az 1741. évi rendi követeléseknek a főkancellári tisztség, ill. az Erdélyi Udvari Kancellária kérdésében sem. Ebben a kérdésben az előzetes tárgyalásokon az Erdélyi Udvari Kancellária és az udvari bizottság véleménye más-más oldalról közelítette meg a dolgot. A Kancellária véleménye szerint az esetben, ha a főkancellár tiszte visszaállításra kerül, ezt az udvari kancellárnak kell elnyernie. A bizottság úgy vélte, hogy Erdélyben ne főkancellár, hanem irodaigazgató (director cancellariae) kerüljön kinevezésre (ez a Gubernium egy tanácsosa legyen). A rendi küldöttség nem volt hajlandó elfogadni ezt a megoldást. 58 Az 1742. június 1-i Konferenz-ülésen már az Erdélyi Udvari Kancellária álláspontja is az volt, hogy Erdélyben cancellariae director beállítása szükséges. Ez guberniumi tanácsos legyen, a rangrendben tanácsosságának kora szerint (tehát nem harmadikként a sarkalatos tisztségek viselői sorában, ahogy a Diploma Leopoldinum rendelte). Feladatkörét (olyan, eleve rögzíthető általános rendelkezéseken túl, hogy a gubernátorral és a titkárral együtt ő írja alá az expedíciókat, s hogy felügyel a Gubernium mellett folyó irodai munkára) a rendek meghallgatásával instructióba kell foglalni. A döntés (beleértve a személyi döntést is) az 1742. augusztus 4-i konferenz-ülésen s Mária Terézia ezt követő resolutiójában születik: az 1742. tavaszi rendi jelölést is figyelembe véve az országgyűlési küldöttség vezetőjét, Pongrácz György királyi táblai elnököt javasolja a Konferenz a most cancellarius provincialis-nak nevezett tisztségre, s egyben guberniumi tanácsosságra (Pongrácz addig csak címzetes guberniumi tanácsos volt), annak hangsúlyozásával, hogy ne fő-, csak tartományi kancellár legyen, s a rangsorban tanácsosságának kora szerint foglaljon helyet. Mária Terézia elfogadja a konferencia javaslatát mind a személy, mind helyzete vonatkozásában. A dolgot nem szabad egyszerűen Pongrácz ügyeskedése eredményének tekintem, bár maga is nyilván mindent megtett előlépése érdekében. A már alkancellár (rövidesen kancellári rangot nyerő) Gyulaffi és közte valami, az 1734-i Bornemissza—Haller-szövetséghez hasonló fogódzás jött létre azzal az eltéréssel, hogy itt az udvari főtisztségviselő volt a régi nagyarisztokrata (1734-ben Haller gubernátor volt az), s az Erdélyben fungáló a feltörekvő (bár Pongrácz távolról sem indult olyan mélyről, mint a pályája kezdetén még 57 A kincstartó helyzetére lásd szerzőtől: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Budapest, 1973): 474-475. 58 MOL-EK:AG 1742:145. sz.
