Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - IRODALOM - Zsoldos Attila: Bolla Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 100.) Bp., 1983 / 256–258. o.

Irodalom 257 megközelítésben tárgyalja. Ennek lényege az a felismerés, hogy az alakulófélben levő, majd egyre erőteljésebben kibontakozó magyar feudális társadalomban egyetlen vezérfonal kínál szilárd fogódzót: a kor jogi terminológiája. Ennek feltárása, biztos ismerete jelenti azt a hátteret, amely nélkül az egymásnak ellentmondani látszó adatok szövevényében elakad a történeti kutatás. Ezért talán az első a legfontosabb része a könyvnek, hiszen az Árpád-kori társadalom legfőbb rendező elvének történeti útját követi végig a legkisebb változásokat is érzékenyen regisztrálva, s nem feledkezve meg az európai fejlődés párhuzamos jelenségeiről sem. Kiindulópontul az István-kori törvények, illetve az ezekből levonható következtetés szolgál: az „ember és ember közt jogilag az alapvető különbség az volt, hogy szabad-e vagy szolga" (28. 1.). Ebben a szigorú, szabályozott rendben — az egyébként is filológiai tévedésen alapuló — félszabad-elméletnek helye nincs. Ez természetesen nem valamiféle „kasztrendszer" létét jelenti, hanem azt, hogy az egyik jogállásból a másikba közvetítő fokozat nélkül lehetett átkerülni. Ebből következik, hogy a kor libertás fogalma egységes, tagolatlan: a jogi terminológia nem követte a közszabadok között ekkor már kétségtelenül elindult vagyoni differenciálódást. Erre csak a század végén került sor. A László-kori törvényekben feltűnik a nóbilis-ignőbilis ellentótpár. A liber tehát már nem fogja át a közszabadok egészét. A libertás fogalom is elveszti egységét: feltűnik a feltételhez kötött szolgafelszabadítás aktusa. Ezzel új réteg jelenik meg a magyar társadalomban, a kötött libereké. Libertásuk csupán korábbi, servus-állapotukhoz képest jelent emelkedést, nem közszabadság. A Kálmán-korban már háromféle liber-kategóriával találkozunk: a saját vagyonnal rendelkező, a más földjén élő (pl. hospesek) és a király, egyház, ispán liberjeivel. A puszta libertás már nem volt egyenértékű a közszabadsággal, így feltűnnek jelzős (aurea, plena stb.) alakjai. A XII. század folyamán mind világosabban bontakozik ki a királyi ós egyházi birtok libernek nevezett népeinek az új (feltételes, kötött) libertása. Ugyanakkor még a XIII. században is jelentős számú közszabad népességgel kell számolnunk. Közöttük a vagyoni differenciálódás már annyira előrehaladt, hogy szükségessé vált az előkelőbb, vagyonosabb réteg megkülönböztetése. Ezek a szabad birtokosok tűnnek fel a XIII. század elején serviens regis néven. E sajátos réteg jogi helyzetének, a régi nemességgel való összefonódásának a bemutatása a köznemesség kialakulásának kérdéséhez kapcsolja Bolla Ilona művét. A vagyonosabbak kiválása az egyre csökkenő számú birtokos közszabadok soraiból megpecsételte az aurea libertás sorsát. A nem-nemes liberek önálló egzisztenciája egyre fenyegetettebbé vált, s a század végére túlnyomórészt paraszti függésbe kényszerültek. Megváltozott osztályhelyzetükben a hajdani jogi státusuk tartalma is megváltozott, mindaz, ami paraszti függésükkel összeegyeztethetetlen volt, eltűnt. Az aurea libertás sok eleme azonban átmentődött és maga a libertás közszabadságból paraszti szabadsággá vált. Ennek minimuma az úr személyétől és földjétől való elválás joga: a szabad költözési jog volt. A kötet második és harmadik részében az elsőben lefektetett elveket alkalmazza a szerző a feudális birtok két alaptípusa szerint. A jobbágyparaszti osztály főbb összetevőinek útját mutatja be az átlagoB parasztszabadság eléréséig, előbb a világi, majd a királyi ós egyházi birtokon. A szolgáltatók különböző csoportjait a forrásokból kihüvelyezhető jogi osztályozásuk alapján ismerjük meg. Közismert, hogy a világi birtok sokáig igen archaikus vonásokat őrzött meg a fejlettebb királyi és egyházi birtokkal szemben. A XIII. század második felében a kiscsaládi birtoklás elterjedése és a robotoltató házigazdaságok megszűnése révén tört a fejlődés élére. Mindez népeinek életére is jelentős hatással volt. A korábban fontos szerepet betöltő servus-réteg fokozatosan háttérbe szorult. A servusnak az úrtól való szoros függése (amely a személyhez és nem a földhöz kötötte) nem tette lehetővé az észrevétlen paraszttá válást. Ez csak egy közbülső fokozaton keresztül ment végbe: a nemcsak önálló háztartással, de önálló gazdasággal is rendelkező servusokat libertinusn&k nevezték. (A terminológiai változások egyik legvilágosabb példája ez: az István-kori törvények a felszabadított szolgából lett közszabadot illetik libertinus névvel, a XIII. században tömegesen megjelenő libertinus viszont a dominus tulajdona, propriusa.) A libertinus a világi birtok jellegzetes szolgáltatója, a királyi és egyházi birtokon alig találkozunk velük. A világi birtok gazdálkodási módjának megváltozásával ez a réteg vált a legfontosabb szolgáltató csoporttá. Teherviselésük és önálló gazdaságvitelük révén ők az átlagos jobbágyparaszt előfutárai. Szerepük igen jelentős volt a házigazdaság korszerű feudális üzemmé alakításában. Proprius mivoltuk (osztálytőtel tárgyai) azonban korlátozta annak lehetőségét, hogy a kiscsaládi birtok munkaerő gondjait megoldják. Erre a harmadik, a liber réteg volt a legalkalmasabb. Közszabad és kötött liber egyaránt élt a világi birtokon. Egységesülésüket elősegítette, hogy szolgáltatásaik között lényeges eltérés nem volt. Számukat a 8*