Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - IRODALOM - Zsoldos Attila: Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 100.) Bp., 1983 / 256–258. o.

258 Irodalom tatárjárás utáni telepítések jelentősen megnövelték. E telepítések során a dominusszal való megegyezés lehetőséget nyújtott a korábban proprius csoportoknak is a közszabadság elérésére, így a közszabad státusú parasztság először a világi birtokon vált alapvető szolgáltató népességgé. A XIII. század végén a világi birtok jobbágyparasztságát összetevőinek korábbi státusára utaló jegyek jellemzik: a libertinus szolgáltatásai, a propriusi függés maradványaiból kifejlődő úriszék; a közszabadságból adódóan nem a termelő személye, hanem gazdasága adózik, a gazdaság örökölhető, a paraszti közösségek bizonyos önkormányzati jogokkal rendelkeznek. A királyi és az egyházi birtokra elsődlegesen a központi szervezés nyomja rá a bélyegét. A szervező tevékenység eredményeként a servus-gazdálkodás gyorsan lehanyatlott. Mind a királyi, mind az egyházi birtokon a szolgáltató népek önálló gazdálkodásának biztosítása volt a cél. A servusok gyors jobbágyosodása csak a királyi és az egyházi birtokra érvényes, a világi birtokon — különösen a kisebbeken — a servusok sokáig jelentős réteget alkotnak. A birtoktípus közös jellemzője a termelők szolgáltatás szerinti kategorizálása, hiszen a birtokszervezeten belül mindenki az úr tulajdona. A szolgáltató népességen belüli differenciálódás itt is megfigyelhető, egyesek maguk is propriusokhoz juthattak, úri egzisztenciát teremthettek, de a dominus fŐtulajdonosi hatalma alá tartoztak ők is, serviliseik is. Az egyházi birtokon a különböző szolgáltatásokat teljesítő népeket a commune servitium fogta át. Ebben ki-ki libertása szerint vett részt. A legfelső réteget a XI. században ministemek, miiesnék, a XII. századtól jobagiónak. nevezett csoport alkotta, a legalsó servusokból, később araíorokból vinitorokhól állt. A servusok szolgáltatásai nem voltak egységesek; helyzetük általában a világi birtok libertinusainak felelt meg. Ezért jelentett a kor embere számára felszabadítást az, ha a világi úr servusát az egyház szolgálatába adta, hiszen az így önálló gazdasághoz jutott, elindult a paraszttá válás útján. A királyi birtok két típusán (vár-, illetve ctwíis-szervezet) hasonló a helyzet. A szolgálati kategóriák mellett megjelennek a liberek. Ezek legismertebb képviselői a várjobbágyok. Az ő szabadságuk sem közszabadság, bár szűkebb pátriájukban nemritkán a közszabadokét jóval felülmúló vagyoni helyzethez, állami funkcióhoz juthattak. A király rájuk is kiterjedő tulajdonosi hatalma azonban megakadályozta, hogy közszabadként kiváljanak a szervezetből. Ez csak királyi privilégiummal volt lehetséges. A XIII. század második felében válik el egymástól a királyi és az egyházi birtok népeinek a sorsa. A királyi birtok népei a birtokszervezet bomlásával súlyos egzisztenciális válságba kerültek. Köznemességünk kialakulása szempontjából rendkívüli jelentőségű a szerző azon megállapítása, hogy a királyi birtok úri egzisztenciájú népei közül legfeljebb a nobilis jobagiók hereditarius birtokkal rendelkező része lett „automatikusan" az országos nemesség tagja (1. a nevezetes locsmándi eset). A királyi népek zömére két másik lehetőség várt: a közszabadság megszerzése (önkényesen, privilégium útján, esetleg a király egyszerűen sorsukra hagyja őket): ekkor útjuk a jobbágyparasztság soraiba vezet; vagy a propriusi függés fenntartása: ebben az esetben csak a XIV. század folyamán emelkednek ki archaikus tulajdoni állapotukból. Az egyházi birtokon a szolgáltatók jogi helyzete nem változott a XIII. század második felében sem. Az egyházi jobagiók előtt le volt zárva az országos nemességbe való bejutás útja. Vagyoni differenciálódásuk miatt a iobagio-terminus sok esetben már agrárnépességre vonatkozik. Ezzel párhuzamosan a valóban harcos és officiális réteg az egyházi nemes, praedialis elnevezést kezdi el használni. A Bolla Ilona életművét felölelő kötet végső következtetése az, hogy a jogilag egységes jobbágyparasztság a XIV. század végére alakul ki teljes formájában, párhuzamosan az országos nemesség jogi összeötvöződésével. A két folyamat között számos érintkezési pont, szoros kapcsolat volt. Egyetlen dolog hiányzik a könyvből: egy részletes tárgymutató. Ennek hiányát a sorozat szerkesztési gyakorlata magyarázhatja, azonban nagyban könnyítené a mű használatát, így hasznos lenne egy — esetleg sorozaton kívüli — második kiadást ezzel bővíteni. Történettudományunk pótolhatatlan vesztesége, hogy munkájáért nem mondhatunk már köszönetet Bolla Ilonának. Zsoldos Attila